könyörgés diabos anya módjára

Kérni nekem sem könnyű. Merthát mégis ki szeret kuncsorogni, könyörögni, kérvényeket írni? Persze méginkább nehéz, mikor az ember nem látja a „nagy intézmény arcát”, de akkor meg hogyan írjam meg a „szívhezszólő” kérvényt? Mégiscsak oda kell képzelni valakit… Mégiscsak meg kell írni azt, ami van. Mégiscsak ki kell nyitni a szívem és elsírni a bánatom egy vadidegennek, egy papírlapnak, egy „hivatalos személynek”, egy „Méltányossági Osztály”-nak, egy névtelen idegennek? Vagy írjak általánosságokat, amiket úgyis hallott már? Hogy a diab szar és hogy a gyerek szenved? Hogy mi is szenvedünk? De hogy ne tudnák már ezt? Hiszen egész nap ilyen nyamvadt leveleket olvasnak! Ilyen könyörgő izéket, ilyen szívhezszóló kérelmeket, ilyen iskolás megerőszakolt körmondatokat, ilyen könnyekkel átitatott papírokat.
Na ja, ma kérvényt kell írnom, egy szívhezszólót, egy méltányossági osztálynak, csak hogy a diabos gyerekemnek egyetlen kicsi cseppel könnyebb legyen ez a bitang élet.

Tisztázzunk le néhány dolgot:

  • a diabétesz nem egy betegség, hanem egy állapot. Egy állapot, amit ha nem elég körültekintően kezelünk, akkor sok durva betegség lehet a szövődménye. Ilyenek

Continue reading

diabétesszel a nagyvilágban

Azt hittük, kevesebb kihívással kell szembenéznünk Levi diab kezelésében Olaszországban, mint korábban a világ más pontjain. De könnyebb nem lett, az biztos…

Egy kis történetmesélés
Levit 8 évesen diagnosztizálták 1-es típusú diabétesszel, mikor éppen Kanári szigeteken éltünk. Történetesen pont nem volt sem állásunk, sem biztosításunk. Ennek ellenére a lehető legjobb kezelést és képzést kaptuk tök ingyen. A kórház nagyon menő volt, egy héten át volt bent Levi, egy kortársa tanította a pen használatára, míg minket egy diabetológus trénelt spanyolul-angolul. A tanfolyam része volt, hogy Continue reading