elmélkedés a hivatalokról

111Amióta hazajöttünk folyton valami ügyet kell intézni. Régebben is feltűnt, hogy az átlagember szabadidejének milyen sok részét teszi ki a hivatalos ügyintézés. Sokszor szabadságot, szabadnapot kell kivenni azért, hogy be tudj menni egy-két hivatalba, ahol órákon át kell várakozni, aztán ide-oda küldözgetnek és van, hogy a nap végén idegesen, kimerülve nézhetsz szembe a ténnyel, hogy az ügyed nemhogy elintéződött volna, hanem most már azt is tudod milyen bírságokra, büntetésekre számíthatsz. A jó szándék, a próbálkozás sokszor mintha nem is számítana, a szerencse és a türelem annál inkább. Fontos az is, hogy ne ess pánikba, hiszen akkor még nehezebb ebben a bürokratikus óceánból kikeveredni.
Nos, régebben sosem gondoltam arra, hogy a hivatalos ügyek intézése más országban más lehet. Sőt, arra gondoltam, hogy milyen nehéz lehet mindezt egy idegen nyelven végigcsinálni. De valójában a nagy kihívás nem nekem volt idegenként más országban,

hanem a Magyarországon élő idegeneké a hatalmas feladat itthon, ha hivatalos ügyeket intéznének.

Merthogy eddig még a nagyon bürokratikusnak tartott országokban sem volt ennyire nehéz bármit elintéznem külföldiként. Szerencsém volt? Biztos az is belejátszik. De nézzük csak, hogyan épül fel a mi hivatali rendszerünk, jogrendünk?
Vannak például alanyi jogon járó juttatások, támogatások, amik tök királyak. Merthát Thaiföldön nincsen ám „kelengye pénz” szüléskor és se GYES, GYED se TGYÁS abszurd nevű pénzösszegek, amiket a családoknak kínálnak. Persze a családi pótlék is egy európai luxus. Most, hogy itthon „regisztrálva” lettem, mint kismama, megkaptam a hosszú listát ezekről a támogatásokról. És bár van már egy fiam, nem emlékeztem, hogy ilyen sok mindent ad az állam, ezért nagyon megörültem. Mivel nagyon rossz véleményem van erről az országról, semmi jóra nem számítok, ezért kifejezetten örültem a listának. Persze aztán láttam azt is, hogyan lehet ezeket az alanyi jogon járó dolgokat megszerezni… azaz mennyire bonyolult bármit is megszerezni. Ha már egy kicsi hátránnyal indulsz neki a hivataloknak, máris közel kerülsz a kudarchoz. Én például most veszélyeztetett terhes vagyok, ezért nem nagyon mehetek sehova, folyton feküdnöm kell. No de az ilyen ügyeket nem intézheti más… stb. Gondoljunk csak bele abba, hogy mi van azokkal a kismamákkal, személyekkel, akik nem csak nem türelmesek, nincs szerencséjük, de még nem is értik a rendszert (ki érti?), és pluszban akik még diszkriminációval is találkoznak ezekben a hivatalokban. Szóval az alanyi jogon járó végül is nem jelenti azt, hogy tényleg megkapod. Azt jelenti, hogy ha elég türelmes vagy, ha elég kitartó és ha mindig, mindent nagyon alaposan intézel, akkor megkaphatod, ami jár. (Nos, szerintem ez az, ami a legjobban felbosszantja az embereket az ügyintézések során.) Ennyit az alanyiságról.

Hogy máshol is így lenne? Ezt nemigazán tapasztaltam. Mikor Kanári szigeteken Levi egyes típusú cukorbetegséggel került hirtelen kórházba mi épp munkanélküliek voltunk. A kórházban is sok segítséget kaptunk arról, ezentúl mit, hogyan intézzünk, de a legjobban meglepő az önkormányzat szociális osztálya volt, ahová egy biztosítással kapcsolatos ügy miatt mentem. Itt a segítő szociális munkás rögtön felsorakoztatta az összes szociális juttatást, ami „jár” nekünk, mivel ilyen helyzetbe kerültünk. Nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem volt benne semmi kérdés, semmi lenézés, semmilyen megbélyegzés. Nem kérdezte, miért nincs állásunk, miért költöztünk ide, miért nem beszéljük még a nyelvet… inkább nagy hévvel belevetette magát, hogy minél több dolgot kínáljon nekünk. Egy űrlapot kitöltött az adatainkkal és egy hét múlva a Spar teli kisautója állt meg a házunk előtt, egy havi hideg élelemmel! Azt hittem, hogy valami tévedés történt, de valójában nem. Ez volt az egyik típusú segítség, egy olyan, amit nem is kértünk, csak adták. Az egész ügyintézés egyetlen űrlap kitöltése volt, és aztán maguktól jöttek a juttatások.
Most majd tuti azt mondjátok, hogy mindenhol minden ember/ügyintéző függő, meg hogy Spanyolország azért van gazdasági csődben, mert ennyi szociális juttatást ad mindenkinek és hogy két véletlenszerű esetet fölösleges összehasonlítani stb, stb. Ez így is van, de hát ezek az én tapasztalataim, mi másokat tudnék összehasonlítani? 🙂

De vegyük a másik érdekességet a rendszerünkben, ez a teljes bizalmatlanság. Az egész 112magyar bürokrácia arra van felépítve, hogy te, mint magánszemély lopni, csalni, hazudni akarsz. Persze ezt nem így mondják, hanem úgy, hogy „ne lehessen áthágni a szabályokat”, hogy „azok a bizonyos csalók” ne tudjanak csalni. Ami miatt persze mindannyian serényen bólogatunk, hogy persze, egyetértünk, és emiatt meg sem kérdőjelezzük a rendszert, mivel ki szeretné, hogy a csalók csaljanak, a tolvajok lopjanak… De közben mégiscsak van itt valami. Mivel a rendszer mindenkivel szemben a teljes bizalmatlanságra épít, ezért minden apró-cseprő dolgot irtó nehéz elintézni. Rengeteg papírt kell beszerezni különböző hivatalokból, fénymásolni, sorban állni, újabb papírokat beszerezni, újabb pecsétek és zsákutcák és közben olyan igazolások, amelyeket nem ad ki az egyik hivatal a másik nélkül és viszont (ilyen volt ám Spanyolországban is, csak ott ilyenkor áttelefonáltak a szomszéd hivatalba és már el is volt intézve). Szóval folyamatosan neked kell bizonyítanod az igazad, más hivatalok általi igazolások, bizonyítékok által. Ez több szempontból is érdekes, merthogy nem elég nyilatkoznod valamiről, de a hivatalok egymásra mutogatnak, hogy majd a másik igazolja az igazamat. Mindeközben ne feledjük a célt, hogy miért is van mindez így: hogy a csalók ne csaljanak! Így elég visszás érzéseket kelthet bennünk a hírekben folyamatosan özönlő információ az óriás csalásokról, amelyek aztán nem a mi szintünk, merthogy nem pitiáner összegekről van itt szó, némi GYES-ről vagy egy be nem fizetett csekkről (mert ilyen esetekben rögtön ráugrik a Hivatal az illetőre), hanem igazi, nagy volumenű, jogászokkal, adószakértőkkel együtt elkövetett milliárdos csalásokról. Míg mi közben a bürokrácia útvesztőjében sínylődve az „alanyi jogon járó” dolgainkat sem kapjuk meg.
A rendszerünk jellemzője még a fenyegetőzés. Folyamatosan fenyegetve kell éreznünk magunkat, hogy féljünk attól, hogy nehogy megbüntessenek. A kommunikáció része ez, hogy minden szabályt rögtön a büntetésével együtt kommunikálnak, hogy a Hivatal hatalmas erőnek tűnjön fel előtted, aki dönt az életedről. Aztán miért is van az, hogy a külföldre menekült magyarok egyik legelső beszédtémája más magyarokkal a NAV, a TB és egyéb fantasztikus hivatalok? Mert annyi a hiba a rendszerben, hogy minden jó szándékod ellenére biztos belefutottál már abba, hogy téged, vagy bármelyik rokont, ismerőst igazságtalanul agyonbüntetett valamelyik hivatal. (Én 5 évig voltam az akkori Apeh csapdájában, levelezve, stresszelve, mert egy ügyem során folyamatosan hibákat követtek el, aminek kijavítását kérvényezve rengeteg türelmem és időm fogyott el, míg az utolsó ügyintézésem nagyban hozzátett ahhoz a döntéshez, hogy azonnal el kell hagynom ezt az országot. Már ahhoz, hogy ilyen érzelem mentes cikket tudjak írni erről a témáról, ahhoz is kellett három év meditáció..)

Szóval itt több dolog is van egyszerre. Először is, miért kell fenyegetőzni? Miért kell folyton büntetésekkel riogatni? Miért kell mindig kihangsúlyozni, hogy semmilyen csalást nem 113tolerálunk (miközben látjuk, hogy a nagyokat mégis) és miért van szükség megfélemlítésre, hatalomgyakorlásra? Mert mi, magyarok többet lopnánk, csalnánk, hazudnánk, mint mások? Nem hiszem. Vagy mert akik ezeket a törvényeket, szabályokat írják, azok magukból indulnak ki és többet lopnak, csalnak, hazudnak? (Ironikus, költői kérdés.) De ne legyünk rosszindulatúak. Valami miatt kialakult ez a kommunikáció, ami minden szempontból nagyon káros.
Vegyük például az egyéni vállalkozást. Magyarországon kifejezetten hátráltatják a vállalkozásokat. Ha tapasztalatod van az ilyen témájú ügyintézésben, akkor tudod mire gondolok, ha nem, akkor is biztosan hallottál arról, milyen hátrányokkal indul valaki, aki pl angolt szeretne tanítani a szomszéd kisfiúnak. A rengeteg ügyintézés mellett még igazságtalan is a rendszer, mert akár van bevételed, egyéni vállalkozóként, akár nincs, akkor is fizetned kell x ezer Ft adót havonta. Az egész arra megy ki, hogy úgysem vallanád be, ha lenne több bevételed. Ehhez képest nézzük meg a barátnőm esetét Írországban. Kitalálta, hogy ruhákat fog javítani otthon, szabadidejében. Be is ment az önkormányzathoz, hogy megkérdezze, hogyan is megy az ilyen kisvállalkozás. Erre nagyon fellelkesültek odabent, hogy egy külföldi szeretne egy szolgáltatást nyújtani a városukban és nagy örömmel el is magyarázták, hogy mindössze egy regisztrációról van szó, itt és most és aztán meg írogassa egy papírra, hogy mikor, mennyi bevétele volt és a hó végén, ha ez eléri az x összeget, akkor csak szóljon be ide és segítenek kitölteni az adóbevallását. De tuti nem fogja elérni az adózási összeget az első fél évben, feltételezték, mivel ezzel a munkával csak keveset tud keresni, szóval emiatt ne aggódjon. Ezután beregisztrálták és gratuláltak neki és nagy örömmel útnak indították.
Hollandiában hegedülni tanít gyerekeket egy magyar anyuka otthon, akinek hasonló élményekben volt része. Hozzá a Hivatal a lakására jött ki minden papírral együtt és rögtön el is intéztek vele mindent, persze ott sem kellett előre fizetni semmit és szintén csak x összeg fölött kell adózni, azt is nagyon egyszerűen, könnyedén.
Hogy ezek túl jó példák? Épp ezért hoztam ezeket. Nem az a célom, hogy lehúzzam a magyar rendszert, hanem, hogy megértsem, miért nem lehet nálunk is minden ilyen könnyű? Se fenyegetőzés, se büntetéssel való ijesztgetés, se pedig azokról a bizonyos csalókról való kommunikáció. Mondhatnánk, hogy akkor biztosan sokan kijátszák a rendszert. Hát nem többen, mint itthon. Legalábbis erről olyan nagy hírek nincsenek, mégpedig ha tömegesen kihasználnák, akkor biztosan lennének.
Szóval szerintem a bizalomra épülő hozzáállás nálunk is bevezethető lehetne. Nem kellene az igazán ovis szintű adok-kapok, „majd ha ők jó fejek lesznek, akkor leszek én is”, majd ha ők nem csalnak, akkor megbízom bennük én is… addig meg a „biztos, ami biztos, küldjünk ki még néhány csekket” elvet követni.

A másik fennmaradó kérdéskör a bonyolult hivatali rendszer, ami irtó sok időnket veszi el. Nem csak a bizalmatlanságra építő dolgokra gondolok itt, hogy csak az egyik hivatal bizonyíthat valamit nekem a másik hivatal felé, hanem arra, hogy 114miért tart minden ilyen sokáig, miért kell ugyanazokat az adatokat mindenhová megadni, miért kell újabb és újabb űrlapokat kitölteni ugyanarról, miért áll le rendszeresen az „adatfeldolgozás”, miért nem lehet ugyanabban a hivatalban elintézni ugyanarra vonatkozó dolgokat, várakozás stb.
Három éve, mikor nagyon tele volt a bögyöm az országgal, azt gondoltam, hogy direkt csinálják. Tudjuk azért jól a világtörténelemből, hogy az elnyomó rendszerek, vagy azok, akik azt szeretnék, hogy az állampolgáraik ne a közügyekkel legyenek elfoglalva, azok nagy bürokráciát építettek. Ide tartoznak még a direkt megnehezítések is, azaz az olyan bonyolult és kockázatos ügyintézések, mint az USA vízum, hogy már a folyamat hallatán elmenjen a kedved az egésztől.

Szerintem ezen utóbbi minden bizonnyal közre játszik nálunk azoknál a bizonyos alanyi jogon járó dolgoknál, amiket mégsem kap meg mindenki, hiszen ugyan járna, de nem képes mindenki végigvinni a bonyolult ügyintézést. Így az állam jó színben tűnhet fel, miközben ad is és nem is, és mondhatja, hogy ő akart, de a kisember nem ment utána, nem tette meg a szükséges lépéseket.

Ma már nem gyanakszom teljes összeesküvésre, nem gondolom, hogy a hivatalok direkt csak azért vannak munkaidőben nyitva, hogy a legtöbb dolgozó embernek szabadságot kelljen kivennie, és ezzel menjen el a szabadideje a rendszer ellen való tevékenység helyett… ma már azt gondolom, hogy mindez csak bénaság. A rendszerek (hiába ömlik bele annyi millió) nem modernek és nincsenek összekötve egymással.

De ez mindössze a hatékonyság hiánya. Emellett nyugodt szívvel éldegélhetnénk, ha az ügyintézés kedves lenne. Mert a legrosszabb mindebben, hogy az ügyintézők szegények teljesen belefásultak a munkájukba, vagy bekattantak, amit nem is csodálok, mert ki akar napi nyolc órában mások által elkövetett hibák miatt bepöccent embereket lecsillapítani? Merthát a hivatalba érkezők idegesek ám, ami nem is csoda! Mertha egész nap ide-oda küldözgetnek és egyre inkább azt látod, hogy az ügyed elintézése lehetetlen, akkor még jó, hogy bepöccensz. És akkor ott van az ügyintéző, aki szegény marhára nem tud segíteni és csak azt hajtogatja, hogy ez nem az ő hibája és nem is az ő területe és hogy egyébként is menj a francba, hogy őt cseszteted!

Szóval mindenkit felőröl a rendszer – talán csak a nagy csalóknak kedvez, ami ugyebár pont a lényeg volt az elején, hogy mindez azért is van így, hogy épp a csalókat szűrjük ki. Ilyen a saját farkába harapott kígyó esete.
Nos, mindezt azt gondolom mások is felismerték és azért vannak kezdeményezések az ésszerűsítés és hatékonyság érdekében, ami tök jó. De jó lenne a bizalomépítés területén is fejlődni, no meg a kommunikációban. Például milyen jó lenne, ha az összes „alanyi jogon járó” dolgot egyszerűen csak úgy kommunikálnák, hogy akkor jár, ha kitöltöd ezeket a papírokat, ha eltöltesz a hivatalokban x időt és kész. Hogy ennyit kér az állam cserébe. És akkor tiszta lenne az ügy, ha elmegyek és megcsinálom a kedvéért, akkor kapok pénzecskét, ha nem, akkor nem. Nincs harag. Csak egyenes beszéd.

Advertisements

2 thoughts on “elmélkedés a hivatalokról

  1. Nagyon jól megírtad.
    Németországban is így van. Örökké azt érzed, hogy bűnöző vagy. Ott szerintem nem bénák és szerintem itt sem annyira bénák, mint ahogy te jóindulatból “rájöttél”, hanem az erőfölényt akarják fitogtatni. A fejétől bűzlik a hal. A kis ügyintéző valóban nem sok mindenről tehet, egyrészt kiadják neki az ukázt, másrészt többnyire nem is egy nagy ész. Görcsösen vigyáz a munkahelyére, mert ha kidobják, akkor mihez is ért?

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s