otthon, édes otthon, de hol?

home3Alex ült velem szemben a bárban. Nyitott, modern bár volt, 6. fok volt a neve, egy dzsungeles kisutcában az irodától nem messze. A szabadban ültünk le egy hosszú asztalhoz, hogy mindenki elférjen Americo búcsúbuliján. Egy hullámpala fal volt mellettem, rajta olajfestmények és kivetitővászon. Egyszerre volt modern és helyi, thai és nyugati a berendezés. Americot búcsúztattuk, mert lejárt az a fél év, ameddig itt dolgozott és ment vissza Toulouse-ba a kedvenc városába. Americo egyébként brazil, de valójában sokkal európaibb, mint sok európai, akikkel a világban találkoztam. Levi teljesen rákattant, mert ő is szereti a „Zombies vs Plants” nevű telefonos játékot. És ráadásul nem csak angolul, de spanyolul is tud (no meg portugálul és fraciául és még ki tudja, hány nyelven). De most Alexandra ült velem szemben és éppen arról mesélt, hogy ő itt nőtt fel Bangkokban, de nagyon ciki, hogy még thaiul sem tud, merthogy ő amerikai és még ráadásul nemzetközi iskolába járt, a városon kivül.

  • Az aztán a drága suli! – mondom – mi is néztük Levinek, de az egész havi fizum nem lett volna elég rá.
  • Igen, drága – húzza el a száját, de az ő szülei ott tanitottak, igy neki nem kellett fizetni. Aztán meséli, hogy az anyukája valójában kolumbiai és az apukája amerikai és hogy laktak Bangladeshen és Libiában és még ki tudja hány országban mielőtt Thaiföldön kikötöttek volna.

Az otthonról beszélünk, mikor körbenézek. Ott ül Gergő mellett Ieva, aki lett és Hollandiából költözött Bangkokba, Mark, a skót Londonból, Michael, aki állampolgársága szerint szintén brit, de az elmúlt húsz évben mindenhol élt, csak nem Európában, éveket Tibetben és Nepálban például tigrisekkel. Aztán Americo és Alex, il_340x270.652738721_fu92aki a férje a másik Alexnek, aki velem szemben ül. Aztán Maya, Amerikából, aki gyakornok nálunk és vannak még thaiok, Chompu és Nut és Hok. A külföldiek mind utazók. Átutazók az életen és országokon át. Vicces, hogy a magyarok majdhogynem túlsúlyban vannak, hiszen hárman is vagyunk.

  • Gyerekkoromban apukám mindig mesélte, hogy egy amerikai kisvárosban nőtt fel a barátaival. Látta őket kicsinek és együtt mentek mind iskolába, és együtt lettek tinédzserek és felnőttek, és mindig ugyanazon az utcán mentek az iskolába, és ugyanott ebédeltek és ugyanazokra a helyekre jártak… és mindez annyira lenyűgözően csodálatosnak hangzott – meséli Alex.
  • De te akkor sosem laktál egy helyen sokáig?
  • Nem igazán. De emlékszem, amikor kérdeztem a szüleimtől, hogy miért is nincs nekünk olyan fix életünk? Erre ők azt mondták – és ezt azóta is felemlegetjük – hogy majd meglátom később, hogy milyen jó ez az élet. És hogy majd nagyra fogom értékelni.
  • És, tényleg? – hiszen fontos tudnom, mert én is ilyen életet nyújtok éppen most Levinek.
  • Igen, bár nehéz volt gyerekként néha. De mostmár tényleg nagyra értékelem. Valahogy nincsenek határok. Bár a kolumbiai családom mindig azt remélte, hogy visszatérek, az amerikai meg hogy oda. De én sehova sem tartozom. Azt várják az ottaniak, hogy abbahagyjam az “őrült” szüleim követését a világokon át. Amerikába is csak azért mentem, merthát amerikai vagyok, de még sosem éltem ott előtte.
  • Mindenkinek más számit – nevetek.
  • Igen, az anyámnak például, hogy jó sokat keressek. Ő huszonévesen ment el Kolumbiából Amerikába, de nem szerette, igy velem, a kisbabájával, azaz inkább a kolumbiai család kisbabájával, merthát én nem az anyukám babája voltam, hanem a családé! Elindult Bangladeshbe! El tudod képzelni, mekkora krízis volt whale houseez! – nevetünk. – Aztán onnan ide és oda és folyamatosan mindenhová. És folyton arra gondolt, hogy jól kitaníttathasson, hogy majd aztán jó sokat kereshessek. Aztán mentem Amerikába, aztán onnan Romániába, aztán valahogy mindig mindenhol kerestem az otthont.
  • Gondolom nagyon más az otthon fogalma egy olyan embernek, aki gyerekkora óta folyton utazik. Valahogy szerintem akinek egy otthona van, ahová tartozik, az sosem kérdezi meg magától, hogy boldog vagyok-e itt egyáltalán? Egyszerűen ez a kérdés nem merül fel. Merthogy összetartozik nem csak a családdal és a barátokkal, de az utcákkal, a terekkel, a napsütéssel és az illatokkal, az ételekkel , a kutyaugatással és a szomszéd nénivel, egyszerűen annyira része a körülötte létező, lélegző világnak, hogy az fel sem tűnik neki. Az pedig végképp fel sem merül benne, hogy elválassza magát tőle és ezért soha nem kérdezi meg magától, hogy boldog vagyok-e ITT? Vagy tovább kell-e mennem? Merthogy az „Utazó” folyton ezt kérdezi magától. Ideértem, jó lesz-e itt nekem? Elég jó itt nekem? Boldog vagyok-e itt? Elég boldog vagyok-e itt, vagy tovább kell-e menjek?
  • Pontosan igy van. Éppen igy érzem én is. De mikor lesz ennek vége? Van-e vége egyáltalán?
  • Szerintem igen. Mert ha van egy társad, akivel ezt a nagy, életen át tartó utazást folytatod, ha van valaki, aki melletted van és aki mellett te vagy, akkor nem számít, hogy hol vagytok, mert az otthonod benne lesz, az otthonod a család lesz. Nem kell már majd továbbmenni. Vagy nem fontos többet maradni. És valójában mindegy lesz, hogy hol éltek. Merthogy mindenhol otthon van.
  • Ezt szoktad mondani a fiúknak? – kérdezi és Levi és Gergő felé biccent a fejével.
  • Mi elhagytuk az otthont és közben megtaláltunk egy másikat. Egy olyat, amit sosem hagyunk el és sosem vehomeszitünk el. Mert mi magunk vagyunk. A család az otthunk, ígyhát bárhova mehetünk ezentúl! – kiáltok vidámam –  És bárhova vissza is térhetünk – mosolygok.

Alex is mosolyog és bólogat. Megköszöni, hogy ilyen szépen megtaláltam helyette a szavakat. Én meg csak nevetek és mondom, hogy szivi és vigyorgok. Egy pillanatra a  pohara felé néz és észrevétlenül potyognak a könnyei. Csak egyetlen pillanat az egész, aztán felnéz a másik Alexre, aki a férje. Majd folytatja a mesét, hogyan találkoztak Romániában és Alex hogyan is lett annyira fontos Alexnek…

Advertisements

One thought on “otthon, édes otthon, de hol?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s