Lisszabon-Lisbon-Lisboa

Lisszabon eklektikus, bohém, régi, modern, kék-fehér csempés régi és hófehér modern házakkal, zenés, nyüzsgő, fiatalos, hangulatos, tele kis, meredek utcákkal, középkori templommal kis utca végén, kanyargós fehérköves sikátorokkal, fadót éneklőkkel, cseresznyelikőrt kínáló nénikkel a sarkon, bazinagy rengeteg múzeummal, gitárosokkal a kiskocsmákban, vegán fagyizókkal, graffitizett házakkal. Feledhetetlen édességekkel, lassan cammogó, turistákkal teli villamosokkal, városi lépcsőkön levágtató biciklisekkel, kávézós könyvesboltokkal, gyár-kocsmákkal. Tele Überrel és Airbnb-vel és otthon is tölhető, bérelhető elektromos rollerekkel. Kiállításokkal, múzeumokkal, templomokkal, kastélyokkal. Dimbekkel és dombokkal. Modern és tradicionális éttermekkel, kiülős helyekkel, beülős helyekkel, kis hangulatos éttermekkel, cukikkal, kávézókkal. Házi készítésű fagyikkal és tengerparton lebzselő fiatalokkal. Koppintott Krisztus szoborral és San Fransisco-s piros híddal és folyókkal, öblökkel, mérhetetlen óceánnal. Kis vitorlásokkal, turista hajókkal, átvonszolódó uszályokkal, óriás luxus-hotel-hajókkal. Parton ülő

Lisszabon, Belém, Ócenárium

Eddig nem nagyon pihentünk, minden nap mentünk valahova. Megnéztük a parkot, a kastélyparkot, a tengerpartot (megtaláltuk az átjárót :P) és a belvárost és Belémet és templomokat és a főédesség otthonát (és ettünk is ott a híres Pastel de Natat, amit ott Pastel de Belém-nek hívnak) és voltunk az Ócenáriumban, ami irtó jó volt és az egész az Expós városrészben volt, ami nagyon messze volt, de nagyon jó is és taliztunk Kingával is, aki nyáron költözött ide és ránkírt egy régi-régi ismerős is, aki épp itt van a web-summit-on. Ezek közül mind nagyon

modern nomádok nehézségei

“Modern nomádok”, “globális dolgozók”, viccesnek hangzanak magyarul ezek a kifejezések… de kik is ezek az arcok? Mit kell tenni ahhoz, hogy egy függőágyból nézd a világot? Milyen lehet, ha a munkahelyed a laptopod és a világ az otthonod? Milyen ügyeket kell elintézned, ha szeretnél mobilan élni, egyik országból a másikba költözni, mikor kedved tartja? De modern-e eléggé a világ, hogy könnyű legyen modern nomádként élni?
Mostanában egyre többen vannak olyanok, akik nem helyhez hanem csak a számígtógépükhöz vannak kötve munka ügyben, így teoretikusan a világon bárhol lakhatnak. Meg vannak azok, – mint például mi, amilyen családok régebben is biztos akadtak, csak talán nem ennyien, –  akik munka miatt költözködnek egyik országból a másikba. Mondjuk Ázsiában sok olyan, főleg európai férfival találkoztam, akik Ázsiában laknak és dolgoznak, míg a családjuk – az általuk biztonságosabbnak ítélt- Európában éltek. De kinek kell az ilyen élet? Minek van családunk, ha az életünket külön töltjük tőlük? Szóval térjünk vissza akkor azokra a bizonyos modern nomádokra, akiket minden bizonnyal fiatal, lelkes, pénzes úrfiknak

a korzikai fák

Nemrég találtam meg a fotóinkat a nyárról, és így, hogy kezd egyre hidegebb lenni, jó volt visszanézni a korzikai képeket. Mondjuk itt nincs annyira hideg, napközben van akár 12 fok és éjjel is csak -2-re megy le. De azért akkor is. Kell télikabát, kell sapka és lassan kesztyű is. És ilyenkor visszasírom Thaiföldet és Kanárit, de legalább a nyarat. Most nyáron Korzikán voltunk, mert az van a legközelebb. Nagyon meleg volt Firenzében, így nehezen tudtuk rávenni magunkat arra, hogy hosszú

a maradék

A thai Isával és az indonéz Rikával turisták voltunk Manilában. A Nemzeti Múzeumban keresztény festészetet néztünk és görög stilust koppintó szobrokat, és lelkiismeret furdalásom lett a spanyolok elnyomó, kizsákmányoló, kolonizáló gyilkolásai kapcsán, amiket még a festményeken is megörökitettek. Isa elmesélte milyen múzeumban volt Kinában, ahol a japánok mészárlására emlékeztek, ahogy mesélte majdnem elsirtuk magunkat ott, a filippinókkal tali Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Én meg meséltem Dali múzeumáról, majd a bekattant valamilyen-Luna nevű filippinó festőről, aki megölte az anyósát, a sztorit nemrég hallottam Haydee-től, a filippinó munkatársamtól. Aztán Isa rávágta, hogy „művész és orvos sose légy!” mondják az anyák Thaiföldön. Mi meg néztünk rá nagy szemekkel: “Orvos?!”  

tengerillat

– Az illatod másmilyen itt – mondom Gergőnek reggel.
– Tényleg? – és hangjából ugyan nem derülhetne ki, de én tudom, hogy aggasztónak tartja. Hiszen az illatát nagyon szeretem. A szerelem bennem az illat megérkezésével kezdődik, mikor az ő illata belémfolyik és véremmé válik. Folyton szagolgatom, mellkasára bújok, nyakába, hajába, hasára és lassan szívom be bőrének illatát.
– Mindenhol másmilyen illatú vagy – súgtam neki ilyenkor. – itt nyári erdő, ott tavaszi búzamező, ami a kék éggel találkozik, itt pedig, mint a mohaszőtte aljnövényzet az árnyékos erdőben.
– És, milyen az illatom most? – kérdezi.
– Valahogy nincsen. Mert folyton tengerillatod van – válaszolom. A tenger mindannyiónkat befed. Minden nap fürdünk. Legalábbis a fiúk mindig. Én a napon ülök, nézem őket, és mikor már nagy a meleg, beugrom egy pillanatra. De Levi és Gergő

kanárió otthon

A lakást meg sem akartuk nézni. Hiszen végignéztük az összes lakást a honlapon, ami Arguineguinben van. Sőt, még Patalavacán is.
– Csak két szabad két hálószobás lakás van – magyarázza Lole és mosolyog.
– De rengeteget láttunk az ingatlaniroda honlapján – mondom döcögős spanyoltudásommal
– Ja, az nem úgy van! Amik a honlapon vannak, azok nem mind szabadok – mondja Lole.
– Jó, de akkor miért vannak ott? – kérdi Gergő és mindketten arra gondolunk, hogy az elmúlt két és fél órát azzal töltöttük, hogy végigbogarásztuk a lakásokat a neten és miért is?
– Ez bizalmas információ – hajol oda hozzánk Lole, a maga kedves mosolyával, mintha