kincses sziget

• Igen, az Emerald barlang, rendben – mondja a thai bácsi és máris mutatja, hogy ugorjunk be a csónakjába. Tinédzser fia egy lábbal a motor hosszú botjára teszi talpát, félmeztelen és vigyorog, ahogyan bámuljuk egyensúly mutatványát, egylábbal irányítja az egész nyolcméteres csónakot, amely végén egy bazinagy motor irtó hangosan visít.
• Az Emerald barlanghoz délután kell mennünk, mert most esős évszak van… – mondja, mi bólogatunk és csak sejtjük, hogy ez miért lehet gond. Talán, a víz magasabb? Ki tudja. Valójában azt sem tudjuk mi az az Emerald barlag, csak ez volt kiírva a szálláshelyen, ahol az egyetlen turisták voltunk az évszakban.

a Himalája boltja

Coca Cola, Fanta, Mars, Snikers, Everest és Tuborg sör, Minsk vodka óriásplakát bulizó nyugati arcokról az összetákolt viskók oldalában. Kinek is mindez? Nekünk, turistáknak? Akik a Himalájára szórakozásból nézünk fel, miközben popcorn-t és csipszet zabálunk? Kik miatt az üveges kólát és sört a kétrét görnyedt sherpák cipelik fel a hegyre? Van momo is, a helyi étel, benne Snikers, csak a mi kedvünkért.

szigetlakók

Este, mikor visszatértünk a hotelbe, – amiről egyébként régebben már irtam, – ami egyébként egy nálunk akár hatcsillagosnak is neveznének az óriási oszlopaival, a diadaliveivel, a luxusfoteljeivel és tiz méteres belmagasságával, és a márványoszlopok lábainál zacskós kis ételmaradékokkal, elrévedt gekkókkal és a mozgólépcsőbe (mert a recepcióhoz mozgólépcső vezet fel!) beleszorult, kimúlt, kiterült, belsőségeit mutogató patkánydarabbal. Igen, szóval ez a szálloda, ahol Jakartában leledzeni szoktam. Szóval jövünk haza és látom, hogy a recepción úgy 25-30 fekete férfi intézi az ügyeit. De olyan arcok

női szabadság

Egy négynapos kimeritő, idegpróbáló, felszabaditó, elgondolkodtató, megmozgató kreativitási módszereket tanitó tréning után zombiként kószáltunk Manila utcáin. Isa, aki a thai iroda kommunikációs munkatársa, mesélt a dél-thai konfliktusról, ahol szeparatisták üldözik el a lakosokat, mint az ő családját, akik eredetileg kinaiak, harminc éven át kinai éttermet is működtettek, de be kellett zárniuk nemrég a robbantások miatt. Aztán ott volt Rika, aki az indonéz iroda legnyugatibb stilusú leányzója, aki dacol a himsovinizmussal, a nők társadalmi megitélésével, a muszlimmal és mindennel, ami indonéz, csak hogy hozhasson újhullámot, a modern Indonézia legyen ő maga, rövid zöld ruhájában, óriás napszemüvegében. Manilában sétálunk, turisták vagyunk mind. Mindenkit megkérdezünk, a minden sarkon álló biztonsági őröket, a fiatal

otthon, édes otthon, de hol?

Alex ült velem szemben a bárban. Nyitott, modern bár volt, 6. fok volt a neve, egy dzsungeles kisutcában az irodától nem messze. A szabadban ültünk le egy hosszú asztalhoz, hogy mindenki elférjen Americo búcsúbuliján. Egy hullámpala fal volt mellettem, rajta olajfestmények és kivetitővászon. Egyszerre volt modern és helyi, thai és nyugati a berendezés. Americot búcsúztattuk, mert lejárt az a fél év, ameddig itt dolgozott és ment vissza Toulouse-ba a kedvenc városába.