klímapánik

Nem is értem a világot. Én vagyok ennyire más? Én élek burokban? Hogy van mindez?!
Hogyan lehetséges, hogy az emberek pánikba esnek azon, hogy vannak szúnyogok, és nem pánikolnak azon, hogy itt a világvége? Én kezdek paranoiás lenni? Lehet. Nekem már nem klímadepresszióm van, hanem klíma pánikom.
Az én pánikom arról szól, hogy mindenkivel lépten nyomon erről akarok beszélni. (Ez az, amit már paranoiának tartanak mások? Vagy kattantnak? És már csak legyintenek rám? Kezdek talán tényleg bekattanni?) Úgy érzem, azonnal abba kell hagynunk a „business as usual”-t azaz mindent, ahogyan most épp élünk, amit és ahogyan csinálunk és semmi mással nem foglalkozni, csak azzal a durva ténnyel, hogy itt a világvége, ha nem cselekszünk azonnal! Az a durva, hogy ezt mondjuk kvázi mindenki (azaz az én burkom) tudja, de közben mégis a beszélgetésnél olyanok jönnek elő, hogy mi, magánszemélyek úgysem tudunk semmit tenni és kész, fogadjuk el és ennyi. Vagy Continue reading

megérkezéses pánik

kanari argui– Milyen más most ez a graffiti,nem? – kérdezte Gergő, amint az arguineguin-i kikötő fala mellett mentünk el. A fal, ahová egy halászhajó, és egy szent voltak festve, meg halak. Egészen jó volt.
– Mire gondolsz, nem értem.
– Hogy mikor először láttuk,milyen másnak láttuk. És most, hogy itt lakunk…
– Ja, értem. Hogy új volt, hogy érdekes, hogy csak turisták voltunk.
Bár még mindig turisták vagyunk valójában. Sőt, nagyon is sokan turistaként élnek itt, a szigeteken,  meg főleg Arguineguinben, turistaként, akár egész életeken át.
– Most, hogy már van itt lakásunk, most, hogy már nem csak egy-egy napra vagy hétre jöttünk – folytatja. És én tudom, mire gondol. Continue reading

pánik

don_t_panic_by_mirodesign-d7aldspLas Palmasban olyanok voltunk, mint egy riadt verébcsalád. Legalábbis én ilyennek láttam magunkat. Gergő biztos nem volt riadt, hiszen ő sosem riadt. Ő mindig nyugodt. Csendesen szemlélődött. Folyton kérdeztem: mit gondolsz? Jó hely lesz? Akarunk itt élni? De ő csak azt mondta, még nem tudom, még megfigyelem. Levi sem tűnt igazán riadtnak, örült,hogy találkozott rég nem látott barátjával, Benjivel, és örült az óceánnak. Úgy izgatta minden új dolog, hogy folyton izgágáskodott, szaladgált, egyik dologtól a másikig futott, este aludni sem tudott. Az óceán érdekelte a legjobban. Állt és nézte és beszélt hozzá, majd belefutott és kifutott és gyűjtött köveket és nézte a halakat, nem tudott betelni vele.
Szóval valójában én voltam az egyetlen, aki riadt verébnek tűnt. Folyton kétségekbe Continue reading