elég legyen!

Ma totál kiakadtam. A Cukorbeteg facebook csoportban olvasgattam az anyukák bejegyzéseit. Ez egyébként is egy durva csoport, nehéz könnyek nélkül bírni. De most kifejezetten mérges lettem. Persze nem a diabos gyereküket nevelő anyukákra. Nem azokra, akik éjjelente háromóránként kelnek és cukrot mérnek, reszketnek, kitanulnak szakmákat, elmélyednek orvosi tananyagokban, diétásan főznek és annyira-de-annyira igyekeznek “normális” életet biztosítani a gyerekeknek. (Diabos gyerekek anyukái, szülei! Minden elismerésem nektek! Kitartást! A gyerek egyszer felnő! Bár nem hiszem,hogy megnyugtató lenne – nekem sem az – hogy ez valójában nem mi keresztünk, hanem az övék.)
A lényeg, hogy ma olvastam egy kisfiúról, akinél kiderült a fű- parlagfű- macska- és még ki tudja mi allergia, a diab és a cöli (azaz a gluténérzékenység) mellé. Szerencsétlen gyerekeink! Az enyémek, ha a középkorban élnénk, már nem élték volna túl… Az egyik Continue reading

Advertisements

cucc hátán cucc 1.

buyerarchy2Hú, ez olyan hosszú cikk lett, hogy kénytelen vagyok két részletben publikálni, mert aztán senki nem olvasná el…:)

Nehéz itthon az elveink szerinti háztartást fenntartani, pedig milyen jól ment ez Thaiföldön és Kanárin. Dehát könnyebb nem vásárolni, ha az ember idegen helyen van, könnyebb az ételeket is megválogatni, ha olyan országban élsz, ahol alig ismered, amit a tányérodra akarnak rakni, kevesebb dolgot kell venni a lakásba, ha albérletben laksz, mint ha a sajátodban, és a családtól érkező ajándékok is könnyen menedzselhetőek,ha 8000 kilóméter választ el tőlük.
Elveink szerint szeretnénk elkerülni a vásárlást, étel- ruha- használati tárgyak felhalmozását. Ezt több okból is fontos elvünknek tekintjük, az egyik a konzumerizmusból való kiszakadás (helyette más szórakozási formák űzése), környezetkímélés (mi történik azzal a sok tárggyal, amit megveszünk, aztán kidobunk?), Continue reading