az Elnökségünk

Na, nemrég betekintést nyerhettem az olasz felső tízezer életébe… ugyanis az Elnökségünknek kellett előadást tartanom Milánóban.

  • A lényeg, hogy meg kell őket nyugtatni, hogy minden rendben megy! – magyarázta már századszorra Pietro.
    Merthogy miért is ne menne minden rendben? Miért gondolják, hogy nem megy minden rendben?
  • Merthogy szerintük nem vagyunk elég innovatívak és miért is nem csinálunk más fundraisinget, és például az egyik mindig azt mondja, hogy a fia iskolájában gyűjtsünk pénzt, mert a fia nagyon lelkes…
  • Öööö… okés, de végülis az a cél, hogy 2,4 millió eurót összegyűjtsünk egy évben… azt gondolják, hogy ezt egy iskolában meg tudjuk tenni? – kérdezek vissza és Pietro vigyorog, hogy hát ez az…

  • Lövésük sincs a fundraisingről, de nagyon okosak – magyarázza én meg vigyorgok.
  • Ja, ilyen az Elnökség általában. Főleg üzletemberek és sokszor erősen nyomatják, hogy az ő üzleti modelljüket valósítsuk meg a fundraisingben. Általában nehéz elmagyarázni nekik, hogy a nonprofit szektor kicsit más, még ha itt is arról van szó, hogyan pénzt gyűjtünk, sőt, ROI-ról is szoktunk beszélni meg net income-ról.

Szerdán reggel indulunk Milánóba vonattal, a Frecciarossával, ami egy szupergyors és drága vonat, de ott van 1.5 óra alatt. Az elnökség két tagját előtte csak egyszer láttam az irodában.

  • Takarítson ki mindenki a portáján! Ne legyen ilyen nagy rendetlenség! – kiáltja Virginia, az irodavezető.
  • Mi ez a nagy felhajtás? –kérdem én.
  • Jön „Az Elnök” – és ahogyan ezt mondja, abban minden benne van.
  • Miért, milyen “Az Elnök”? – kérdem én ártatlanul, mert valamilyen nagyon olyan az biztos…
  • Hát … gazdag – vágja rá Virgi és én nevetek. Hát az miért lenne baj? Nagy szemekkel nézek rá – Majd meglátod! – mondja magyarázat helyett. Így egész nap vártam, hogy megjelenjen a „Gazdag” az „Elnöknő”. Aztán fel is ismertem őket hamar, az irodavezető pultjánál állt két nő, az egyik az elnök, a másik a helyettese. Jól öltözött, ötvenes nők voltak.
  • Ezek mindenbe beleszólnak, mindent jobban tudnak – súgta közben oda nekem Martina. És ekkor már alig vártam, hogy találkozzunk.

Aztán oda is jött hozzám Maurizia és Valentina és váltottunk is néhány szót. Mondtam, hogy nagy potenciált látok az irodában és csomó innovációt hoztam a világ minden részéről.

  • Azért nem lehet olyan sok innováció, hiszen mindenhol ugyanazt csinálják… – vágta rá ő és közben alaposan megszemlélte milyen márkájú ruha van rajtam (szerencsére épp a legdrágább ruhám volt rajtam, egy olasz, márkás ing és nadrág 😛 )
  • De van! Persze nem új csatorna, hanem inkább a meglévő programokon belül új dolgok. Mindig lehet valami újat csinálni – mondom olyan lelkesen, hogy nem tudja nem elhinni, vagy legalábbis nem kíván vitába szállni velem így, az első találkozásunkon.

Később, szerdán reggel Pietro idegesen áll a firenzei pályaudvaron.

  • A lényeg, hogy ne mond, hogy ambiziós a tervünk. Tavaly alig tudtuk átverni rajtuk a tervet, amiről sokáig magyaráztuk, hogy nagyon konzervatív.
  • De a terv ambiziózus, sőt, nem realisztikus – mondom nyugodtan, hiszen már egy csomószor mondtam. Ő leizzad.
  • Jó, de … csak ne mond nekik.
  • Okés, – vágom rá – ha nem kérdezik meg, nem mondom.
  • Egy jó kis előadás kell, ami megnyugtatja őket és nem jönnek majd minden héten hozzám, hogy csináljam inkább ezt vagy azt. – magyarázza.
  • Persze, megcsináljuk – vágom rá és nem tudom komolyan venni ezt az ügyet. Odamegyünk, előadom nekik a terveket és hogy azok mennyire a nemzetközi trendek mentén vannak megtervezve – ami igaz is – és hogy tökre értek ehhez és kész. Sima ügy.
  • De kik is ezek az arcok? – kérdem. – Mutasd már be őket légyszi.
  • Maurizia a főnök, Maurizia I. Headhunter és üzleti tanácsadó, a legnagyobbak között van az országban. Mindenkit ismer, mindenki lekötelezett neki valahogy. Ő az, akit minden nagy cég megkeres, mielőtt befektetnének az országba, hogy ajánljon, keressen, szerezzen CEO-t, azaz cégvezetőt. Így az összes nagy multi cégvezetője neki van lekötelezve. Egyébként az országos üzleti kamara tagja. Mindenki, aki az elnökségben van, neki köszönheti a munkáját. Szóval ő hívta őket az Oxfamba, de nem a barátai, ezt le kell szögezni!
  • A legkötelezettjei… – mondom.
  • Pontosan!
  • Na jó, és ki van még?
  • Itt van Anna Maria A., vezetője és tulajdonosa a legnagyobb olasz transzport cégnek, egy csomó elnökségben tag még, olyanokban, amelyek egy-egy szektornak az elnöksége vagy tanácsa, mint a legnagyobb biztosítótársaság, vagy Italmobiliare, ingatlanos tanács, de tagja a Reggio Emilia régió ipari kamarájának is. Aztán Sebastiano B., a Radio24 vezető riportere, ha bárkit megkérdezel, tutira ismeri, vezet híres pénzügyi és üzleti műsorokat, és jelenleg a Radio 24 elnökhelyettese. Ambrogio, toszkána vezető gazdasági tanácsadója, ő alapította meg itt sok éve a CSR-t, a cégek társadalmi felelősségvállalását. Aztán itt van Massimo, a Procter and Gamble igazgatója volt, aztán a Chase Manhattan Bankot vezette Milánóban és Londonban, tagja a Worldwide Audit and Risk bizottságnak és ombudsmanja is, ami egy világszintű szervezet.

(Ezt mind megjegyezni nem is tudtam, kénytelen voltam később a neten utánanézni ezeknek az arcoknak.)

Közben felszállunk a vonatra és 220-szal úgy száguldunk némán, mintha nem is mennénk. Az ülések körül van konnektor és ingyenes wifi is, asztalka laptopnak és külön hely a mobilodnak.

  • Roberto C. a Coop vezetője. Mármint mostmár nyugdíjas, de a Coop nemzetközi terjeszkedését vezette és az olasz Coopnak volt a vezetője. Egyébiránt ő a nagy fair trade-esünk. Mario Carlo F., ő is egy nemzetközi pénzügyi fejes.
  • Szóval akkor csak ilyen nagy céges arcok vannak?
  • Nem, nem!
  • Ja, volt a Radio 24-es… de mondjuk ő is kötődik a gazdasághoz.
  • Vannak mások is, például itt van Maite Bulgari. Bulgari, ismerős?
  • Ja, persze. A Bulgari márka.
  • Igen, na, ő a fejes felesége…De szerintem most ő sem jön. Egyébként amolyan filantrópus ő.
  • Pietro Scott, na ő alapította az olasz Telecomot. Meg a Versace-nak is volt az igazgatója. Maurizianak köszönheti az olasz Microsoft igazgatói székét.
  • Húha, nem bírok ennyi embert megjegyezni.
  • Itt van Analisa, na, őt szeretni fogod. Analisa Mauro, ő a mezőgazdasági munkások szakszervezetének országos vezetője, egyébként a trópusi mezőgazdasághoz ért és a nők jogainak védése a hobbija.
  • Király! – később vele még találkozom Francesco Torrigani, a mi Oxfamos arisztokratánk magánkertjében tartott szülinapi zsúrján.
  • Valentina a 24 Ore vezető pénzügyi lap pénzügyi igazgatója, ő is lekötelezettje Mauriziának. Aztán Francesco P., ő egy egyetemi tanár, bár nem akármilyen, foglakozik zöld energiával és fenntarthatósággal és cégvezetőket tanít társadalmi felelősségvállalásra.
  • Húha, nagy arcok vannak itt.. – és már nem is emlékszem kivel kezdtük.
  • Sabina S., ő politikus volt, a Parlamentben is ült két évig, ő a Banca Etica tanácsában is tag – később vele ebédelünk, tündéri egy nő és felajánlja, hogy jövőre összehozna egy találkozót a jelenlegi olasz miniszterelnökkel. Ha esetleg szeretnénk…
  • Szóval akkor mindenki itt van, aki számít – nevetek. – Jó kis banda. Szóval akkor miért nem országszinten híres az Oxfam, ha ilyen arcok állnak mögöttünk? Van itt mindenféle cégvezető, ők adományoznak? Meg hírességek a médiából…
  • Hát ez az! – vágja rá Pietro. – Merthogy ezek az emberek Mauriziához kötődnek, nem annyira hozzánk.
  • Hát az nagy kár… – mondom és máris valami terven töröm a fejem. – Valami elkötelezős, érzelmileg bevonós tréning kellene nekik. Tudod, amilyet a Calabresi-nek is csináltatok és azóta a La Repubblica igazgatója marhára odavan értünk – Pontosabban az Éhezők Bankett-je nevű szimulációs gyakorlatra hívtuk el, ami bemutatja, hogy 100 emberből a Földön hányan éheznek. Ez egy tök jó játék egyébként: amint belépsz a terembe, húzol egy kártyát és azon rajta van, hogy ki vagy, hol laksz, aztán odaülsz a többiekhez, pl a földre, mert olyan szegény országból való vagy, hogy nincs asztal, sem szék és aztán jön a közös vacsi, ahol páran ülnek asztalnál, esznek jókat, míg jó sokan csak zabkását kapnak és kézzel esznek… Szóval Calabresinek annyira tetszett, hogy most októberben akar ő is egy ilyet szervezeni, amire meghívná a vezető politikusokat és a Vatikánból is néhány arcot. Király lesz, én is megyek.http://www.youtube.com/watch?v=Rmwc202SpSM

Na, szóval ők azok, az Elnökség.
Aztán megérkeztünk, előadtam, amit kellett, lehengereltem őket, ahogy kellett. Aztán már csak a Pietro vigyorgását néztem és ahogy idétlenül „haveri módon” folyton hátba vereget, hogy milyen jó voltam 😀  Mindenesetre hazafelé megnéztem még egyszer ezeket az arcokat a neten, aztán hazamentem a kis családomhoz. Jó nap volt. Kellemes volt Milánó is. Legközelebb is megyek.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s