modern nomádok nehézségei

“Modern nomádok”, “globális dolgozók”, viccesnek hangzanak magyarul ezek a kifejezések… de kik is ezek az arcok? Mit kell tenni ahhoz, hogy egy függőágyból nézd a világot? Milyen lehet, ha a munkahelyed a laptopod és a világ az otthonod? Milyen ügyeket kell elintézned, ha szeretnél mobilan élni, egyik országból a másikba költözni, mikor kedved tartja? De modern-e eléggé a világ, hogy könnyű legyen modern nomádként élni?
Mostanában egyre többen vannak olyanok, akik nem helyhez hanem csak a számígtógépükhöz vannak kötve munka ügyben, így teoretikusan a világon bárhol lakhatnak. Meg vannak azok, – mint például mi, amilyen családok régebben is biztos akadtak, csak talán nem ennyien, –  akik munka miatt költözködnek egyik országból a másikba. Mondjuk Ázsiában sok olyan, főleg európai férfival találkoztam, akik Ázsiában laknak és dolgoznak, míg a családjuk – az általuk biztonságosabbnak ítélt- Európában éltek. De kinek kell az ilyen élet? Minek van családunk, ha az életünket külön töltjük tőlük? Szóval térjünk vissza akkor azokra a bizonyos modern nomádokra, akiket minden bizonnyal fiatal, lelkes, pénzes úrfiknak

képzelsz el, akik mondjuk Balin egy függőágyból intézik az online tőzsde ügyeiket, ebből élnek. Vagy a másik végletet, egy ötvenes pasit, aki épp tízévente újabb országban dolgozik a nagykövetségen, hozza-viszi magával a családját és hát ők sem szegények, az biztos. Nos, ilyenek is vannak, és biztosan szép számmal leginkább pasik és nem is szegények.

No de itt vagyunk mi is, és nem csak egy egyedi példaként remélem, hanem talán egy tendencia előörseként. Merthogy gazdagok nem vagyunk, se nem diplomaták, és (sajnos) a családunk sem hagyott ránk óriási cégbirodalmat. Egyszerű emberkék, akik elhatározták, hogy világot látnak és nem csak turistaként, hanem életvitelszerűen. Az is menő, hogy nálunk én dolgozom külföldön, nőként, ami szerintem csúcsszuper, nem csak azért, mert ez nekünk így nagyon beválik (a férjem sokkal türelmesebb a gyerekekkel), de azért is, mert talán le tudunk dönteni néhány sztereotípiát és bátorságot adni más nőknek, hogy vállaljanak bátran külföldön munkát családdal, és bátorságot férfiaknak, hogy vállaljanak kisgyerekkel otthon töltött éveket, mert annál többet nem adhatnak a gyerekeiknek. Egyébként is otthon tölteni egy évet a gyerekkel egy férfinek nem igazán módosít semmit a karrierjén, hiszen így is sokkal könnyebben és jobb állásokat kaphat férfiként mint mi, nők.

Szóval visszatérve a modern nomádságra, nagyon menőnek tűnik ez az élet, főleg, ha egész gyerekkorodban még Balcsira sem mentetek el nyáron, pedig folyton arról álmodoztál, hogy majd utazgatsz. Én nem erről álmodoztam, egy nagy családot szerettem volna, egy nagy kertes házzal, kutyával meg nyugis melóval. Ehhez képest az első alkalommal, mikor volt rá mód, kipróbáltam magam külföldön és az a fél év Olaszországban 21 évesen, megváltoztatta a világképem. Rájöttem, hogy annál nagyobb dolog nincs, mint megismerni az életet minél több helyen. Annyira kinyitja az ember szemét, annyira változtat, annyira megnyit és ledönt minden korlátot benned, hogy nincs semmi ehhez fogható. Aztán meg jöttek a lehetőségek és mi megragadtuk.
Szóval így lettünk utazó család. De mikkel kell szembenézni, ha az ember utazgat két-háromévente?
Azt mindenki sejti, hogy az ilyen élet nagyon király, izgalmas, kalandokkal teli. Évente-kétévente megismerni egy új országot, nyelvet, kultúrát, új ételeket enni, megismerkedni a helyi szokásokkal, új barátokat szerezni, megismerni egy népet, egy új életmódot. Mindez igazán, tényleg királyság! Erről nincs is itt többet mondanom, hiszen erről szól ez a blog 😛
De most álljon itt mindaz, amivel a modern nomádoknak szembe kell nézniük, mint kihívások…

A papírok

Minden országban először is kellenek papírok a letelepedéshez. Még ha csak ideiglenesen is telepedünk le, kell tartózkodási engedély és netalántán vízum és munkavállalási engedély, de legalább helyi lakcím. Enélkül nem lehet általában semmilyen szolgáltatást igénybe venni. Kell egy helyi, regisztrált lakcím és utána jöhet a többi. Ha az ember egy olyan állásra megy, mint én Bangkokban, ahová külföldiként odahívnak és van tapasztalatuk abban, hogyan kell külföldiként élni egy országban, akkor fel vannak arra készülve, hogy segítsenek ezekben a bürokratikus útvesztőkben. Azt hinné az ember, hogy Európában könnyebb dolgunk van, mert ugyan nem kell vízum és munkavállalási engedély – ami azért tényleg óriási segítség – de mondjuk Olaszországban elintézni a hivatalos “rezidenciát”, azaz hogy bejelentkezünk egy lakcímre, 4 (!!!) hónapunkba tellett. És ne feledjük, hogy a rendszer egyáltalán nincs felkészülve minderre, hiába Unió! Merthogy például 1.5 hónapot állt az ügyünk az egyik hivatalban csak azért, mert a házassági papírunk nem volt szerintük elég “friss”! (Akkor 4 éve házasodtunk, de ők még egy olyan papírt is szoktak kérni, hogy azóta nem váltunk el!!! Amit egyébként nem tudják, hol tudnánk beszerezni, talán kérdezzük meg Milánóban a nagykövetségünket…) A legkönnyebb ezeket az ügyeket elintézni, ha a munkahelyed segít. Vagy ha olyan helyre költözöl, ahol sok a beköltöző. Itt nem feltétlen a bevándorlókra gondolok, mert ha egy adott ország nem komálja őket (minket), akkor nem akarja elősegíteni az adminisztrációt. De van olyan hely is, mint pl Kanári szigetek, ahol minden szigetet másfajta népek kezdenek birtokba venni, például Gran Canarián nagy a norvég nyugdíjasok száma, akik fél évet ott laknak, felet meg otthon. Mivel azért ez nem olyan rossz Kanárinak, igencsak meg van könnyítve a bürokrácia. (Például van olyan bank, ahol nem kell munkaszerződésednek lennie ahhoz, hogy egyáltalán bankszámlát nyiss – elég ha van rendszeres nyugdíjad 😛

Egészségügy

A következő állomás általában az egészésügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés. Ha azt gondoljuk, hogy milyen menő egy laptoppal egy maláj tengerpartról dolgozni egy függőágyban fekve, azért akkor is végig kell gondolnunk, hogy hova megyünk, ha épp begyullad egy fogunk, vagy milyen segítséget tudunk kapni, ha egy úszkálásnál megcsíp egy medúza. Merthogy nem mindegy, hogy mi, és mennyiért elérhető az adott országban. Ha gyerekeid vannak vagy valami állandó betegséged, akkor még fontosabb a dolog. Mert mondjuk el tudjuk-e mi látni Levi 1-es típusú diabéteszét rendszeres orvosi felügyelet nélkül? Igen. De ha hirtelen kórházba kell vinni, mert hányni kezd (ami azért nem ritka egy gyereknél), akkor hol és milyen kórház van a közelben egy kis trópusi szigeten?
Aztán beszélni kell még az oltásokról is. Mielőtt Thaiföldre mentünk, az utsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy kellenének valami extra oltások is. Szerencsére otthon már elérhető magán úton egy oltóközpontban, hogy akár egy nap alatt bejelentkezz és megkapd az összes oltást (egyszerre!) ami kellhet. De azért ne feledjük, hogy a gyerekek kapnak növekedésük során is oltásokat, ami ugyan az EU-n belül körülbelül ugyanazok, de azért a rendszeressége vagy a kötelezősége nem. Például azt hittem elhagytuk a Levi oltási kiskönyvét és a netről próbáltam ezért összegyűjteni, hogy egy most 12 éves gyerek milyen oltásokat kaphatott az első 8 évben, amíg otthon voltunk, ezeket leírtam (a jó kis latin rövidítéseket) és elvittem az olasz dokinak, remélve, hogy ez neki többet mond, mint nekem. Aztán ő is listázott egy sort, hogy mit szoktak itt beadatni, amik akkor hiányoznak. Ha más kontinensre megyünk, akkor méginkább érdemes ennek utána nézni.
Szóval EU-ban megintcsak szerencsések vagyunk, merthogy szabadon vállalhatunk munkát és költözhetünk is és hozzá is juthatunk így az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Csak hogy ne feledjük a bürokráciát! Még otthon sem egyszerű megoldani, ha elhagyjuk a TAJ számunkat, de ha egy új országban szeretnénk ilyen papírokat szerezni, az igencsak nagy kihívást jelenthet – főleg, ha nem beszélsz az adott nyelven!
A legtöbb helyen egymástól függenek ezek a papírok, azaz kaphatsz lakcímkártyát, ha van albérleted, kaphatsz albérletet, ha van munkaszerződésed, kaphatsz munkaszerződést, ha van bankszámlád és lakcímed, kaphatsz bankszámlát, ha van lakcímed és munkaszerződésed és kaphatsz egészségügyi szolgáltatást, ha van lakcímed (vagy rezidenciád)… vagy végtelenül folytathatnánk ezt a sort. A lényeg, hogy ha csak amolyan láblógatós neten dolgozós alak vagy, azért mégsem olyan könnyű egy kiválasztott szigeten megtelepedned hosszabb időre…
És valahogy olybá is tűnik, hogy a rendszerek valahogy nincsenek arra felkészülve, hogy az emberek “csak úgy” ide é soda utazgatnak és dolgoznak – EU ide vagy oda. Arról nem is beszélve, hogy ha épp valami ahhoz kell, hogy a másik valamid meglegyen, ami ahhoz kell, hogy az első valamid meglegyen, akkor itt valamit ki kell találni! Vagy szépen mosolyogsz az ügyintézőre, hogy légyszi-légyszi most tekintsen el ettől a dologtól, vagy bekamuzol valamit, mondjuk, hogy egy ismerős címét adod meg, hogy ott laksz, mikor igazából csak épp a reptérről estél be a hivatalba…

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi van az otthoni biztosításunkkal? Mi rendes állampolgárok lévén minden elköltözéskor ellátogattunk a TB központba és az adóhivatalba is, hogy megbizonyosodjunk róla, mit kell tennünk. Sajnos annak ellenére, hogy mindent a megbeszéltek alapján tettünk, mégsem sikerült rendesen vezetni az adatainkat. Éshát sajnos ez nem egyedüli eset, kérdezd meg bármelyik külföldön élő magyart, hogy volt-e valaha gondja a TB-ven vagy a NAV-val… Hát, ha ez a téma merül fel, akkor kb egy-két órás panaszáradatot hallhatsz bárkitől! Szóval leszögezhetjük, hogy ma, 2018-ban sincsenek nagyon toppon ezek az intézmények a nyilvántartásukkal. (Nekem például legutóbb azt írták, hogy túlfizettem, ami egyébként lehetséges is lett volna, aztán mikor bementem közölték, hogy dehogyis, inkább tartozom! Aztán meg hogy nézzek én utána mindennek és kérjem ki az eddigi összes befizetésem listáját!! – kb 15 évről beszélünk. És egyessével ellenőrizzem le, hogy jól van-e minden a rendszerükben. Persze nem időrendben volt a lista, és így kb tíz oldalt kellett átnéznem, hogy találjak vagy 8-10 hibát, de olyanokat, hogy pl valaki más befizetése volt hozzám könyvelve! Na és ezek után sem tudom még, hogy mit csináljak, hogy sikerüljön nekik kijavítaniuk a hibáikat…) Itt néha nagyon abszurd ötletekkel tudnak előállni ezek az intézmények, mint például hogy szerezz egy papírt az öt évvel ezelőtti munkáltatód aláírásával az adott ország egészségügyi minisztériumától, hogy abban az egy hónapban, amikor ott dolgoztál be voltál jelentve az adott ország egészségügyébe! Puff!
De mivel az EU-s egészségügyi kártyát csak sürgősségre tudod használni, mindenképpen végig kell menni az adott ország bürokráciáján ahhoz, hogy legyen biztosításod, máskülönben nem fognak ellátni.
Ha nem EU-ról beszélünk, akkor valamivel egyszerűbb a dolog, de költségesebb, merthogy akkor egyszerűen csak el kell menni egy magánkórházba, ami azért a világ nagy részében létezik, bár igencsak különböző árakon.
Suli
Ha gyerekeid vannak, akkor utána kell nézni a helyi iskoláknak, oviknak, a helyi szabályozásnak is. Eddig ahol laktunk külföldiként, mindenhol kevesebb stresszel járt beíratni a gyereket a suliba, mint otthon. Spanyolországban egyszerűen csak azt kérdezték, hogy hány éves, és az alapján közölték, hogy melyik osztályba kerül. Thaiföldön a magániskolában győzködtek minket, hogy kezdjen eggyel lejjebb, mint az életkora, hiszen egyik nyelven sem tudott, amin tanultak a gyerekek (thai és angol). Az olaszoknál nem volt gond, az életkora szerint ment suliba, attól függetlenül, hogy mit tanult és hol korábban. Megmondom őszintén nem mindenhol végezte el Levi az egész évet, így például a spanyol suliból csak egy félévi papírunk van – ami egy A4-es, kinyomtatott oldal, pecsét és aláírás nélkül a tantárgyakról és a teljesítményéről. De legtöbbször csak egy bizit kérnek, az utolsót, vagy még azt sem.
Mikor egy év Spanyolország és két év Thaiföld után hazamentünk Magyarországra egy évre, akkor viszont elég nagy kihívások elé állítottak minket, mert mindenáron a következő évbe akarták Levit beírtani. Hogy ez mit jelentett? Magyarországon végezte az általános iskola első osztályát, Spanyolországban a harmadikat, Thaiföldön a másodikat és a harmadikat. Ez alapján akarták itthon a negyedikbe íratni, mikor életkora alapján már ötödikes lett volna. De hiába mondtam, hogy más a thai iskolarendszer, hogy más típusú az oktatás és az évek, ez nem számított. A legutóbbi iskolai papíron az volt, hogy 3.  – és kész! Ezek alapján nyomtathattam volna én is egy papírt, azzal, hogy 4.!

Na mindegy, végül Levinek elege let és azt mondta, hogy ő nyáron megtanulja a magyar negyedikes anyagot, hogy mehessen ötödikbe. Ami könnyedén sikerült is neki.
Itt az olaszoknál “Seconda Media”-ba jár (ami kb a 6. Nálunk) és az osztályzás 10-ig van, de mondtuk is Levinek, hogy csak ne menjen 5-ös fölé, mert azt nem fogják aztán érteni sosem Magyarországon 😛

De valójában az expat létben az egyik legkellemesebb dolog, hogy senki nem akarja megmondani neked hogyan élj, sokszor csak a bevándorlási osztályon vagy nyilvántartva, így azt csinálsz a gyerekkel, amit akarsz. Például taníthatod otthon és kész. (Persze mi azért inkább beadjuk a helyi suliba, hogy legyenek barátai és tanulja meg a nyelvet.)

Nyugdíj

Nyugdíjra gondolom nem gondoltál, persze annak idején mi sem. De ha az ember már évek óta csak utazgat egyik országból a másikba, akkor néha el kell gondolkodnia azon, hogy mégis honnan és hogyan lesz nyugdíja, és ha felhagy ezzel a reménnyel, akkor meg miből fog megélni, ha már csak a tengerparton akar heverészni és nem lesz kedve nyomogatni a billentyűzetet.

Egyéb kihívások

Nagy kihívás még egyébként egy helyi bankszámlát nyitni, ami végülis nem feltétlenül kötelező, de nem árt. Mert ha mondjuk van helyi munkád, akkor külföldi bankszámlára utalniuk a fizudat elég drága lenne, így célszerű, ha van helyid. Na, a bankokról azt hinné az ember, hogy örülnek, ha ott akarsz számlát nyitni. De nem ám úgy van az! Ennyi különböző szintű banki szolgáltatást mi még nem láttunk! Spanyolországban kell munkaszerződés, hogy bankszámlát nyiss, Olaszországban meg rezidencia. Vagyis az olaszoknál persze enélkül is nyithatsz számlát, csak azért kifizetsz egy vagyont! (Példaként álljon itt az első bankszámlánk költsége: 120 euró/év és nem volt benne netbank, ezért minden egyes átutaláskor be kellett mennem a bankba és onnan utalni, utalásonként 6,5 euróért!) A spanyoloknál végül megtaláltuk életünk kedvenc bankját (Sabadell), ahol nincs kezelési költség sem bankszámlafenntartási díj és mindenféle munkaszerződés és egyéb nélkül is lehetett bankszámlát nyitni. Az ajtóra az volt írva “Mi beszélünk a te nyelveden”, de azért nem próbálkoztunk meg velük magyarul beszélgetni 😀
Valamiféle logikát próbáltunk kisilabizálni a banki szolgáltatások minősége és ára alapján, mi is lehet a bankok stratégiája országonként, de nem nagyon ment. Hihetetlen például, hogy Olaszországban csak nagy macerával kaphatsz olyan bankkártyát, amivel tudsz online vásárolni és az is olyan, hogy havonta “fel kell töltened” pénzzel, hogy minden külföldre utazáskor jeleznünk kell a bankban, hogy most szeretnénk külföldön fizetni és ráadásul minden fizetés kb 3 euróba kerül külföldön! Most épp bankot váltunk, mert először ragaszkodtunk az etikus bankhoz (otthon is ilyennél vagyunk), de mostanra már olyan magasak a szolgáltatások költségei és annyit kell velük levelezni folyton, hogy elegünk van.
Thaiföldön is csak egy sima kis bankomat kártyát kapsz, nincs rajta még a neved sem, ott még vásárolni sem használhatod a boltban, csak arra, hogy bankautomatából kivegyél pénzt. A külföldre utalásnak meg olyan extra procedúrái vannak, hogy csak na! Ott mondjuk a legtöbbször mindenre csak azt mondták nekünk, hogy nem lehet, még akkor is, ha az illető épp egy adott terméket reklámozó plakát alatt ült a bankban, és mikor épp azt akartuk volna, közölte, hogy olyan nincs, vagy hogy nem lehet…
Szóval készülj, hogy ez általában nem egy egyszerű menet…
Összefoglalva

Még írhatnék a különböző albérleti szokásokról is és még arról sem beszéltünk minek kell elébe nézned, ha vállalkozó akarsz lenni valahol, vagy ha netalántán vennél egy kis lakást vagy egy darab földet…
Összefoglalva viszont csak annyit mondanék, hogy tök jól néz ki ez a mobilis élet, a modern nomádság, de valójában a világ még korántsem olyan modern, hogy ezeket a nomádokat olyan jól tartsa, mint ahogyan azt elképzeljük. Ezért mégiscsak célszerű egy országban állandó lakosságot fenntartani és alaposan utána nézni, összehasonlítani az országokat, ha letelepedni vagy befektetni szeretnél. Addig meg hintázzunk csak a maláj függőágyban és reménykedjünk, hogy nem fog még a fogunk sem megfájdulni az ott tartózkodásunk alatt. 😀