Válassz egy szigetet!

dream-bigElmenekülni, soha vissza nem térni, még vissza sem nézni! Ez volt a terv.
– De mégis hova?
– Mindegy! Csak gyorsan!
Kinyitottuk a térképet és végignéztük mely országokat kedveljük, hol vannak barátaink?
– Nézd, itt egy kis sziget az óceánon. Jónak tűnik… Jó barátok vannak ott, meleg van, EU van. Mi mást kívánhatnánk? Majd építünk egy kis házat a tengerparton, sétálunk a naplementében és kókuszdiót iszunk a pálmafák alatt. Ez lesz az új életünk.
Hátrahagytunk mindent, munkát, lakást, családot. Vettünk három csak oda repülőjegyet. Valahová egy szigetre, ahol még sosem jártunk…
Nos, igy kezdődött a mi második életünk. Az utazós, a világjárós, a kalandor.

A blognak ez a része arról szól hogyan és miért hagytuk el Magyarországot 2013-ban, hogyan éltük meg az elköltözést, a kihívásokat, milyen gondolatok vágtáztak át a fejünkön az elmúlt években az otthon, a világ, a család kérdéskörben.
Egy évet éltünk Kanári szigeteken, Gran Canaria-n, 2013 júniustól 2014 júniusáig, itt időrendi sorrendben adom majd közre az akkori gondolataimat. 

Santa Cruz és a szabadság

tenerife graffitiTenerife más. Igencsak másabb, mint Las Palmas, vagy Arguineguin. Már eldöntöttük, hogy délen, Arguineguin környékén keresünk lakást. Hajniék meleg fogadtatása, a folytonos jó idő és a meleg visszahozta a kedvünket, melyet Las Palmas elrabolt. De ne legyek gonosz Las Palmas-szal! Hiszen ebben a városban kellett szembenéznünk a megérkezésünk rémisztő tényével. És még ráadásul Milyt is lerohantuk a sok hülye kérdésünkkel.

– Mennyi itt az átlagfizetés, mindig ilyen az idő, hol vannak a turisták, mik ezek a nagy víztározó dobozok a házak tetején, mennyibe kerül a lakásbérlés, milyen az Continue reading

pánik

don_t_panic_by_mirodesign-d7aldspLas Palmasban olyanok voltunk, mint egy riadt verébcsalád. Legalábbis én ilyennek láttam magunkat. Gergő biztos nem volt riadt, hiszen ő sosem riadt. Ő mindig nyugodt. Csendesen szemlélődött. Folyton kérdeztem: mit gondolsz? Jó hely lesz? Akarunk itt élni? De ő csak azt mondta, még nem tudom, még megfigyelem. Levi sem tűnt igazán riadtnak, örült,hogy találkozott rég nem látott barátjával, Benjivel, és örült az óceánnak. Úgy izgatta minden új dolog, hogy folyton izgágáskodott, szaladgált, egyik dologtól a másikig futott, este aludni sem tudott. Az óceán érdekelte a legjobban. Állt és nézte és beszélt hozzá, majd belefutott és kifutott és gyűjtött köveket és nézte a halakat, nem tudott betelni vele.
Szóval valójában én voltam az egyetlen, aki riadt verébnek tűnt. Folyton kétségekbe Continue reading

mihez kezdünk majd itt!?

conceptual-photography20Itt nincsenek reklámok. Milyen érdekes. Csak néhány otthon nyomtatott plakátot látni ami elveszett kutyát ábrázol vagy vízimentő tanfolyamot hirdetnek.
– Tényleg, észre sem vettem, amíg nem mondtad – mondja Gergő.
– Már fel sem tűnik nekünk a sok plakát.
Talán egy nagy van csak, egy áruházon, amelyben a Corte del Inglés van (ez a legnagyobb áruházfajta egész Spanyolországban). Egy fürdőruhás nő. De ennyi. Más semmi.
– Egy kétszárnyú repülő szokott húzni egy reklámot. Néha. – mondja Gergő.
Eredetileg azt terveztük, hogy valami egyszerű üzleti tevékenységbe vágunk. Kihoztunk pénzt, az összeset, amit az esküvőnkre kaptunk és amit otthon évek alatt gyűjtöttünk. Nem volt kevés, de igazán sok sem. Ha nincs bevételünk, akkor úgy két-három hónapig is elvagyunk belőle. De nem ez volt a terv. Ötleteket írtunk össze, sorba, hosszan. Két lapot is teleírtunk vele, rövid távú, középtávú, hosszú távú, sok befektetéssel és kevéssel járók, szeretem és kell-valami-munka jellegűek. Fagyit árulhatnánk vagy

Continue reading

főzés, amikor csak mi vagyunk

215375_10151423560411915_1530306211_nAz emigrációban mindenki megtanul főzni. Vagy legalábbis meg kell tanulnia. Edi is és Tomi is nagyon jól főz, no meg Hajni és Dávid is folyton főznek – bár ők mind irtó jól is főznek és még szeretik is! De azért valószínűleg azért is, mert a főzés és evés egy szórakozás, egy behelyettesítő elem lett a tevékenységi körökben. Abban a sok tevékenységben,  amit itt elveszítettek. És amit folyamatosan mi is veszítünk. Napról napra.
Mert itt az ember nem ugrik be valahova a barátaival, itt az ember nem marad tovább dolgozni és utána iszik egy sört a főnökével, itt az ember nem dumálhat éjszakáig a barátnőjével, aztán randizik a pasijával a koncerten, ahol a többiek vannak. Egyszerűen csak azért, mert a többiek nincsenek itt. Itt csak mi hárman vagyunk.
Vagyis vannak mások is. Szerencsére. Continue reading

elszaladva

Holiday-Travel-Kids„Mikor felszállt a gép, lassan, egyesével gördültek le a vállamról a terhek, a sarokba szorítottság érzete, a nagy magyar valóság nyomasztó érzése, a szürke jövőkép terhe. Elszakadni olyan gyönyörűség volt, felszabadító, szárnyat adó érzés, mintha egy kínzó-gyötrő, seveled-senélküled szerelemből lépnék ki végre, és csillogó szemmel csak nézem a 3000 kilométert, ami végre elválaszt Magyarországtól.
Ebben a pillanatban mindegy is, hol fog leszállni a gép. Már csak az a gondolat is felszabadít, hogy végre, lassan, de biztosan egyre távolabb kerülök attól a világtól, amelyben már sem álmodni, sem lélegezni nem tudtam.”
2013.június 17. Ezt irtam a Facebookra. Continue reading