elveszni és megtaláltnak lenni

Furcsa érzés kerít mostanában hatalmába, mintha Firenze lenne a világ közepe. Valahogy otthonosan érzem itt magam még ha közben minden percben frusztrál is, hogy nem vagyok itt otthon. De valahogy magabiztosságot ad a város. Például elindulok valamerre és valahogy úgy gondolom, hogy úgyis odatalálok, ahova kell. Aztán elkezdek ezen gondolkodni és rájövök, hogy fogalmam sincs merre megyek és hogy semmi logikus nincs abban, hogy majd érzés alapján egyszercsak ott leszek, ahova menni akarok. Ekkor elbizonytalanodok, de valahogy a város húz magával, valahogy adja, hogy merre forduljak és csak visz az út, visz mindenfelé. Ilyenkor szoktam eltévedni. És aztán „meglenni”. Valahogy mintha itt az eltévedés is hétköznapi dolog lenne, annak a része, hogy megtaláljam a helyes utat.
Talán ezért is vagyok most itt. Hogy elvesszek és hogy megtaláljam magam újra.

Advertisements