világvége?

A napokban megint kijött egy nagyon para cikk a közeli világvégéről, miszerint 2050-re , azaz mindössze 30 év múlva!!! Annyi lesz az egész emberiségnek! Meglehetősen durva belegondolni.
Tavaly nyár óta elég gyakran jut ez eszembe, mert akkor érte el nálam a para azt a pontot, hogy már nem lehetett nem foglalkozni vele. Akkoriban volt az a durva hőség talán augusztusban, ezért utánaolvastam minden anyagnak, ami fellelhető volt, leginkább angolul vannak teljeskörű cikkek, infók, mondjuk a wikipédián a climate change fül alatt, bár magyarul sem rossz a wiki ebben a témában. De itt van az ENSZ jelentése is arról, hogy nem túl sok van hátra.
Saját kutatásom főbb kérdései ezek voltak: 1. mit tehetek én/ mi? 2. hova költözzünk, hogy biztonságban legyünk?
Mivel épp költözés előtt álltunk és nagy szerencsénkre azon kevés családok közé tartozunk, akik mobilak és megtehetjük, hogy akárhová elköltözünk, ez is egy releváns Continue reading

ez is lehetne

A permakultúrának három alapvetése van, earthcare, peoplecare, fair share. Egy világ, amelyben figyelünk a Földünkre, a természetre, tanulunk tőle, mintát veszünk, követjük önfenntartási, együttélési szabályait, amelyben tudjuk, hogy mi a természet részei vagyunk és ő is a mi részünk. Peoplecare mikor törődünk a másikkal, előbb, mint magunkkal, a közösséggel, amelyben lakunk, döntéseinknél végiggondoljuk, hogy biztosan jó-e mindenkinek, jó-e másoknak is, mint mi magunk.Good enough for me, fair enough to try, azaz jó nekem most és elég jó ahhoz, hogy kipróbáljuk, tanultam a szociokráciában. És a fair share, a fair trade-et régről ismerjük, de itt a zöldmozgalom már más, jönnek a fiatalok, a Felelős Gasztrohősös, és mikor egyre többen akarunk Zero Waste-ek lenni és nyílnak a boltok, a csomagolásmentesek és az öko-termékek eladása megugrik és bambuszfogkefézünk és nem veszünk nejlonzacsit a boltban és

Continue reading

elég legyen!

Ma totál kiakadtam. A Cukorbeteg facebook csoportban olvasgattam az anyukák bejegyzéseit. Ez egyébként is egy durva csoport, nehéz könnyek nélkül bírni. De most kifejezetten mérges lettem. Persze nem a diabos gyereküket nevelő anyukákra. Nem azokra, akik éjjelente háromóránként kelnek és cukrot mérnek, reszketnek, kitanulnak szakmákat, elmélyednek orvosi tananyagokban, diétásan főznek és annyira-de-annyira igyekeznek “normális” életet biztosítani a gyerekeknek. (Diabos gyerekek anyukái, szülei! Minden elismerésem nektek! Kitartást! A gyerek egyszer felnő! Bár nem hiszem,hogy megnyugtató lenne – nekem sem az – hogy ez valójában nem mi keresztünk, hanem az övék.)
A lényeg, hogy ma olvastam egy kisfiúról, akinél kiderült a fű- parlagfű- macska- és még ki tudja mi allergia, a diab és a cöli (azaz a gluténérzékenység) mellé. Szerencsétlen gyerekeink! Az enyémek, ha a középkorban élnénk, már nem élték volna túl… Az egyik Continue reading

Ázsia más

img6326_26102012115128Délkelet Ázsia más.
Nem olyan, mint amilyennek képzeltem.
Nem olyan szegény és sokkal, de sokkal szegényebb.
Tudtad, hogy a legszegényebb országokban a legdrágább az élete a szegényeknek? Mert Ázsiában a legtöbb helyen nincs nyugdíj, sem társadalom biztosítás. A kórház olyan sokba kerül, hogy ha valaki például rákos vagy valami hasonló komoly betegsége van, többnyire az egész vagyonát felemészti, a család eladja a boltot, földet, a lakást, hogy ki tudja fizetni a számlát. Az oktatás is irdatlan drága. Persze van állami oktatás, de ha a gyereked oda jár, akkor soha, de soha nem fogsz Continue reading