csak anya

rodriguez_paintings_02Nagyon furcsa nekem nem dolgozni. Nehezen tudok megbarátkozni a gondolattal. De hát mondjuk egy munkamániás vagyok, szóval számomra ez nem újdonság. Csakhát tegnap megszűntették a munkahelyi e-mail címemet, amivel végérvényesen lezárult az ázsiai munkám. (Eddig még néha távmunkában nyomtan néhány meetinget.) És ezzel megszűntem igazgató helyettese lenni a dél-kelet ázsiai irodának. Milyen furcsa. Az első fél évben alig tudtam megbarátkozni ezzel a titulussal, most meg elhagyni milyen nehéz. És ha nem vagyok igazgató helyettes, akkor mi vagyok?
Gergő hallotta egy egyetemi előadáson, hogy azok a stabil emberek, akiknek több szerepük is van. Legyél igazgató, férj, apa, focirajongó stb. azaz többféle szereped legyen, amelyben otthon érzed magad, mert ha egyet elveszítesz valami miatt, akkor ott marad neked a többi. Merthát nehéz elhinni, hogy nem csak a szerepeink vagyunk mi magunk. Emlékszem egyszer a Facebookon láttam egy fotósorozatot, amin emberekre a legjellemzőbb tulajdonságuk/szerepük, leglátványosabb jellemzőjük volt filctollal felírva és mellé az, hogy „Én nem csak …. vagyok”. Azaz nem csak kövér, anorexiás, tetkós, bunyós, öregnéni, tinédzser, sportoló stb. Hanem ennél sokkal több!

Nos, szerencsére én csak a munkahelyeimet szoktam váltogatni, a szerepeimet ritkán. No meg az országokat 🙂
De azért elgondolkodtam azon, hogy mindamellett, hogy civil vagyok, nonprofit szakember, Greenpeace-es, környezetvédő, emberi jogi aktivista, fundraising szakember stb… anya is vagyok és most, hogy főállásban ezt fogom csinálni két évig, akkor most már csak anya leszek? Merthogy aki anya, attól valahogy nem várnak többet, mint hogy anya legyen és kész. Valahogy sosem kérdezik meg, hogy mi a szakmád? Mi a hobbid? Mit szeretsz csinálni? Mi más is vagy, azon kívül, hogy valakinek az anyja? Nem mintha ez nem lenne elég, csakhát kicsit zavaró, hogy amint az ember anya lesz, mintha megszűnne más is lenni, még a nevét sem kérdezik többé, csak xyz anyukája lesz és kész. „Anyuka, legyen szíves beadni ezt a gyógyszer. Anyuka legyen kedves aláírni itt. Anyuka írja alá az ellenőrzőt.” stb, stb.
Mintha anyaként semmi másból nem állnék, mint az anyaságból.

Persze óvatosan kérdezem én is meg más kisgyerekes anyáktól, hogy mivel szoktak még foglalkozni vagy hogy mi a szakmájuk, merthogy még anyák közt is kényes kérdés a női-anyai identitás mostanság. Merthogy hol túl- hol meg alul van becsülve, vagy inkább keep-calm-2mondhatnám, hogy egyszerre mindkettő. Ha nem akarsz szülni sok gyereket, az a baj, ha igen, akkor meg az. Ha nem akarsz otthon maradni 12 évet 4 gyerekkel, akkor elhanyagolod a gyerekeid és rossz anya vagy, ha meg mégis otthon maradnál, akkor meg élősködő, gyesen, gyeden élő, társadalmat kihasználó vagy. Ha hamar visszamész dolgozni, akkor kegyetlen anya vagy, ha nem akarsz visszamenni soha, akkor meg lusta disznó. És valahogy mindig, mindenkinek van arról véleménye, hogy te hogyan éled meg az anyaságod! Milyennek kéne lenned, hogyan viselkedni, hogyan nevelni a gyereked. Ja, és persze soha, senkiben nem merül fel a gondolat, hogy esetleg több is vagy, mint „csak” egy anya.

Pedig miért ne lehetne, hogy mindenki egyszerűen csak úgy éljen, ahogyan szeretne: ha főállású anya akar lenni, akkor úgy, ha meg csak három hónapig akar babázni, akkor meg úgy.
Ja, és egyébként a főállású anyáknak is van hobbija, elve, gondolata, sőt, legtöbbször szakmája és álma is! Csak hogy ne feledjük, ők is emberek és nem „csak” anyák…

Advertisements

One thought on “csak anya

  1. Szia!
    Most találtam csak a blogodra valamiért. 🙂 Én anya vagyok, de ez a szerep nem elégít ki az eddigi pörgések után, így próbálom lefoglalni magam tanulással, egyéb tervekkel, kellenek a feladatok, célok… :O

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s