privát strandok

Hétvégén leugrottunk a tengerhez, ami azért elég húzós kis kirándulás, mert a jegy kb 9.50, csak oda, mi hárman voltunk felnőttek, oda-vissza és Levinek meg féláron volt, Babi szerencsére még ingyenesen utazik. Szóval mondjuk inkább „beruháztunk” a vasárnapba, mikor Flóra, Gergő húga megérkezett, hogy megnézzük a legközelebbi tengerpartot. Ez a part Viareggio-n van, ami egy falu vagy kisváros és a tengerpartot meg Versiliának hívják. Ahová NE menjetek soha!!! Vagy ha igen, akkor tüntetni! Ugyanis ez az egész part kb 5-7 kilóméteren át magánpart, azaz inkább „private” zóna, amelyen cégek napernyőket telepítettek és kisajátították maguknak. Először erről mit sem sejtve letelepedtünk egy valamiféle mentőcsónak mellé a partra, mikoris kb öt perc múlva megjelent egy baywatch-os srác, hogy ő megért mindent – mondja olaszul – de mégis el kell innen költöznünk. Nem is értem, hogy mi mindent „ért meg”, mert ekkor még nem sejtem, hogy mi is itt a helyzet. Menjünk a public beach-re, mondja és én kérdem, hogy az merre van.
– Öt perc gyalog arra – mutat az egyik irányba és mi felcihelődünk és fogjuk a babakocsit és a babát és Levi jön a vízbe gázolva és a sok cuccot cipeljük a babakocsin és Gergő és Flóra emelik a kocsit, hogy ne legyen homokos a csapágya és csak megyünk és megyünk… Mert egyre inkább látszik, hogy nincs itt se közel, se távol public beach!
Végül megelégelte Gergő és lecuccolt egy partszakasznál:
– Engem aztán nem érdekel mit találtak itt ki! A tenger mindenkié és a homok is! –

‘Because the priorities of a private beach are different than a public beach.’

mondja. – Én aztán innen odébb nem megyek! – határozta el és ezt közölte is a hamarosan megjelenő kis baywatch-os figurának.
– Ez itt private strand – makogja a fickó, Gergő meg állítja, hogy a természet márpedig nem privát, senkié és mindenkié. Nem lehet kisajáítítani!
– Tán a tenger is a tiéd? – kérdezi tőle és a muksó áll egyik lábáról a másikra, hiszen ha nem megyünk odébb, hát nem megyünk, nincs mit tennie.
– Nem, a tenger az nem privát… de a part igen.
– Mert a homok az a tiéd? – makacskodik Gergő.
Közben én felpakolom Babit és elindulok megkeresni azt a bizonyos „public beach”-et. Jó 2 kilométerre találom meg, ahol már a privát strandok is kezdenek egyre lazábbak lenni, itt már nem fess fiatalemberek az úszómesternek álcázott kidobófiúk, hanem egy lerogyolódott bácsira hagyják a melót, hogy mindenkit zavarjon az összes 5 méter széles publik strandra, ami marhára koszos és pontosan a kikötő nagy kövei mellett van, ahol a döglött hal szag a legjellemzőbb.
– Na, ide sem jövünk többet! – mondom, de Gergő kijavít – Dehogynem! – vágja rá! – Ide mozgalom kell! Ezt nem lehet hagyni, hogy cégek kisajátítsák a strandokat! – és már ki is dolgozott valami tervet a fejében. – Kanárin is ez volt – folytatja – és megállítottuk a helyi Greenpeace-szel! Itt is megállítjuk! Küzdeni fogunk a privát strandok ellen! – mondja mérgesen és már látom, hogy megtalálta az első teendőjét az országban.
A strandolás egyébként is elmarad, mert szerintem irtó hideg a víz, Babi bepánikol, amit a lábához ér, Levi azért úszik egyet, mielőtt elkap minket a vihar.
Délután kettőre már újra Firenzében vagyunk, ahol óriási hőség fogad, hiába csak 1.5 órára voltunk, ott esett és hűvös volt, itt meg semmi nyoma a felhőknek! Azért jól elfáradtunk, bár nem így képzeltük ezt a napot, ami egyébként az utolsó, amit Gergővel töltünk, mert másnap hajnalban indul haza és csak júli közepén jön vissza… 😦 De ahogy ismerem, akkor tuti rögtön elkezdi a privát strandok elleni hadjáratát!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s