vérzik a szívem

Hát erre nincsenek szavak. Teljesen le vagyunk sokkolva. Mélyen lesúlyt a választások eredménye. Hová tud süllyedni ez az ország még? Mi lesz, ha több dolgot lopnak még el? Milyen fekete világ jön el? Mi lesz az egészségüggyel, az iskolákkal, a szegényekkel, a szegregáltakkal, a betegekkel, mi lesz a barátainkkal, a családunkkal?

Az elmúlt 5 évből csak egyet töltöttünk otthon, meg is kapjuk azoktól a kedves honfitársainktól, akik most újra a Fideszt választották, hogy hazaárulók vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy állítólag “sorosbérencek” is, olyanok, akik miatt rettegnie kell egy országnak. Mondjuk kicsit nehéz értelmeznem, hogy miért kell rettegnie a szegény átlagembernek egy emberi jogi aktivistától, aki épp arra áldozza a szabad idejét, hogy az ő érdekeit védje a bíróságon vagy az állammal szemben? Na mindegy, erre nincs is mit mondani, aki tudja mi az a civil szervezet, emberi jogok, demokrácia, azok nyilván nem gondolják komolyan, hogy tőlünk kéne félni. Vagy inkább értik, hogy miért fél minden demokráciát hirdető embertől minden diktatúrába hajló demagóg kormányzat a világon.
– De te ugye nem fogadsz el pénzt attól az embertől? – kérdezte a 92 éves nagymamám, aki alig lát, alig hall, alig tud menni, de eljutott hozzá a Continue reading

Advertisements

diabétesszel a nagyvilágban

Azt hittük, kevesebb kihívással kell szembenéznünk Levi diab kezelésében Olaszországban, mint korábban a világ más pontjain. De könnyebb nem lett, az biztos…

Egy kis történetmesélés
Levit 8 évesen diagnosztizálták 1-es típusú diabétesszel, mikor éppen Kanári szigeteken éltünk. Történetesen pont nem volt sem állásunk, sem biztosításunk. Ennek ellenére a lehető legjobb kezelést és képzést kaptuk tök ingyen. A kórház nagyon menő volt, egy héten át volt bent Levi, egy kortársa tanította a pen használatára, míg minket egy diabetológus trénelt spanyolul-angolul. A tanfolyam része volt, hogy Continue reading

nem vagy elég

A legjobb amikor azt hallom, hogy:
– Jó, jó, hogy ennyi országban járt már a fiad iskolába, de hogyan fog a magyar oktatási rendszerbe beilleszkedni?
– Hát sehogy! De ki akarná, hogy beilleszkedjen?! – válaszolnék én, és néha meg is teszem. Persze attól függ, éppen kivel beszélek. A 90 éves nagymamámmal, aki alig hall és alig lát és közben folyamatosan ecseteli nekem azt, hogy ez a világ legszebb országa, és ezen kívül mightmare ami van, mert ezt a Viktor is megmondhatja…(Nagymamám szerint itt a legjobb az egészségügy és bár nincs elég pénz rá, mégis itt a legjobbak az orvosok és itt a legjobb az oktatás is, szóval minek is elmenni?! Egyébként is Európát már ellepték a migránsok – ilyenkor rendszeresen kijavítom, hogy „ a menekültekre gondolsz?” – akik miatt a „nők már nem mernek az utcára menni”, mondja ő és teljes a meggyőződése, hogy az Oktogont is a bűnöző migránsok lepik el minden szombat este szerinte, hiába mondom, hogy azok a legénybúcsús angol turisták…)
Visszatérve a Levire és az oktatásra, korántsem mondhatom, hogy szerencsésen Continue reading

brutál civil

Na, ezt is megéltük, a társadalom ellensége lettem! Micsoda helyzet! Mondjuk eddig biztos voltam benne, hogy a kormány a társadalmunk ellensége, de most rá kellett jönnöm, hogy nem, hanem én vagyok az! 😀 Vigyázzatok, nagyon veszélyes vagyok!
Magamra vonatkoztatni ezt a támadást igencsak nehéz értelmeznem, de aki civileket ismerek, azokra értelmezni, nem csak abszurd, de végletekig sértő is! Mert az összes civil szervezetnél dolgozó (önkénteskedő) ember, akit ismerek a legönzetlenebb emberek köré tartoznak.
Kábé most olyan ez, mint amikor valaki helyetted fogja a haldokló nagymamád kezét, ápolja őt, kimossa a szennyből nap mint nap, mindezt szabadidejében, ingyen, önkéntesen évtizedeken át, csak azért, hogy segítsen neki és neked és a végén még te mondod, hogy micsoda egy önző alak, akit csak az érdek hajt!
De hogy is jut el az ember addig, hogy egy ilyen „külföldi ügynök” szerepet vállaljon? Continue reading

újra itt

Nos, újra itt vagyok. Ami két dolgot is jelent, egy: hogy több időm lett (ezt még csak remélem, bár végülis az elmúlt évben leszoktam az alvásról, szóval mindenképpen szakítok időt az írásra), kettő: hogy újra elindulunk világot látni. Igen, megint útnak indulunk – hála a jó égnek! Hogy hova, az maradjon még titok. 🙂 Egyelőre csak annyit, hogy nem rossz hely, az biztos. Újabb kalandok, újabb célok, újabb tájak. És végre újra elhagyhatjuk az országot!
Mindjárt egy éve, hogy hazaérkeztünk Thaiföldről, de konkrétan Kuala Lumpurból. Még mindig emlékszem arra a május elsejei napra, mikor leszálltunk a repülővel Levivel, aki lázas beteg volt, alig vonszolta magát, toltuk-húztuk a két bőröndöt és hátizsákokat, én Continue reading

jaj szegény fiúk!

Azért most már kezd elegem lenni abból, hogy mindenki sajnálatát fejezi ki Gergő és Levi felé. Értem én, hogy most „csak” az unalmas Nyugatra megyünk és a karrierista anya és feleség szeszélye miatt szegény Gergőnek és Levinek a világ egyik legszebb térségében, a leglátogatottabb városban kell a lábát lógatnia a következő időszakban, de azért mégis borzalmasan kegyetlen és önző vagyok, hogy ezt kérem tőlük. Persze ők nem ellenkeznek sem a költözés, sem a részvétnyilvánítás okán! Ami aztán különösen dühítő.
A nők általános véleményéről már korábban írtam (Apák nevében), de itt a pasikat említeném meg, akik olyan nagy sajnálkozással veregetik vállba Gergőt, hogy „szegény”, kénytelen a tündéri kisgyerekével Continue reading

a szülői

parents3Levi sulija nem egy rossz iskola, sőt! Kifejezetten jó suli, korábban ezt már kifejtettem. De a szülői… na, az a retro hangulatú szülői engem kifejezetten elkedvetlenített. A szülői egyszerűen szörnyű volt! Nem akartam mondani Levinek, hiszen ő egyik nap azt mondta nekem „Anya, a Magyarországon tanulás nem is annyira szörnyű, mint amilyennek te mondtad.”
Viszont mikor ott ültem a szülőin rámtört minden. A gyerekkorom, az én iskolás éveim, az iskolapad, ahol a tanulást, tudást úgy vártam, mint valami megmentőt és úgy féltem a tanároktól, mintha ördögök Continue reading