csak anya

Nagyon furcsa nekem nem dolgozni. Nehezen tudok megbarátkozni a gondolattal. De hát mondjuk egy munkamániás vagyok, szóval számomra ez nem újdonság. Csakhát tegnap megszűntették a munkahelyi e-mail címemet, amivel végérvényesen lezárult az ázsiai munkám. (Eddig még néha távmunkában nyomtan néhány meetinget.) És ezzel megszűntem igazgató helyettese lenni a dél-kelet ázsiai irodának. Milyen furcsa. Az első fél évben alig tudtam megbarátkozni ezzel a titulussal, most meg elhagyni milyen nehéz. És ha nem vagyok igazgató helyettes, akkor mi vagyok?
Gergő hallotta egy egyetemi előadáson, hogy azok a stabil emberek, akiknek több szerepük is van. Legyél igazgató, férj, apa, focirajongó stb. azaz többféle szereped legyen,

blogtervek

Kedves Olvasóim!
Olyan sok kedves levelet kaptam tőletek mostanában, hogy nagyon hálás vagyok! A blogírás egy amolyan magányos társas tevékenység, végülis én folyton csak mesélek, de senki nem válaszol… Szóval nagyon örülök, mikor levelet, kommentet kapok tőletek és megismerhetlek titeket!
Örülök, hogy ennyire szeretitek a blogot, így megpróbálok még annyit írni, amennyi tőlem kitellik, de azért szeretném tartani magam ahhoz az elvhez, hogy ha véletlen már nem tudnék semmilyen pozitív dolgot írni, akkor abbahagyom. Végülis az internet tele van folyton negatív hírekkel, történetekkel, és ha én is csak azt szajkózom, amit együtt, közösen itt megélünk, annak mi érteleme?
De mivel legkésőbb 10 nap múlva szülök, ezért elővettem a korábbi írásaimat és amiket az elmúlt két hónapban írtam, de nem publikáltam őket és ezeket most szépen beidőzítem ide nektek, így kitarthat akár 1.5 hónapig is.
Szóval jó olvasást, jó nyarat nektek!
Liza

a thai király

Bemutatom nektek a Királyt. Bhumibol Adulyadej a hivatalos neve, de mindenki csak A Királyként emlegeti, ő a IX. Ráma király Thaiföldön. Hogy miben nyilvánul meg a királyság? Például a királynak minden bizonnyal van saját marketing minisztériuma, merthogy plakátjai mindenhol megtalálhatóak, a metróban, a skytrainen, a metró aluljárójában királyi trónjai is ki vannak állitva, mint valami múzeumban. A moziban a filmek előtt fel kell állni, amig megnézzük a

miért jó külföldön élni?

Azt kérdezi a barátnőm, hogy miért is jó külföldön élni? Ő sosem tudna máshol élni, de azért kíváncsi.
Én gondolkodom, annyi mindenben jobb nekem…de mi is a legjobb?
Talán, hogy mindig, minden új. Főleg az első fél évben, minden meglepő. Hogy úgy tudsz élni, mintha folyton rácsodálkoznál a világra. És itt apróságokról és nagyobb dolgokról is beszélek. Ahogyan másképp csinálják az emberek a hétköznapjaikat, később rájössz, hogy másképp is gondolkoznak. Vagy éppen hogy egyáltalán nem gondolkodnak másképp. Az egész egy nagy felfedezés, egy kutatás, hogy mi miért és mi hogyan van máshol. És közben folyton ráébredek arra, hogy amit én tudok, ahogyan én tudom, az nem egyetemleges. AmiMagyarországon van, az nem ugyanolyan mindenhol, sőt! Nemcsak, hogy nem lehet abból kiindulnom – pedig másból miből is indulnék ki? -, de még nem is érdemes ahhoz

miért is költöztünk haza?

Kedves Barátaim, ismeretlen Ismerősök és drága Olvasóim 🙂
Sokan kérdeztétek, hogy végülis miért döntöttünk úgy, hogy hazaköltözünk, mikor jól élünk, kalandosan, jó állásunk van és ráadásul a helyzet is változatlan otthon, vagy talán még rosszabb is, mint mikor elhagytuk az országot. Hát nem a kolbász, a túró rudi miatt és nem is azért mert hirtelen jobban kedvelnénk a kormányunkat…
Annak idején is vezető beosztást, szakmailag elismert pozíciót hagytunk magunk mögött Magyarországon, az átlaghoz képest jó életet, mégis annyira sok volt a reménytelenség és jövőtlenség érzése bennem és körülöttünk, hogy menni kellett. Ráböktünk a térképre, és elindultunk családostúl, csak oda repülőjeggyel, pénz és nyelvtudás nélkül. Csak barátokra hagyatkozva. Egy évet “pihentünk”, amikoris minden mást csináltunk, csak nem azt, amit korábban. Amikor a minimumból  (10 euróból naponta, hárman) homokszobor-őrzésből és ruhaeladásból éltünk, amikor nem tudtuk mit hoz a holnap, csak azt tudtuk, hogy meleg

indonéz baba-mama szokások

Ez csak egy legenda!! – nevet fel hangosan Nielda és én nem értem, most komolyan mondja, hogy legenda, hogy ne egyen az anyuka irdatlan csilis csipős kaját, mikor szoptat?
– Igen, hallottam már én is ezt, de ez csak legenda. A babának nem árt, ha az anyukája csípőset eszik, sem terhesen, sem szoptatáskor – magyarázza nekem, miközben benyomja a chilivel megszórt sózott halát. Nielda babája épphogy elmúlt két hónapos és ő már vissza is jött dolgozni, merthogy Indonéziában csak két hónapig tart a szülési szabadság. Terhességi szabadság nincs is, ezért szülni kábé az irodából ment. Sok fiatal anya van az indonéz irodában, itt huszonévesen már „illik” szülni. A pelyhes arcú apukák

az egy bőrönd elv

Sose voltam valami nagy vásárló. Nem szeretem a bevásárló központokat, sem a nagy plázákat, hétvégi óriásbevásárlásokat, sem a piacozást, még a turkálás is csak évszakonként egyszer jut eszembe. Nem mondom, hogy nem szoktam vásárolni, sőt, néha még az impulzusvásárlást is megengedem magamnak. Bár idővel egyre kevésbé.
A legnagyobb változás akkor kezdődött, amikor elköltözni készültünk Magyarországról. Az ember mindig azt hiszi, hogy neki nincs sok cucca. Na de aztán! Mikor már harmadik hete csak pakoltam ki a lakást és a különböző könyv, régi emlékek, ruhák, gyerekjátékok stb kupacokat kerülgetttem mindenhol rájöttem, hogy tévedtem magammal kapcsolatban.

egy élettörténet

2015. április
Tegnap felhívott Ioala Kanadából, aki egy új munkatársunk. Két hét múlva költöznek ide Quebecből két gyerekkel. Aztán máris sétálunk Bangkokban az egyik nagy parkban, a gyerekeink egymást kergetve rohannak körbe-körbe.

• Hogy fogadta el a férjed a fiad? – kérdezi hirtelen és nem is értem miért. Ritkán szoktak ilyet kérdezni tőlem.
• Jól… – és próbálok rájönni a kérdése lényegére, mit szeretne tudni pontosan? Aztán szabadkozva elő is adja, hogy mikor megkapta az állást Bangkokban, akkor nagyon örült, a gyerekek miatt mindenképp el akartak költözni Kanadából, merthogy ott