tengerillat

– Az illatod másmilyen itt – mondom Gergőnek reggel.
– Tényleg? – és hangjából ugyan nem derülhetne ki, de én tudom, hogy aggasztónak tartja. Hiszen az illatát nagyon szeretem. A szerelem bennem az illat megérkezésével kezdődik, mikor az ő illata belémfolyik és véremmé válik. Folyton szagolgatom, mellkasára bújok, nyakába, hajába, hasára és lassan szívom be bőrének illatát.
– Mindenhol másmilyen illatú vagy – súgtam neki ilyenkor. – itt nyári erdő, ott tavaszi búzamező, ami a kék éggel találkozik, itt pedig, mint a mohaszőtte aljnövényzet az árnyékos erdőben.
– És, milyen az illatom most? – kérdezi.
– Valahogy nincsen. Mert folyton tengerillatod van – válaszolom. A tenger mindannyiónkat befed. Minden nap fürdünk. Legalábbis a fiúk mindig. Én a napon ülök, nézem őket, és mikor már nagy a meleg, beugrom egy pillanatra. De Levi és Gergő

folyton a vízben vannak. A sós víz és a nap pedig csak szívja, szárítja, mintázza a bőrünket. Estére Levi arca és teste tele van halványfehér vonalakkal amiket a hullámok ejtettek rajta, ahogyan a só lerakódott barnuló bőrén.
– Mosakodj meg, mert olyan az arcod, mint a maspalomasi dűnék – mondom neki – tele vagy sóval!
– De anya, hiába mosakszom, ez már csak ilyen lesz. Mostmár örökké sós maradok – mondja, de elindul a fürdőszoba felé.
Mindannyian megbarnultunk már. Az első napok hirtelen leégései, gyors lehámlásai után, bőrünk felvette a megfelelő színt. Mindannyian sötétebbek lettünk egy árnyalattal és így már nem okoz nekünk gondot a mindennapi napsütés. Még Levi is jól bírja, pedig neki a legfehérebb a bőre. Mostmár aranyszerűen barnuló gyerek lett, mezítlábas, szőkés haja az égnek áll és rohan be a vízbe. Gergő lett a legbarnább. Ő le sem égett, csak barnul. Kék szemei világítanak az arcából. Megnövesztette kissé a szakállát, ami idősebbé teszi és számomra viccesebbé. Mert szakállának illata az öreg halászra és a tengerre emlékeztet, mert a tenger nedvességét fogja fel és a moszatok illatát. De hiába barnított le minket a nap, rögtön látszik rajtunk, hogy külföldiek vagyunk. Nekem már az arcomon. Ugyan én is megbarnultam, de mivel folyton napszemüvegben vagyok, ezért nagy, fehér foltok vannak a szemem alatt, ahol nem ért a nap. Viccesnek találom, máskülönben meg kit érdekel? Végre nem vagyok betegesen fehér és nincsenek nagy, sötét karikák a szemem alatt. Csak nagy, fehér foltok! 😀 Arcom kipirult és a fehér foltok, amelyekre a sötéteket cseréltem, most már csak egy dologról árulkodnak: folyton napon vagyok.
– És milyen a tengerillatom? – kérdezi ő.
– Jó… – vágom rá és ő vigyorog.
Itt a hőmérséklet nagyon kiegyensúlyozott. Folyton húsz-huszonöt fok van. Talán néha több, de mivel a páratartalom kevesebb, sosem izzadunk. Mindannyian tengeráztatta, napégette elemek lettünk csak a parton.
Meg mezítlábasak. Mert itt folyton elég meleg van ahhoz, hogy mezítláb közlekedjünk. Legalábbis otthon. De Levi még az utcán is úgy szokott menni, meg a köves, meg a sziklás partokon, meg majdhogynem mindenhol. De jobb is, mert a cipőit és szandálját már az első héten megette a sós víz. Mostmár igazán vigyáz rá, és inkább nem használja.
Így fekete talpúak lettünk mind. És örömmel figyelem, ahogyan testünk gyorsan alkalmazkodik az itteni életformához.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.