vérzik a szívem

Hát erre nincsenek szavak. Teljesen le vagyunk sokkolva. Mélyen lesúlyt a választások eredménye. Hová tud süllyedni ez az ország még? Mi lesz, ha több dolgot lopnak még el? Milyen fekete világ jön el? Mi lesz az egészségüggyel, az iskolákkal, a szegényekkel, a szegregáltakkal, a betegekkel, mi lesz a barátainkkal, a családunkkal?

Az elmúlt 5 évből csak egyet töltöttünk otthon, meg is kapjuk azoktól a kedves honfitársainktól, akik most újra a Fideszt választották, hogy hazaárulók vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy állítólag “sorosbérencek” is, olyanok, akik miatt rettegnie kell egy országnak. Mondjuk kicsit nehéz értelmeznem, hogy miért kell rettegnie a szegény átlagembernek egy emberi jogi aktivistától, aki épp arra áldozza a szabad idejét, hogy az ő érdekeit védje a bíróságon vagy az állammal szemben? Na mindegy, erre nincs is mit mondani, aki tudja mi az a civil szervezet, emberi jogok, demokrácia, azok nyilván nem gondolják komolyan, hogy tőlünk kéne félni. Vagy inkább értik, hogy miért fél minden demokráciát hirdető embertől minden diktatúrába hajló demagóg kormányzat a világon.
– De te ugye nem fogadsz el pénzt attól az embertől? – kérdezte a 92 éves nagymamám, aki alig lát, alig hall, alig tud menni, de eljutott hozzá a Continue reading