szerencse-e?

Nem tudok még rájönni, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek vagyunk-e itt, Olaszországban. Egyébként is kétségekkel fogadtam el ezt az állást. Az Oxfamnak dolgozni nagy megtiszteltetés, a világ egyik legjobb szervezete, és nem csak azért, mert a fejlesztési munkája, a szegénység elleni küzdelme nagyon fontos és hasznos, de mint nonprofit szervezet is nagyon hatékony. A szakmánkban az egyik legnagyobb és legjobb szervezet, efelől nincs kétségem. De az olasz iroda…nem is tudom.
Először is aggodalomra adott okot maga Olaszország, mert tele vagyunk előítéletekkel iránta. 2001-ben voltam utoljára hosszabb távon Olaszországban, Calabriában, EVS Continue reading

következő megálló: Firenze


Na, mostmár hivatalosan is bevallhatom, hogy Firenzébe költözünk. A jövő héten. Merthogy ott kaptam egy állást, a világ egyik legnagyobb, szegénység ellen küzdő, – egyébként nagyon jó – szervezetnél, az Oxfamnál. Szóval nemsokára jönnek majd az olasz kalandok. 🙂

Európa, de hiányzol!

Streets-of-Monterosso-Cinque-Terre-Liguria-Italy-lvx4cq5c5dix53iv1vfnifmt61ni51di1o9ajrcvyoÉpp a Je veux számot hallgatom a ZAZ-tól. Tényleg kénytelen leszek megtanulni franciául! Szerencsére találtam egy olyan videóklippet, ahol spanyol felirat van, így legalább látom, miről szól a dal. Asszem az olasz, spanyol után már csak a francia hiányzik. Annyira tetszik ez a zene, hogy nem bírom ki, hogy ne tudjam énekelni. Ahhoz meg tudni kell franciául. Ez van.
És miről szól? Egyszerre szerelemről, szabadságról, halálról, szegénységről és mindarról a mindenről, amiről egyszerre csak Európa tud szólni. Ó, mennyire hiányzik! A spanyol borok, az este teraszra kiülés, a dal, amiben van szenvedés és élet, ami egyszerre fáj és csodálatosan boldoggá tesz. A francia szám, amelyben a szabadságharc van és az önfeláldozás, az olasz kisváros, ahol a pillanatban benne a halál. A nénik, akik fekete kendőben jönnek velem szemben a mediterrán hőségben, az olívaföldek végtelenje, mint a levendulák lilája. A spanyol, az olasz, a görög, a francia Continue reading

pizza és Délkelet-Ázsia

digital_for_europeSok minden változott, amióta elhagytam Európát. Ott is, de főképpen itt, azaz bennem. Tele voltam elképzelésekkel, amikről kiderült, hogy nagyon távol állnak a valóságtól. Legutóbb Rodnak mondtam, Manilában. Épp egy a hotelünkhöz közeli étteremben ültünk, az étlapon pizza és valamiféle helyi előétel.
– Jó lesz a pizza, nézzük milyet csinálnak! – mondtam és tudtam, hogy esély sincs arra, hogy jó pizzát csináljanak.
– Van egy olasz étterem Bangkokban Asoknál, ismered?
– A skytrain megállója alatt? – kérdi.
– Igen! Nos, ott aztán tényleg olasz ételek vannak! Oda szoktunk menni Gergővel „európázni”. Mikor annyira hiányzik Európa, oda megyünk. Eszünk sajtot és bort iszunk és borzasztó sokat költünk, bár a legolcsóbb, fokhagymás-paradicsomos pizzát Continue reading

mennyi érzés

313Mennyi érzés ilyen rövid idő alatt! Megijedés, döntés, utazásszervezés. Egy nap alatt találni repjegyet haza. Maradni meddig? Utána hova vissza? Gergő északról kerül, Moszkva felé, Levi és én délről érkezünk, 26 órán át utazunk, hogy egyetlen hétre hazamenjünk látni aput. Utána vissza Levivel Ázsiába, egyenesen Jakartába. Pedig ki tudja mi lesz egy hét múlva?
Éjjelente nem alszom, nem csak apu miatt, de Magyarország miatt sem. Hiába hetek óta vágyódom a magyar nyár után, a Margit hidon sétálásról álmodozom és Csillaghegyről, a lakótelepi játszótér hintájáról, ahogy a barátnőmmel évtizedek után is ugyanott beszélgetünk, aztán mégis verejtékben ébredek, az álom rémálommá vált, a nagy magyar valóság örvényében fulladozomm, csak a felébredés ment meg. És hogy

Continue reading