világvége?

A napokban megint kijött egy nagyon para cikk a közeli világvégéről, miszerint 2050-re , azaz mindössze 30 év múlva!!! Annyi lesz az egész emberiségnek! Meglehetősen durva belegondolni.
Tavaly nyár óta elég gyakran jut ez eszembe, mert akkor érte el nálam a para azt a pontot, hogy már nem lehetett nem foglalkozni vele. Akkoriban volt az a durva hőség talán augusztusban, ezért utánaolvastam minden anyagnak, ami fellelhető volt, leginkább angolul vannak teljeskörű cikkek, infók, mondjuk a wikipédián a climate change fül alatt, bár magyarul sem rossz a wiki ebben a témában. De itt van az ENSZ jelentése is arról, hogy nem túl sok van hátra.
Saját kutatásom főbb kérdései ezek voltak: 1. mit tehetek én/ mi? 2. hova költözzünk, hogy biztonságban legyünk?
Mivel épp költözés előtt álltunk és nagy szerencsénkre azon kevés családok közé tartozunk, akik mobilak és megtehetjük, hogy akárhová elköltözünk, ez is egy releváns

kérdéskör volt. Levit épp otthon tanítottuk, így ráállítottam néhány dologra, hogy keressen rá és így együtt vettük végig azokat a területeket amelyek szóba kerültek elköltözés témakörben, szigetekre, és óceáni áramlatokra fókuszálva.

Én mit tehetek?

A kaja
Ebben a témakörben megnéztem pár filmet, (persze a legismertebbeket már régről ismertem: A Hülyeség korát vagy a Kellemetlen igazságot, de itt egy ajánló is. De egy vonal eddig kimaradt, az a húsevésről szól. A Cowspiracy című film egy szenzációhajhász összeesküvéselmélettel machinál a globális civil szervezeteket gyanúsítva, ami nyilvánvalóan totál hülyeség (bizton állíthatom, hisz épp ilyen szervezetekben dolgozom és belelátok, részt is veszek a globális stratégiatervezésben), dehát kellett valami közös ellenség a filmbe vagy valami, ami elég szenzációhajhász ehhez a kellemetlen témához. Mert valójában miről szól? Hogy az egyik legnagyobb klímagyilkos a marha! Ezügyben ha érdekel, keress rá, leginkább a marhák metán kibüfögése lesz a téma. Ezen a vonalon eljutottam oda, hogy magánszemélyként a tejtermékek és a hús elhagyása lenne a legtöbb, amit tehetek.
Itt van néhány cikk is erről: itt és itt.
Valami miatt az emberek nagy részében óriási ellenállás alakul ki, sőt agresszió, ha arról beszél valaki, hogy valamiről mondjon le, ezért van olyan cikk is, ami csak azt ecseteli, hogy csak kis léptékben változtass, inkább csirkét egyél, mint marhát ésatöbbi. De engem nem zavar lemondani semmiről, sőt, valójában akkora félelembe kerültem, hogy leginkább valami nagy változást akartam csinálni az életemben, hogy tényleg érezzem, hogy nem vagyok tehetetlen. Így örömmel mondtam le mindenféle húsról. Tejtermékek közül is csak a sajtról nem sikerült lemondani eddig, ott is azért igyekszünk kecskesajtot enni inkább és azért nagyban csökkentettük a sajtfogyasztásunkat. A tejet egyébként gabonatejekkel pótoljuk, ami mindkét gyerekünk számára tök jó megoldás, mert Levinek elmúltak a gyomrával kapcsolatos furcsaságok, Oliver meg egyébként is allergiás volt a tejtermékekre.

A szemét
A másik vonal a szemét volt. Főleg a műanyag. Feltűnt, hogy mostanában sokan beszélnek arról, hogy nem szelektíven kell gyűjteni, hanem egyszerűen kevesebb műanyagot használni? Az egyszerhasználatos műanyagokat már rég kiszelektáltuk az életünkből, nincs otthon sem szívószál (és étteremben is elutasítjuk, mint a kínált nejlonzacsit), sem műanyag tányér (itt egy lista a “főellenségekről” ). Egyébiránt sok terméket egyáltalán nem használunk, veszünk, amik más háztartásban gyakoriak, ezeket főleg azért szelektáltuk ki, mert fölöslegesnek tartottuk vagy környezetszennyezőnek és egészségkárosító hatásúnak vagy legalábbis nagy kockázata van annak, hogy egészségkárosítók.
Így nálunk nincs műanyag üveges üditő, víz, fülpálcika, papír kéztörlő, légfrissítő, vécébe rakható valami színező izé, hagyományos dezodor, borotvahab, papír zsebkendő, szalvéta, kozmetikai szerek, parfümök, festékek, hajápoló szerek, nincs tusfürdőnk, testápolónk. (Vagyis ezeket akkor találsz nálunk, ha valaki hozott, otthagyott, ajándékozott.) Az alábbiakból meg kifejezetten környezetbarátak és lehető legkevesebb csomagolással rendelkezők vannak: takarítószerek, mosogatószerek, textilszatyor, mosószer, gyertya, dezodor,  sampon, naptej, szúnyogriasztó, egy darab arckrémem van, az is bio. Sokat segített a Hulladékmentes Edinája és a 30 napos kihívása, hogy rájöjjek még hol lehet csökkenteni a szemet, a Zöld Bolt és a Hormonmentes a női higiénia terén. Így sikerült az alábbiak terén is zöldre váltani: környezetbarát/klímabarát fogkefék, fogkrémek, női higéniai dolgok, kukazacskó.
Nagyon kevés nejon zacskót használunk, de ezek teljes kiiktatása is folyamatban van, amik már vannak, azokat meg igyekszünk nagyon sokáig használni. Egyébként kis textil zacskóink vannak, ebben veszem a zöldséget, gyümölcsöt és papírzacskóban a pékárut, de ezen is javítani szeretnék még. Műanyag üveges italokat, vízet nem veszünk, van nálunk kulacs, víz meg van a csapban. Eljutottam oda, hogy valamit inkább nem veszek meg, ha túl sok szemetet tartalmaz a csomagolása.
Összesen négy szempont alapján vásárolok:

  1. bio, egészséges alapanyagok, fenntartható gazdaságból származó termékek
  2. csomagolás újrahasznosíthatósága és környezetbarát legyen, vagy ne legyen rajta csomagolás
  3. közelben készítik, gyártják, nem messziről hozzák és nem diktatúrában gyártják (kifejezetten kerülendőek a kínai termékek, és a más diktarúrákban készült termékek)
  4. ár

Szinte soha nincs olyan, hogy ne kelljen kompromisszumot kötni, mert szinte alig van olyan dolog, ami mindennek megfelelne. Ezért mindig nagy csalódás és elszomorító tevékenység a napi bevásárlás. Sokmindenről inkább lemondok, minthogy legalább pár pontnak a listából ne feleljen meg az a valami, amit szeretnék venni. Végülis a fogyasztás csökkentése az egyik legfőbb cél, szóval a lemondás tök jó! (Nemrég rájöttem, hogy ezt mostanában divatosan inkább úgy mondják, hogy “minimalizált életforma” 🙂 )
De még így is marad egy csomó dolog, ami során szemetet termelünk. Ezek a vásárlások során felgyülemlett szemetek. Ezeket akkor, ott Firenzében, tavaly átválogattam, megnéztem miből van a legtöbb, legkárosabb. A legrosszabb a gyümölcsök, zöldségek csomagolása volt, a pizza papírja alatti műanyag burkolat, a sonka műanyag zacsiban, a sajtok műanyagban, és még ráadásul választani is kell, hogy a szőlő bio legyen vagy csomagolt vagy a közelben termelt? Sok utánaolvasás is kell, mert ki tudja, hogy melyik a jobb, ha valamit fagyasztva veszünk meg vagy konzervben?
Ruhákat csak használtat veszünk, játékot szintén, cserélünk és tovább adományozunk. Így is túl sok a ruhánk és a játékunk…
Akárhogyis nem voltam elégedett – még most sem vagyok az. Hiába néztem végig miből mennyi szemetet halmozunk fel és hiába sikerült a heti 1 zacskónyi műanyag szemetet kétheti egy zacskóra csökkenteni, ez semmit nem jelentett! A családban hála a jó égnek nagyon hasonlóan gondolkodunk többen, G. egyik húga már a nulla hulladék határán és a többiekkel is lelkesen szoktuk megosztani a legújabb zöldítős tapasztalatainkat.

Találtam egy kalkulátort, ami kiszámolja, hogy mekkora a műanyag lábnyomunk (plastic foodprint) , amit mikor kitöltöttem azt mondta, hogy messze jobb vagyok, mint egy átlag világpolgár vagy akár európai. Én egyedül, nem családdal 10.7 kg műanyag szemetet termelek évente!!! Ami 802 kg az egész életemen át! A program gratulált, mert nagyon kevesen termelnek ennyire kevés szemetet, én meg pánikba estem, hogy mennyire gáz vagyok, és hogy ennél ezerszer jobban kéne csinálnom! (Egy átlag polgár 50 kg-ot termel évente, egy európai 30-at!)

Szóval még mindig nagyon messze vagyok attól, hogy megnyugodjak, hogy eleget teszek. Arra jutottam, hogy nem a jelenlegi életmódunkat kell alakítani, hanem az egészet alapjaiban megváltoztatni! Mert hiába veszek kevesebb dolgot, mégsincs kertünk, sem otthoni komposztálónk, nem termesztek még magunknak sem zöldséget, gyümölcsöt, nem fenntartható módon közlekedünk (mert bár nincs autónk és leginkább kötöttpályán mozgunk, mégis szoktam munkaügyben repülni és minden nap megyek busszal is), az áramfogyasztásunk, teljes energiaellátásunk az államunkon múlik, az atomerőművön és szénerőműveken, amelyek mellett az országunk letette a voksát. Az egészből kiszakadni teljesen – egyre inkább ez lett a célom. Nem csak a teljesen zero-waste életmódot megvalósítani, az off-grid-et, amikor nem használok még olyan energiát sem, ami nem fenntartható, öko házban lakni és megújuló energiát termelni, de valamit még adni is kellene ennek a Földnek és nem csak azt, hogy napi 8 órában a globális civileknél azért dolgozom, hogy túlélje a világ ezt a katasztrófát, hanem valami mást is még, valamit, amivel minden nap érzem, hogy teszek valamit, fát ültetni, vagy kézrátétellel visszafagyasztani a jégsapkákat… mit tudom én!

Hova?
Sajnos a hova kérdésre még nehezebb volt bármiféle választ találni. A pánik, ami rámtört, hogy minél hamarabb valami biztonságos helyre vigyem a gyerekeket, nem hagyott nyugodni. A biztonság nem csak a klíma szempontjából merült fel, hogy élhető legyen a hely, biztonságos a szélsőséges időjárástól, de sokkal aggasztóbbak voltak a klímakrízissel kapcsolatos klímaháborús előrejelzések. Az, hogy a fél világ klímamenekült lesz és a klímaháborúknak nagy esélye van, szinte mindenhol Európában bizonytalanná teszi a létezés, főleg, ha az ember egy nem igazán stabil demokráciában, vagy egy nem hosszútávon és demokratikusan gondolkodó kormány fennhatósága alatt él. Figyelembe kell venni a hely önfenntartó mivoltát is, hogy van-e elég mezőgazdasága, el tudja-e látni magát, ha megszakad a kapcsolata a globális világgal. Hogy nem alakul-e ki pánik, diktatúra, elnyomás, nem annyira közkedvelt hely, hogy menekültáradat lesz és terrorizmusveszély, idegengyűlölet (nem csak emberi jogi szempontból fontos ez, hanem azért is, mert valószínűleg mi is idegenek leszünk) és elnyomás. Tehát fenntartható gazdasága van és energiája, fenntartható mezőgazdasága , nincs kiszolgáltatva nagyhatalmaknak (lehetőleg nincs semmi nagyon értékes nyersanyaga vagy ásványi kincse) és stabil a demokráciája. Ráadásul lehetőleg legyen jogunk ott élni, azaz például EU-ban legyen. Ja, és persze fontos a megfelelő egészségügyi ellátás is, merthogy az egyik gyerekünknek folytonosan szüksége van inzulinra, amit megmondom őszintén fogalmam sincs, hogy hogyan kell előállítani, ha véletlen arra lennénk kényszerítve…
Ja, és persze nincs végzetesen megváltozott klímája, felforrósodott tengerpartja, elöntött városa, tájfunjai és földrengései.
Szóval nem egyszerű. Valójában arról, hogy hol lenne biztonságos, nem nyilatkoznak a tudósok, leginkább azt mondják, hogy fogalmuk sincs, ahol most hideg van, ott sem biztos, hogy melegebb lesz, bár ahol most meleg van, ott biztosan még melegebb lesz. A tengeri áramlatok is változnak, de ez azt jelenti-e, hogy Kanári szigetek elsivatagosodik, vagy azt, hogy trópusi nyaralóhellyé változik, azt senki nem tudja. Egy helyen azt olvastam, hogy Írországban változott a legkevesebbet az elmúlt évek alatt a hőmérséklet, bár épp tavaly volt ott is egy durva váratlan hóvihar, amire aztán abszolút nem volt senki felkészülve.
A Hova tovább kérdésben eléggé megakadni látszunk.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb, a mobilitás és a likvid tőke.
Lassan kezd úgy kinézni ez a felkészülés, mintha háborúra készülnénk? Tényleg? Hát nekem is! A pánikom nagyon nagy. És a legutóbbi cikk is azt mutatja, hogy van pánikra ok, valamint háborús készültségre van szükség.
Hogy közösen tudunk csak megoldást találni és hogy a jelenlegi világgazdasági modell nem fenntartható, már rég nem kérdés számomra, ezért is dolgozom lassan húsz éve globális civil szervezeteknél és önkénteskedem helyi közösségeknek, civileknek.

Hogyan tovább?
Próbálok a szívemre hallgatni mert az aggodalmam nagyon erős. Persze biztos azért is pánikolok ennyire mert vannak gyerekeim és elég kiakasztó arra gondolni, hogy még a harminc éves kort sem biztos, hogy megélik.
A szívem azt mondja, hogy legnyugodtabb egy önfenntartó nemzetközi közösségben lennék, ahol a természetben tudnék élni én is és a gyerekeket is ott nevelni (ki tudja meddig lesz még természet körülöttünk?), paradicsomot ültetve és fákat. Dolgozni azon, hogy a globális közösség tegyen valamit és segíteni abban, hogy mit is tegyünk együtt. Nem csak önfenntartó, de fenntartható közösségeket kialakítani, amelyek nem elszigetelten működnek, hanem összeköttetésben, megosztva egymással a megszerzett, megtanult tudást, segítve egymást. Olyan új társadalmi modelleket, újfajta gazdaságot kialakítani, ami szolidáris, összefogásra épül, igazságos és megoldásorientált, központban a fenntarthatósággal, egyéni és közösségi szinten is. Ami nem fogyasztás központú, hanem természetközpontú. Olyan munkakultúrát, ami emberközpontú. Olyan világot, ami gyógyító, fenntartó, gondoskodó. Ahol van esélyünk nem csak a túlélésre, de egy boldogabb jövőre.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.