Bella Ciao

  • Italia é un casino, no? – kérdi tőlem Lia a konyhában.
  • Mi is az a casino? – kérdem később Caterinát.
  • Káosz – mondja és nevet. – Ilyen Olaszország, nem?
  • Hát.. valamiben igen, másban nem. Például a munka nem. Az én csapatom fantasztikus – mondom. Például az tökre nem igaz, hogy az olaszok nem beszélnek nyelveket. Vagy az én irodám nagyon nagy kivétel, nem tudom. Merthogy az irodában nemhogy angolul beszél mindenki, de a legtöbben még spanyolul is. Lorenzo például, aki az egyik menedzserem épp egy céggel beszélt, akik Olaszországban és Spanyolországban szerveznek raggie fesztivált, erre invitáltak minket. Pontosabban ha adunk kb 20-30 önkéntest, akik

Continue reading

Advertisements

melyik az ideális ország?

Ha választhatnál, melyik országban élnél? Ha bármelyiket választhatád?
Bármelyik kontinenst, bármelyik országot. Mit mondanál? Hol a legjobb élni? Melyik város a legélhetőbb? Mik lennének a szempontjaid?
Asszem idővel a szempontjaink nagyon változnak. Be kell látnunk, hogy a saját igényeink lassan a háttérbe szorulnak és előjönnek a gyerekek igényei. Vagyis inkább a mi igényeink a gyerekeink számára. Merthát amit én szeretnék, az nagyjából mindig ugyanaz: legyen meleg és kedves emberek. Az sem árt, ha tetszik a kultúra és szívesen tanulom meg a nyelvet. Ha vannak filmek, zenék, amelyeket szeretek az adott nyelven, írók, akiket magyarul már olvastam és szívesen Continue reading

az ecuadori földanya

Igazán nagyszerű szervezet ez az Oxfam! Pietro elmesélte, hogy az egyik első projekt, amelyben részt vett, még az Ucodep önkénteseként az egy ecuadori agrár projekt volt.

  • A helyi őslakosoknak sikerült visszaszerezniük a földjeiket akkoriban, és úgy döntöttek, hogy közösen fogják művelni. Ekkor mentünk ki mi, Francesco és én is egy rövid időre. Francesco ott maradt még három évig. Nagyon érdekes élmény volt. Az ottaniak ugyanis nem úgy gondoltak

Continue reading

India

Ázsia, itt vagyok megint. Rózsaszirommal hintett ágyamról nézem a szegénységed. Hányszor még? Hányszor kell éreznem, hogy tehetetlen vagyok? A hotelszobámból a naplemente narancssárgája festi be a házakat.  A házakat, amelyeknek nincs teteje, nagy, üres lyuk tátong rajtuk, falukon lefolyt festék, ablakuk helyett fekete lyukak. New Delhi másabb, mint a többi város, ahol eddig jártam Ázsiában. Legjobban Jakartára hasonlít, de nincsenek nagy felhőkarcolói, legalábbis itt, errefelé nincsenek. Előttem nagy, kocka épület van, amolyan erődítmény, fehér kővel kirakva, mintája hindu, tetején parkoló jel, ki tudja mi az? Elfoglal egy egész háztömbnyi helyet. Mellette fák, kis dzsungelerdők mindenhol. A fák közt utak, de nem egyenesek, nem is tervezettek, csak fel-feltűnik

Continue reading

Firenze vs Kanári vs Bangkok

Nehéz összehasonlítgatás nélkül élni. Hiszen mindig minden országot egymáshoz viszonyítok. Milyen volt Kanárin Bangkokhoz képest, vagy Budapesten Firenzéhez viszonyítva? Melyik a jobb város? Hol éreztük magunkat legjobban? Hol került legkevesebbe az élet? Hol volt elég zöld, elég természet a gyerekeknek? Nehéz most is önmagában néznem a várost. Folyton csak viszonyítom.
Eddig elég jó helyezést kapott tőlem. Kicsit kanáris feeling itt lakni, mert olyan marha meleg van, mint ott volt. Mediterrán hely és ugyanolyan isteni a kaja, sonka és sajtok és bor, minden mennyiségben. Estére itt is leizzadunk a hőségtől. Sajnos viszont nincs a

Continue reading

az úton odafelé

  • És hogy lett az Ucodep-ből Oxfam? – kérdeztem egyszercsak Pietrot.
    – Jó kérdés! – nevet – Hát ott voltam azon a bizonyos ENSZ konferencián, mint az olasz civil szervezetek küldötte, mert akkor az Ucodep elnöke voltam. És látom, hogy mi ott, civilek csak lézengünk, de az Oxfam egyik embere úgy érvel, úgy lobbizik, olyan határozottan rakja helyre a politikusokat, hogy csak na! Mondom is magamban,

Continue reading

magánkertek, magánpartik

Van egy dolog Firenzében, ami kifejezetten zavar. A magánkertek. Merthogy látom én a térképen, hogy van itt is, ott is egy-egy nagy park, csupa zöld minden. Még a házak felett is látom a fákat, aztán amint odabotorkászunk a keskeny, középkori utcákon, egyszercsak a fák tövében ott a kerítés. Azaz nem lehet bemenni. Azaz ez nem egy park, nem egy játszótér, hanem egy magánkert! No de nem ám valójában egy kert, hanem park! Ezeket a kerteket ne úgy képzeld el, mint amik otthon a külvárosban vannak! Dehogy! A Torriggiani magánkert kábé három háztömbnyi, azt mondja a honlapjuk, hogy 25 hold, azaz 100,000 négyzetméter… kicsit soknak tűnik… Itt a honlapjuk.
Na, ezt a kertet azért megnéztük, merthogy a Torriggiani csalàd valószínűleg legjobb fej tagja a mi Francesco-nk, az Oxfam “dinoszaurusza”, Continue reading