évvégi

20161121_164500Na, itt az év vége,ez is eljött. Mindenki szidja itt ezt az évet, ami ugyebár nem csoda, egy év, ahol Brexit is és Trump is van, no meg Orbán is ki-kiüti a biztosítékot. Mégis azért meg kell jegyezni, volt sok jó is nálunk. Nem a világpolitikában, de itt, a mi kis családunkban. Este sütit sütöttünk a gyerekekkel, karácsonyi zenét hallgattunk és közben felváltva meséltük el az év legjobb pillanatait egymásnak. Levi azzal rukkolt elő, amikor nyáron két hónap alatt megtanulta az egész magyar negyedik osztályos tananyagot, és kitűnőre levizsgázott belőle augusztus végén, csak mert elhatározta, hogy ő ötödikbe fog menni, akármit is mond a magyar iskolarendszer. Legsűrűbb nap az lett, ami Gergő szülinapja volt, május 13-a (mellesleg péntek), amikor reggel aláírtuk a lakásvételi szerződésünket, aztán át is vettük a lakást, amit én akkor láttam először élőben, még aznap kifestettünk, összeraktuk a bútorokat és az összes tesó eljött,meg a barátok és még szülinapoztunk is. Csak azért nem aludtunk itt már az első nap,mert még nedvesek voltak a falak. De nem felejtem azt a két hetet sem,amikor Levivel áthurcolkodtunk Bangkokból Kuala Lumpurba, hogy majd onnan repüljünk haza. A bérelt lakást hamarabb hagytuk el a megbeszéltnél, úgy sunnyogtunk ki a recepción az óriás bőröndünket húzva-tolva, hogy véletlenül se szóljanak hozzánk, majd egy párkányon fennakadva én húztam, Levi tolta, a parkolóból meg jött épp egy autó, mikor megkönyörült ratjunk egy arra járó nőci és segített megemelni a bőröndöt. A taxiba is egy parkolóőr segített betenni a 25 kilós bőröndöt és még volt egy másik húzós és két hátizsák is, no meg az én hathónapos pocakom. Közben úgy szálltunk gépre, hogy letagadtam a pocakbabám életkorát, merthogy nem léphettem volna Malajzia területére, ha kiderül, hogy hat hónaposnál idősebb terhes vagyok… aztán két hét a kínai negyedbeli hotelben, ahol az ablakot nem lehetett kinyitni (ez Ázsia, itt nem divat ablakot nyitni), a légkondiból meg valami baci jött,amitől Levi már az első nap lebetegedett,aztán végig ápolnom kellett,miközben ide-oda rohangáltam a városban cégekkel, partnerekkel találkozgatni és egy tréninget szervezni. Az utsó napon Rod megölelt és megköszöntük egymásnak ezt a két évet, sokat tanultam tőled, mondtam, és ő is ugyanezt 🙂 Mikit meg megkértük, hogy kísérjen el minket a reptérre, mert Levi alig vonszolta magát, a csomagokat meg sehogy nem bírtuk el, és a hasamban Oliver sem lett kisebb, sőt! És Gergő arcát sem felejtem el a magyar reptéren, amikor (gondosan rendeztem magunkat a reptéri mosdóban, haj, arc, jól nézzünk ki, mikor megérkezünk, de mindhiába!)… no de Gergő arcán a döbbenet, rögtön odaugrott, ahol tolva-húzva magunk után-előtt a cuccainkat, igyekeztünk kifelé: Mekkora a hasad! mondta és az összes táskát rögtön magára kapta.
A perc meg közelített, mikor egy vasárnapi napon, társasjátékozás után, valami folyni kezdett, Levi berohant utánam a fürdőszobába, ott én izgatottan mondtam: Jön! Jön a tesó! És ő olyan izgatott lett, és ugrált és reszketett és kivörösödve mondta: Jön! Szeretlek anya! És megint ketten voltunk csak a Döld kerekén… Aztán meg hirtelen négyen lettünk. Mert Gergő alig ült le zöldbe öltöztetve a fejemhez a műtőben,máris mondták neki: Nem akarja látni a kisfiát, apuka? Álljon csak fel, ott van már a kicsi. És a pillanat, amikor a kis pihés hajú fejét az arcomhoz nyomta és a sírásból csöndes szuszogásra váltott, majd a félhomály,amelyben a szobában vártak engem a fiúk, Gergő mellkasán ott szendergett ő, a legkisebb fiunk.
Oliver a legnagyobb öröme nem csak az évnek, de az elmúlt tíz évnek is! Ennyi örömöt beletáplálni egy ilyen pici testbe, szinte képtelenség! Ez a gyerek folyton nevet. Már azelső napokban mosolygott, de most már nevet és nevet és nevet. Egy örömgombóc az egész. Örül, ha elmegyünk otthonról, örül,ha hazajövünk, örül, ha leteszem az ágyra, örül, ha felveszem, örül, ha négykézlábra ugrik és nevet, ha elhasal megint, örül, ha Levi bejön a szobába, nevet, ha beszélni kezd hozzá. Arcomat kis kezével simogatja, sikít a dédiknek, ha azt kérik tőle, mosolyog a járókelőkre, amint hazaérkezünk, öleli a takaróját és csak nevet és nevet és simítja vele kis arcát, aztán egymás után üdvözli az összes játékát. Ez a gyerek egy örömkupac, egy boldogsággombóc! Ezek után mit is mondhatnék még erről az évről?
Meghalt apukám, búcsúzom. Van aki elment, van aki érkezett.
———————————————————
Köszönöm, hogy itt vagy, hogy olvasod a blogom, nem csak nagy öröm, de meglepetés is ez számomra,  hiszen ez a blog eredetileg a családnak és barátoknak készült. Akkor kezdtem írni mikor Ázsiába költöztünk, de azóta elkezdtem megosztani az Ázsia előtti időszakot is, a Kanári szigeteki évünket és fél éve a hazatérős, magyar élményeket is. Egy ideig biztosan kevesebbet fogok írni, most, hogy el vagyok foglalva ezzel a kis nevetős prüntyőkével… de amint újra elhagyjuk az országot, biztosan felelevenítem a blogot. Mindig megdöbbenek mikor a statisztikákat olvasom, hihetetlen, hogy 116 ezer megtekintésem van a blog statisztikája szerint, és a legolvasottabb cikket 32 ezren nézték. Sokan kommenteltek és már nem tudom két kezemen sem megszámolni, hogy hányan kerestek meg privátban, hogy beszélgessünk és adjak tanácsot erről-arról. Nagyon köszönöm a bizalmat és nektek is nevetésekben gazdag új évet kívánok!
Liza

Advertisements

4 thoughts on “évvégi

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s