az apák nevében

Nem hiszem el, hogy a magyarok ennyire konzervatívak! Bár a kutatásom korántsem reprezentatív, mégis jelez valami egészen tipikus dolgot. Mi, magyarok hiába posztolgatjuk oly serényen a gyeden lévő skandináv apukák sztorijait babáikkal, mégsem vagyunk képesek elhinni, hogy egy férfi képes arra, amire egy nő. Történetesen nevelni egy gyereket és ellátni a háztartást. Napi 24 órában, ahogyan mi csináljuk. Vagy nem ugyanúgy, de talán még jobban is!
Amikor úton-útfélen arról beszéltem, hogy visszamegyek dolgozni, mikor a pici 9-10 hónapos volt, mindenki csodálkozva nézett rám. Egyik probléma: miért is akar a nő karriert?! Micsoda önző dolog, hogy csak magadra gondolsz! Hallottam félhangosan. Continue reading

Advertisements

nem vagy elég

A legjobb amikor azt hallom, hogy:
– Jó, jó, hogy ennyi országban járt már a fiad iskolába, de hogyan fog a magyar oktatási rendszerbe beilleszkedni?
– Hát sehogy! De ki akarná, hogy beilleszkedjen?! – válaszolnék én, és néha meg is teszem. Persze attól függ, éppen kivel beszélek. A 90 éves nagymamámmal, aki alig hall és alig lát és közben folyamatosan ecseteli nekem azt, hogy ez a világ legszebb országa, és ezen kívül mightmare ami van, mert ezt a Viktor is megmondhatja…(Nagymamám szerint itt a legjobb az egészségügy és bár nincs elég pénz rá, mégis itt a legjobbak az orvosok és itt a legjobb az oktatás is, szóval minek is elmenni?! Egyébként is Európát már ellepték a migránsok – ilyenkor rendszeresen kijavítom, hogy „ a menekültekre gondolsz?” – akik miatt a „nők már nem mernek az utcára menni”, mondja ő és teljes a meggyőződése, hogy az Oktogont is a bűnöző migránsok lepik el minden szombat este szerinte, hiába mondom, hogy azok a legénybúcsús angol turisták…)
Visszatérve a Levire és az oktatásra, korántsem mondhatom, hogy szerencsésen Continue reading

a mediterrán hivatalok 22-es csapdája

Még szerencse, hogy minderre fel voltam készülve! Merthát gyakorlott hivatali kalandozóként tudom, hogy életeket le tudnék élni hivatalok között bolyongva, hurkokat, hullámokat leírva, papírokba burkolózva, innen oda, onnan ide utazgatva.

– Ne haragudj, az olasz bürokrácia szörnyű! – írta nekem Alice, aki a leghasznosabb segítőmmé vált ismeretlenül is az ügyintézésben. Még sosem találkoztam vele, mert ő az arezzói irodában ül, de ahogy írok neki e-mailt, két perc múlva válaszol! Neki Continue reading

brutál civil

Na, ezt is megéltük, a társadalom ellensége lettem! Micsoda helyzet! Mondjuk eddig biztos voltam benne, hogy a kormány a társadalmunk ellensége, de most rá kellett jönnöm, hogy nem, hanem én vagyok az! 😀 Vigyázzatok, nagyon veszélyes vagyok!
Magamra vonatkoztatni ezt a támadást igencsak nehéz értelmeznem, de aki civileket ismerek, azokra értelmezni, nem csak abszurd, de végletekig sértő is! Mert az összes civil szervezetnél dolgozó (önkénteskedő) ember, akit ismerek a legönzetlenebb emberek köré tartoznak.
Kábé most olyan ez, mint amikor valaki helyetted fogja a haldokló nagymamád kezét, ápolja őt, kimossa a szennyből nap mint nap, mindezt szabadidejében, ingyen, önkéntesen évtizedeken át, csak azért, hogy segítsen neki és neked és a végén még te mondod, hogy micsoda egy önző alak, akit csak az érdek hajt!
De hogy is jut el az ember addig, hogy egy ilyen „külföldi ügynök” szerepet vállaljon? Continue reading

következő megálló: Firenze


Na, mostmár hivatalosan is bevallhatom, hogy Firenzébe költözünk. A jövő héten. Merthogy ott kaptam egy állást, a világ egyik legnagyobb, szegénység ellen küzdő, – egyébként nagyon jó – szervezetnél, az Oxfamnál. Szóval nemsokára jönnek majd az olasz kalandok. 🙂

a Hivatal

Hogyan van az, hogy itthon az ember egész szabadideje ügyek intézésével tellik? Miért kell folyton hivatalokba járkálni?
Mi például nagyon jó állampolgárok vagyunk és ezért minden külföldre költözés (és még egyik országból a másikba költözéskor is) elmegyünk az OEP-be és az Adóhatósághoz is. Mindig minden papírt kitöltünk és minden iratot beküldünk, ehhez képest nincs olyan alkalom, mikor ne lepne meg minket ez a két intézmény. Már pár évvel ezelőtt is úgy reklámozta magát mindkettő, hogy ők aztán nagyon jól össze vannak kötve egymással és más hivatalokkal is és soha, senki nem tudja őket átverni, ne is próbálkozzon! Persze nem így szólt a hír, de azért jócskán benne volt az a tipikus magyar fenyegetőzés, hogy most aztán minden csalást kiküszöbölünk és ne is próbálkozz soha átverni minket. (Mert eleve ezért kell összekötni a hivatalokat, hogy kiküszöböljék a feltételezett csalásokat és nem az ért, hogy megkönnyítsék a tíz millió magyar életét!) Nos, ehhez képest szeretném közölni mindenkivel, hogy ez egy kamu! Continue reading

újra itt

Nos, újra itt vagyok. Ami két dolgot is jelent, egy: hogy több időm lett (ezt még csak remélem, bár végülis az elmúlt évben leszoktam az alvásról, szóval mindenképpen szakítok időt az írásra), kettő: hogy újra elindulunk világot látni. Igen, megint útnak indulunk – hála a jó égnek! Hogy hova, az maradjon még titok. 🙂 Egyelőre csak annyit, hogy nem rossz hely, az biztos. Újabb kalandok, újabb célok, újabb tájak. És végre újra elhagyhatjuk az országot!
Mindjárt egy éve, hogy hazaérkeztünk Thaiföldről, de konkrétan Kuala Lumpurból. Még mindig emlékszem arra a május elsejei napra, mikor leszálltunk a repülővel Levivel, aki lázas beteg volt, alig vonszolta magát, toltuk-húztuk a két bőröndöt és hátizsákokat, én Continue reading