miért jó külföldön élni?

Azt kérdezi a barátnőm, hogy miért is jó külföldön élni? Ő sosem tudna máshol élni, de azért kíváncsi.
Én gondolkodom, annyi mindenben jobb nekem…de mi is a legjobb?
Talán, hogy mindig, minden új. Főleg az első fél évben, minden meglepő. Hogy úgy tudsz élni, mintha folyton rácsodálkoznál a világra. És itt apróságokról és nagyobb dolgokról is beszélek. Ahogyan másképp csinálják az emberek a hétköznapjaikat, később rájössz, hogy másképp is gondolkoznak. Vagy éppen hogy egyáltalán nem gondolkodnak másképp. Az egész egy nagy felfedezés, egy kutatás, hogy mi miért és mi hogyan van máshol. És közben folyton ráébredek arra, hogy amit én tudok, ahogyan én tudom, az nem egyetemleges. AmiMagyarországon van, az nem ugyanolyan mindenhol, sőt! Nemcsak, hogy nem lehet abból kiindulnom – pedig másból miből is indulnék ki? -, de még nem is érdemes ahhoz hasonlítani. Hiszen csak egy illúzió az, hogy amiben felnőttünk, azt tekintjük evidensnek és helyesnek. Mindezt el kell felejtenem, és elvonatkoztatni attól, hogy Magyarországhoz viszonyítsak, hogy onnan induljanak ki a gondolataim, hogy ahhoz képest nézzek, mérjek, megítéljek más országokat, népeket, kultúrákat. Tiszta lap kell, amire minden egyes nap minden pillanatában figyelmeztetnem kell magam. Nem hasonlítani, hanem nyitottan, önmagában szemlélni az adott világot, előítélet, megítélés nélkül.
Mégis van némi értelme az összehasonlításnak, de csak akkor, ha itthon vagyok és érdekességekkel akarom szórakoztatni a barátaimat. Ilyenkor vicces és megdöbbentő történeteket mesélek el, hogy lássák ők is, mennyire más is lehet a világ.
És itt mindenféle apróságról és nagy dolgokról is beszélek. Például, hogy Bangkokban a metrómegálló olyan tiszta, hogy a földről tudnál enni, hogy két év alatt egyetlen kiabálást, hangos szót sem hallottam az utcán, hogy ha lelépsz a zebrára, nem állnak meg az autók, hogy átmenj, mert folyamatosan a “nagyobb az úr” el érvényesül. Hogy a metróban sorban állnak az emberek a földre festett nyilak mentén, mikor a metróra várnak és olyan szabálykövetőek, hogy inkább egyhelyben jár a tömeg a mozgólépcsőn, de az emberek nem lépnének át egy korlátot, ha az a tömeg útját állja. Hogy a kedvenc gyümölcsük a durian, ami olyan büdös, hogy ki van írva mindenhová, hogy nem lehet bevinni (metróba, hotelbe, taxiba), hogy olcsóbb taxizni, mint metrózni, mert a metrót és a magasvasútat a középosztálynak készítették. Hogy a középosztály jobban él, mint nálunk a középosztály, felhőkarcolóban laknak, amelyek úgy nőnek ki a földből, hogy még házszámuk sincsen. Hogy minden bolt és bank nyitva van minden ünnepnapon és éjjel-nappal is és hogy a folyamatos évenkénti fizetésemeléshez úgy vannak hozzászokva az emberek, hogy minden szégyellősség nélkül követelik a fizuemelést mindenhol. Hogy egy munkakörre legalább három embert foglalkoztatnak, hogy Délkelet Ázsia a takartőnők és biztonsági őrök területe, mert belőlük annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni. Hogy az emberek nagyon kedvesek Thaiföldön és valamiféle furcsa okból kifolyólag a fehér embernek valamiféle presztizse van, szerintük nekünk mindenből a legjobb jár, ezért például ha vonatjegyet veszel, mindenképp mond meg, hogy a háromféle osztályból te melyikre szeretnél ülni, mertkülönben alapból a legjobbat (ami a legdrágább) adják el. És nem azért, mert az a legdrágább! Hanem mert fehér vagy és azt gondolják, hogy neked a legjobb jár! Minthogy a gyereket mikor thai iskolába akartam küldeni, kimeredt szemek néztek vissza rám és ijedten kérdezték, hogy “dehát miért?! Vannak itt jó nemzetközi iskolák!” Miért akarná valaki a rosszabb, thai-ba iratni a gyerekét?!í
Egyébiránt meg annyira szeretik a fehér bőrszínt, hogy fehérítő krémekből többet árulnak,mint naptejből és még fehérítő tabletta is van!
Vagy hogy nincs tb és nyugdíj, vagy hogy ezek olyan alacsonyak, hogy elenyésző. Hogy a magánkórházat mégis sokan ki tudják fizetni, mert olcsóbb, mint itthon. Hogy nyolcsávos az adórendszer.Hogy a munkanélküliség 1%-os és hogy nem találnak munkaerőt a cégek. És hogy a fizuk magasabbak a középosztálybeli, irodai munkakörökben, mint nálunk (!!!) mikor a megélhetés sokkal olcsóbb. Hogy sok a szegény ember, mégis elenyésző a koldusok száma, hogy mindenki mindig valamit árul, főz, készít az utcán és ebből meg is él. Ésatöbbi ésatöbbi.

Hogy mennyire más lehet máshol, azt nehéz elképzelnünk, ha még csak turisták voltunk máshol. Biztos, hogy több a fizu, több a pénz, ezt még könnyű elképzelni, meg persze az is szomorú, hogy nincs csabai kolbász, meg babgulyás, ami nélkül szinte elképzelhetetlen az élet…
Körülbelül ezekkel szoktam találkozni. De szerintem ami a legnagyobb küldönbség mégis a jólét és a stressz fokozata. Ugyanis azt tudjuk a legnehezebben elképzelni, hogy lehet az élet kiszámítható! Hogy ha ugyanazt dolgozom, mint itthon, akkor (még Ázsiában is!!!) pár év alatt tudok annyit gyűjteni, hogy veszek egy kis lakást vagy megveszem álmaim akármilyét (barátnőm barátja például a motorját, ismerősöm elment világotlátni stb). Számomra ez a legszomorúbb. Merthogy ez azt jelenti, hogy itthon már annyira megszoktuk, hogy létbizonytalanságban és jövőtlenségben élünk, hogy normálisnak tartjuk, hogy egész életünkben fizethetjük a panellakás részleteit a banknak és hogy csak kétévente tudunk elmenni a Balatonra egy hétre nyaralni, hogy már el sem tudjuk képzelni, hogy máshol ez máshogyan van. Hogy Keleten és Nyugaton is kevesebb munkáért több fizu jár, azt nehéz elképzelni. De nekem ez a tapasztalatom. No meg a stressz mértéke. Amióta a szakmámban dolgozom külföldön, azt látom, hogy a nyugati kultúrájú főnökeimnek eszébe sem jut stresszelni, teljesíthetetlen határidőkbe sodorni, sőt, még a számonkérés is sokkal kisebb mértékű, mint Magyarországon bármelyik korábbi munkahelyemen. A keleti főnökök meg… nos, ott teljesen más a fontos, leginkább, hogy elfogadtasd magad és a döntéseidet és ha már követnek az emberek, akkor minden rendben is van. Na meg meg kell mondjam, nincs pletykálkodás, egymás háta mögött beszéd és fúrás!! Nehéz elképzelni, nem? 😛

Szóval a stresszfokozat irtó alacsony, de nem csak a munkahelyen, hanem a hétköznapokban is, mivel a bürokrácia és ügyintézés eddig mindig csak sokkal kevesebb volt nekünk máshol, mint otthon. Persze az is számított, hogy sosem éreztem magam egyedül a thai bürokráciában, nem voltam elveszett, és nem éreztem magam becsapottan, mint a magyar hivatalok körében. Itt mindig segtőkészek voltak és kedvesek és a munkahelyem “fogta a kezem”, igyekeztek mindent intézni nekünk.
És meg kell jegyezzem, hogy az emberek kedvesek! Igen, amit itthon látok, az nagyon meglep: mert ha két idegen beszélget a 4-6-os villamoson, akkor az szinte biztos, hogy éppen “beszólnak” egymásnak. Hogy meglepődve tapasztalom, hogy vadidegenek hajlamosak megmondani nekem, hogyan neveljem a gyerekem és az ázsiai gyerekre mosolygás helyett még a gyerekem is kioktatják erről-arról, ami szerintük éppen fontos! (Nos, ezt a részét a magyar szokásoknak, szívesen felejtettem el!) De beszól a pincér, a piaci kofa is, meg a szomszéd, mert valahogy mindenki úgy érzi, hogy meg kell mondja másoknak, hogy mit hogyan csináljanak. Nos, ez is más külföldön, valahogy senki nem akarta eddig megmondani nekem, hogy mit hogyan és miként csináljak!

Aztán van még egy dolog, ami érdekli az embereket, amin még meglepődtem. Ismerősök, ismeretlenek azt kérdik tőlem:
“Hogyan fog a gyerek a magyar iskolába járni? Hogy fogják felvenni az egyetemre külföldi álalános/középiskola után? Hogyan tudja megtanulni a magyar tananyagot, ha eddig “csak” olyan iskolákban tanult, ahol jól érezte magát?”
Mert én mondom, hogy máshol azért nem ez van, mint nálunk, hogy például a gyerek imádott iskolába járni Kanári szigeteken és szerette a bangkokit is, hogy nem volt házi feladat és sosem kellett vele otthon tanulni, hogy a tanárnő azt mondta, a tanítás nem a szülő, hanem a tanár dolga, hogy differenciáltan tanították, mindenből olyan szinten, ami az ő szintje, hogy folyamatosan támogató volt a légkör, kiemelték mit tud és nem kérték, nem is tudtam, hogy lenne bármi is, amit nem tud. Hogy nincsenek dolgozatok és felelés és semmilyen szinten nincs stressz az iskolában! Hogy vizsgák vannak, amit vár a gyerek és mindenféle játékok, amelyekben pontokat gyűjtve kitüntetéseket kapnak. Hogy az egész nem egy “munka”, nem áll sírásból a nap és nem is kell a tanulással foglalkoznia délután, mikor hazajön az iskolából. Hogy gondolkodni és véleményt alkotni tanították, problémát megoldani és magabiztosnak lenni.
Talán emiatt merül fel az emberekben, hogy a tananyag, amit tanulnak, sokkal kevesebb, hogy akkor az én gyerekem kevesebbet tud, mint a magyar gyerek. Bevallom, én is ettől tartottam, bár másképp, féltem, hogy a lexikális tudása kevesebb lesz,a határozott véleményalkotása meg túl sok 🙂  De most épp a negyedikes tananyagot tanulja át nyáron, ami alapján azt mondom, hogy egyáltalán nem tud kevesebbet, sőt! A gondolkodása remek, a lexikális tudást megszerezni pedig nem okoz neki gondot. A tananyagot, ami a könyvekben van, már mind tanulták, csak más módszerrel, nem kínszenvedés árán, hanem örömmel.
A másik kérdés, hogy hogyan megy majd magyar egyetemre?
De hát ki akar magyar egyetemre járni?! Azóta, hogy bepillantást nyerhettem  néhány nyugat-európai és ausztrál egyetemre, azt mondom, hogy messze kerülje el a magyar egyetemeket a gyerekem! Amióta tanultam itthon és tanultam angol, amerikai egyetemeken távoktatásban, azt vallom, hogy a világon annyi igazán jó egyetem van, hogy fölösleges lenne a magyar, konvervatív rendszerben tanulnia. Tanuljon szabadságot, szabad gondolkodást, kreativitást, önálló gondolkodást olyan országokban, ahol ez a tananyag része! Ahol már az általánosban ezt tanítják, nem az egyenfejek kialakítását. Legyen szabad, legyen bátor, legyen nyitott, legyen gondolkodó!
És menjen világgá!