gazdag vagyok, veszni fogok

Manila a vég kezdete. Olyan, mint egy közeljövőt ábrázoló katasztrófafilm. Minden megvan benne, ami a legrémisztőbb álmainkban. Ilyen lesz a világ egyszer, nem is sokára. Pontosan ilyen! – gondolom, ahogyan reggel az utcákat járom. Itt másfajta a szegénység, itt a szegénység nem egyszerűen szegénység, itt minden totális nyomor. Itt az utcán lakik a szenvedés. Nem olyan, mint Thaiföld vagy Indonézia. Itt a hatalmas falak szétvetik az emberek lelkét. A gazdagok nem egyszerűen gazdagok, hanem ők „A Gazdagok”. Itt nincsenek szintek. Nincs középosztály, nincs alsó-felső akármi. Itt a Nyomor van és a Gazdag. Az utcákon terepjárók és milliárdos autók, a házak többszintes luxusházak, az éttermek gépfegyveres biztonsági őrökkel vannak körbevéve. A falak óriásiak, tömörek, ötméteres tetejükön szögesdrót, kivül, minden háznál saját biztonsági őr. Itt csak két út van, vagy gazdag vagy, vagy szegény.

a málnás fanta rejtélyes története

A málnás fantát örömmel fogyasztják a thai idősek és fiatalok, a thai mókusok és a thai istenek. Legjobban a faistenek kedvelik, minden nap be is nyomnak legalább egy üveggel, de néha kettővel is. Szívószállal kedvelik a legjobban. Le-lehajolnak ágaikkal, csak mikor senki nem figyel, és beszippantják a cukros lét leveleikkel. Azok megpirosodnak, mint a felhigított vér csepeg a zöld levelekről a lé a földre. De a thaiok észre sem veszik. Lassan araszolnak a tömegben a vásárfiák között. Ruhák nőknek, ruhák mobiltelefonoknak, ruhák iPad-eknek és iPhone-oknak

a maradék

A thai Isával és az indonéz Rikával turisták voltunk Manilában. A Nemzeti Múzeumban keresztény festészetet néztünk és görög stilust koppintó szobrokat, és lelkiismeret furdalásom lett a spanyolok elnyomó, kizsákmányoló, kolonizáló gyilkolásai kapcsán, amiket még a festményeken is megörökitettek. Isa elmesélte milyen múzeumban volt Kinában, ahol a japánok mészárlására emlékeztek, ahogy mesélte majdnem elsirtuk magunkat ott, a filippinókkal tali Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Én meg meséltem Dali múzeumáról, majd a bekattant valamilyen-Luna nevű filippinó festőről, aki megölte az anyósát, a sztorit nemrég hallottam Haydee-től, a filippinó munkatársamtól. Aztán Isa rávágta, hogy „művész és orvos sose légy!” mondják az anyák Thaiföldön. Mi meg néztünk rá nagy szemekkel: “Orvos?!”  

szamarak, de szegények

• A szamarak de szegények! – mondja Levi, amint a turistáknak épült hegyi faluban, Láma Hotelből az összepakolt utcákon poroszkáló csontsovány szamarakat bámulja Nepálban. – Lent jobban néztek ki a szamarak, még ha mindig cipelniük is kell szegényeknek valamit. Itt kihasználják őket, kinozzák és éheztetik őket!
• Mindenkinek olyan élete van, ahová születik. Ez olyan, mint az embereknél. Te Bangkokban élsz egy medencés

világégések körülöttünk

Múlt héten megint tájfun volt Fülöp szigeteken. Az egész irodánknak azonnal haza kellett mennie és otthonról dolgozni, mert nem volt biztonságos máshol – mondta be a rádió, tévé. (Mert otthon igen?) Az egész hetet otthonról dolgozással töltötték, mert nem volt ajánlatos kimenni az utcára sem. 😦

Mindeközben Levi és én majdnem az Egyenitő másik felén ragadtunk (mármint a nem jó felén), minthogy a repjegyünk egy maláj átszállással lett volna Jakartából Bangkokba Kuala Lumpur-on át, ahol a második gépet, a Kuala Lumpur-Bangkokit törölték. Amit ajánlottak cserébe az egy másnapi jegy volt, azaz ott kellett volna aludni Kuala Lumpur repterén, amit nem igazán akartunk.

mennyi érzés

Mennyi érzés ilyen rövid idő alatt! Megijedés, döntés, utazásszervezés. Egy nap alatt találni repjegyet haza. Maradni meddig? Utána hova vissza? Gergő északról kerül, Moszkva felé, Levi és én délről érkezünk, 26 órán át utazunk, hogy egyetlen hétre hazamenjünk látni aput. Utána vissza Levivel Ázsiába, egyenesen Jakartába. Pedig ki tudja mi lesz egy hét múlva?
Éjjelente nem alszom, nem csak apu miatt, de Magyarország miatt sem. Hiába hetek óta vágyódom a magyar nyár után, a Margit hidon sétálásról álmodozom és Csillaghegyről, a lakótelepi játszótér hintájáról, ahogy a barátnőmmel évtizedek után is ugyanott beszélgetünk, aztán mégis verejtékben ébredek, az álom rémálommá vált, a nagy magyar valóság örvényében fulladozomm, csak a felébredés ment meg. És hogy

Bangkok és a gyerekek

Nyári szünet volt a sulikban, egész márciusban és áprilisban, sőt május közepén kezdődött csak megint az isi. Gondoltam én pár hónapja, hogy akkor végre Levi majd együtt lóghat végre Pó-val és Pisz-szel, a házból, ugrálhatnak a medencében, búvárkodhatnak együtt. De nem. Pó és Pisz nyári iskolába jártak, ugyanúgy, mint a legtöbb középosztálybeli thai gyerek. Vagyis legalábbis gondolom, merthogy itt gyerekeket nem nagyon látni. Ha látunk, akkor hétvégén és még mindig egyenruhában. De Pó-t már láttuk magán angol tanárával, bébi szitterével, és hegedűtokjával, amiből arra következtetek, hogy jópár különórája lehet. Ja, és mikor hétvégén úszik a