hogyan is kerültem épp ide

Indiában egy lépéssel jobban olasz lettem. Az úton odafelé pedig megértettem, miért is vagyok éppen itt.
Egy nemzetközi találkozóra mentünk Pietróval, a főnökömmel, ahol a többi Oxfam iroda marketing igazgatójával találkoztunk. Vonattal mentem a vasárnapi forróságban Firenzéből Arezzoba, ahol Pietro felvett egy kis fekete bogárral és végigautóztunk Rómáig. Közben dugóba kerültünk, elmeséltem hogyan kerültem 2000 szilveszterén Belgrádba, ő meg elmesélte milyen volt egy ENSZ konferencia sok-sok évvel ezelőtt, elmeséltem hogyan építettem costa ricai kapcsolatot Rio de Janeiroban ő meg hogy milyen projektben vett részt Ecuadorban.
– És Pietro, de mi voltál, mielőtt Public Engagement igazgató lettél az olasz Oxfamnál?– kérdeztem gyanútlanul egyszercsak. Continue reading

az a bizonyos első félév

A legdrágább a költözködésben mindig az első fél év. Akkor még nem tudod, hogy mit hol lehet olcsón venni, akkor még nincs biztosításod, és nem is teszed el a gyógyszertári számlákat, mert csak később tudod meg, hogy azt az adózásnál beszámíttathatnád… Meghát itt van a lakáskérdés is. A legtöbb nyugat-európai piacon külföldiként az  ingatlaniroda közvetítése áll rendelkezésedre. Persze próbálkozhatsz magad is intézni, attól függ, hogy maga a piac engedi-e, talán tudsz szerezni így is lakást. De a

Continue reading

okosteló, haj!

A legnehezebb a külföldre költözésben egy nagyon apró kis dolog, ami borzasztóan idegesítő már csak amiatt is, hogy létezik. Ugyanis a legidegesítőbb nem az, hogy esetleg nem ismerjük a nyelvet, hogy esetleg azt sem értem, ami a táblákra van írva (mert pl thaiul van, thai betűkkel), hogy nem tudom hol lehet olcsón jót vásárolni, hogy nem ismerem a várost, hogy rossz buszra szállok, hogy bonyolult lakáshoz, orvoshoz, iskolához jutni. Nem, mindez eltörpül amellett, hogy az első napokban nincs internetünk! Jó, mi? A legidegesítőbb ez! Emlékszem, mikor Kanárira érkeztünk és úgy éreztem magam Mily fiának szobájában, mintha egy menekült család lennénk, se Continue reading

a firenzei lakásaink

Ha nem így alakult volna, nem mi lennénk! A korábbi cikk alapján láthattad, nem volt könnyű lakást találni. Gyakorlatilag az első napokban olyan rémálmom volt, hogy az utcán fogunk aludni!
Merthát valahogy nagyon pozitív voltam és úgy gondoltam, elég, ha 4 nappal a fiúk előtt érkezem. Addigra már majd lesz 2-3 lakás, amit csak megnézek és aztán alá is írom a szerződést és máris költözhetünk. Ehhez képest egy hónapot töltött szegény Gyöngyös barátnőm azzal, hogy hívogatta nekem az ingatlanosokat és irodákba is elment, mire kb 25 lakás felhívása után meg tudott nézni 3 lakást. Ez szerintem önmagában is durva szám, főleg, hogy ez a sok lakás mind Continue reading

elveszni és megtaláltnak lenni

Furcsa érzés kerít mostanában hatalmába, mintha Firenze lenne a világ közepe. Valahogy otthonosan érzem itt magam még ha közben minden percben frusztrál is, hogy nem vagyok itt otthon. De valahogy magabiztosságot ad a város. Például elindulok valamerre és valahogy úgy gondolom, hogy úgyis odatalálok, ahova kell. Aztán elkezdek ezen gondolkodni és rájövök, hogy fogalmam sincs merre megyek és hogy semmi logikus nincs abban, hogy majd érzés alapján egyszercsak ott leszek, ahova menni akarok. Ekkor elbizonytalanodok, de valahogy a város húz magával, valahogy adja, hogy merre forduljak és csak visz az út, visz mindenfelé. Ilyenkor szoktam eltévedni. És aztán „meglenni”. Valahogy mintha itt az eltévedés is hétköznapi dolog lenne, annak a része, hogy megtaláljam a helyes utat.
Talán ezért is vagyok most itt. Hogy elvesszek és hogy megtaláljam magam újra.

privát strandok

Hétvégén leugrottunk a tengerhez, ami azért elég húzós kis kirándulás, mert a jegy kb 9.50, csak oda, mi hárman voltunk felnőttek, oda-vissza és Levinek meg féláron volt, Babi szerencsére még ingyenesen utazik. Szóval mondjuk inkább „beruháztunk” a vasárnapba, mikor Flóra, Gergő húga megérkezett, hogy megnézzük a legközelebbi tengerpartot. Ez a part Viareggio-n van, ami egy falu vagy kisváros és a tengerpartot meg Versiliának hívják. Ahová NE menjetek soha!!! Vagy ha igen, akkor tüntetni! Ugyanis ez az egész part kb 5-7 kilóméteren át magánpart, azaz inkább „private” zóna, amelyen cégek napernyőket telepítettek és kisajátították maguknak. Először erről mit sem sejtve letelepedtünk egy valamiféle mentőcsónak mellé a partra, mikoris kb öt perc múlva megjelent egy baywatch-os srác, hogy ő megért mindent – mondja olaszul – de mégis el kell innen Continue reading

romantikus hely

Hangulatos ez a hely, az biztos. A belváros tele van kis boltokkal, műhelyekkel és éttermekkel. Mindegyik egy-egy kis világ. Az éttermek úgy vannak megdizájnolva, hogy már csak ezért is érdemes bemenni. A műhelyek egyben boltok is, vannak bőrösök, kerámikusok, de még egy kis, kézi nyomdagépes nyomdát is láttunk, közel az utcánkhoz. Az utcák a belvárosban egyébként is olyan reneszánszak, hogy csak na! Néhány kiemelkedő falrészlettel, toronnyal, ami akár középkori is lehetne. Állítólag a ház, amiben épp lakunk az 1200-as években épült, de én ezt azért túlzásnak vélem, szerintem jóval később. Mindegy. Egy olasz mondta, az ingatlanos, aki kikölcsönözte nekünk a festő felesége lakását. Ő maga is lakott itt 12 évet, mondta és persze azért azt nem említette, hogy majdnem ennyi ideje üresen is áll a kéró… a szekrények meg tele a régi cuccaikkal és a fürdőszoba meg amolyan odatákolt

Continue reading