gazdag vagyok, veszni fogok

oltre-lo-sguardo-portrait-photography-steve-mccurry-5Manila a vég kezdete. Olyan, mint egy közeljövőt ábrázoló katasztrófafilm. Minden megvan benne, ami a legrémisztőbb álmainkban. Ilyen lesz a világ egyszer, nem is sokára. Pontosan ilyen! – gondolom, ahogyan reggel az utcákat járom. Itt másfajta a szegénység, itt a szegénység nem egyszerűen szegénység, itt minden totális nyomor. Itt az utcán lakik a szenvedés. Nem olyan, mint Thaiföld vagy Indonézia. Itt a hatalmas falak szétvetik az emberek lelkét. A gazdagok nem egyszerűen gazdagok, hanem ők „A Gazdagok”. Itt nincsenek szintek. Nincs középosztály, nincs alsó-felső akármi. Itt a Nyomor van és a Gazdag. Az utcákon terepjárók és milliárdos autók, a házak többszintes luxusházak, az éttermek gépfegyveres biztonsági őrökkel vannak körbevéve. A falak óriásiak, tömörek, ötméteres tetejükön szögesdrót, kivül, minden háznál saját biztonsági őr. Itt csak két út van, vagy gazdag vagy, vagy szegény.

A templomok krisztusi kegyelmet hirdetnek, jézus- és máriaarcokkal mindenütt, plakátokon lóg a fanatizáló, aszketikus Jézus. A képek kergetnek, amiket Manila utcáiról láttam, az emberek, akik Good-Friday-in-Philippines-2halálra taposták egymást, mert itt járt a pápa vagy akik saját vérüket patakokban folyatják az utcán, ahogy ostorozzák magukat Jézus nevében. Aztán a keresztrefeszitések… hol van itt a szeretet? Egy templom előtt megyek el éppen, hatméteres keritésén Jézus arca és szögesdrót a kapu körül. Zárva. Minden zárva. Zárva a világ a szegények előtt.
A kisgyerek mezitláb áll előttem. Egyszál póló van rajta, se nadrág, se cipő. Nem kér. Csak néz. Kikerülöm. Elmegyek mellette, mint a ketrec mellett, ahol a kakasokat tartják. Minden sarkon van egy kakas, őket szokták egymásnak ereszteni. Van ahol még késeket is erősitenek a lábukra, hogy véresre szaggassák egymást.Inkább a kakasra gondolok, hogy ne kelljen a gyerekre.

A filippinók nem mosolyognak. Nem olyanok, mint a thaiok. Nem épitenek
lemezkunyhókat, nem gyűjtögetnek maguknak holmikat, mint máshol a hajléktalanok, nem mosolyognak azmanila-street-kids árulásra kinált rambutánjuk fölött, mint Bangkokban, a gyerekek nem nevetnek boldogságot öntve a világra mikor erdei gyümölcsöt árulnak, mint Nepálban,  a férfiak nem flörtölgetnek nevetve a nőkkel, mint Indonéziában. Itt a gyerekek egymás mellett fekszenek a földön, mikor az utcán megyünk. Egyetlen papirdoboz volt kihajtogatva alattuk, ott feküdt rajta a féléves teljesen meztelenül, a kétéves szintén meztelenül, a négyéves ugyanúgy. Csak néztek nagy szemekkel. Nem szóltak semmit. Még nem is mozogtak. Anyjuk mezitláb, nagy kerek, terhes hassal mellettük gugolt és egy nejlonzacskóból technokolt szivott. Nincs ház, nincs nyomornegyed, nincs ruha, nincs étel, nincs vagyon. A bokrok között bekábulva zombiként bolyonganak gyerekek, felnőttek egyaránt. Nincs otthon, nincs jövő, még jelen sincs.

Nem lehet nem észrevenni, nem lehet nem szánni, nem lehet nem nézni.
Az üvegen kopognak,ha taxiban ülök, ablakhoz tapadnak, ha étteremben eszek, utcán jönnek utánam, ha sétálok. Nem lehet nem látni.
Én itt gazdag vagyok. Nincs autóm, de gazdag vagyok, nincs nagy házam, de gazdag vagyok. Dolgozom – igy gazdag vagyok, van táskám – gazdag vagyok, van ruhám – gazdag vagyok, van cipőm – gazdag vagyok…fehér vagyok – gazdag vagyok.

Ez már nem az a szegénység, mint otthon. Nem az a középosztálybeli európai biztonság, ami otthon körülvesz, nem az az érzés, hogy adok a hajléktalannak egy kicsit, úgyis ad más is, és a bizakodás, hogy a hajléktalan otthonban majd lesz hol aludnia. Itt nincs otthon, itt nincs állami gondoskodás, még gondolat sincs erre. Itt az utcán meztelenül fekvés van. Itt az van, ahová születsz.

Fülöp szigetek, 2015. Itt a jövőnk. Ez vár ránk mindannyiunkra. poverty_in_philippines_by_chrysler080490-d5hjxicEgyetlen vágás a világon, egy óriási fal, amely által elvágjuk magunkat egymástól, elszakitjuk a
gyereket a gyerektől, a gazdagot a szegénytől, az életet a haláltól.
A tájfun is itt csap le, elpusztitva mindent, ami a kisembereknek maradt. A szegényeket földönfutókká teszi, a gazdagokat még gazdagabbakká. A new-york-stilusú Makati felhőkarcolói között álomvilágban szinház van: légkondicionált élet, és dzsippek, és amerikai filmek, ahol egyszerűen csak nem nézünk át a csatornán, mert ott a nyomor lakik.
Hogyan lehet itt bármit is csinálni? Hogyan lehet itt munkába menni? Irodában dolgozni? Fát ültetni, tudatos mezőgazdaságra nevelni, mikor a gyerekek a lábaid előtt halnak éhen? Hogyan lehet itt étterembe járni, mikor ott van mindenütt az éhezés? Sétálni,  mikor körülötted fekszenek, gondolkodni, mikor a fájdalmuk átsöpör rajtad  és örülni, mikor ekkora a lelkiismeret furdalásod? Hogyan lehet itt nem szemünket szorosra szoritani ésphilippines-bank-robbery-2010-9-6-6-30-16 orditani? Hogyan lehet itt hallani és nem meghallani? Hogyan lehet továbbmenni? Hogyan lehet ittmaradni? Hogyan lehet nem tenni semmit? Hogyan lehetne tenni végre valamit?!

Itt minden ház előtt gépfegyveres őr áll.
– Hi Sir, Hi Madame! – mondja, mert itt csak urak és szolgák vannak. A Mc Donalds-szerűségben két ember áll az ajtóban, hogy kinyissa előtted azt, majd bent és kint amerikai egyenruhás, gépfegyveres biztonsági őrök. Bent ugyanaz, mint máshol, nevetséges egyenruhába öltöztetett fiatalok a pult mögött, úgy csinálnak, mintha ez is csak egy hétköznapi világ lenne, egy ugyanolyan, mint máshol, egy egyenlő, egy fenntartható, egy szép és jó világ.

De ez nem az a világ. Ez egy másik, épp az, ami felé tartunk, ahol majd félve megyünk az utcára, ahol egyetlen cipőért megölnek majd, ahol a templomok gépfegyveres biztonsági őrökkel 1042014UrbanPoor-400-300védik magukat, ahol az utcán meztelen gyerekek testein mész majd a felhőkarcolód felé. Ez a világunk. Ahol a tájfun minden szegényt elsöpör és csak a gazdagot hagyja meg.  Ahol az utolsó szegényekkel ültetünk majd néhány fát, hogy legyen némi árnyékunk, mielőtt a klimaváltozás elsöpör minket is.

Nem nevetnek többé a gyerekek. Nem mosolyog senki sem. A táskámat nézik és hogy mi lehet benne. Én pedig megértem őket. Igazuk van. Gazdag vagyok, veszni fogok.

 

Advertisements

One thought on “gazdag vagyok, veszni fogok

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s