tengerillat

– Az illatod másmilyen itt – mondom Gergőnek reggel.
– Tényleg? – és hangjából ugyan nem derülhetne ki, de én tudom, hogy aggasztónak tartja. Hiszen az illatát nagyon szeretem. A szerelem bennem az illat megérkezésével kezdődik, mikor az ő illata belémfolyik és véremmé válik. Folyton szagolgatom, mellkasára bújok, nyakába, hajába, hasára és lassan szívom be bőrének illatát.
– Mindenhol másmilyen illatú vagy – súgtam neki ilyenkor. – itt nyári erdő, ott tavaszi búzamező, ami a kék éggel találkozik, itt pedig, mint a mohaszőtte aljnövényzet az árnyékos erdőben.
– És, milyen az illatom most? – kérdezi.
– Valahogy nincsen. Mert folyton tengerillatod van – válaszolom. A tenger mindannyiónkat befed. Minden nap fürdünk. Legalábbis a fiúk mindig. Én a napon ülök, nézem őket, és mikor már nagy a meleg, beugrom egy pillanatra. De Levi és Gergő