munka, munkaerőpiac és hasonlóak itt és ott

37Nyugaton és Keleten is többet keresnek az emberek!
A munkaszervezés szempontjából olyan, mintha egy nemzetközi multinál dolgoznék, ezért sikerült jól összehasonlítanom a fizukat, feltételeket, feladatokat a világ több pontján. A munkakörök a világ minden részén ugyanazok, a feladatok sem sokban különböznek. Azt tudtam korábban is, hogy a fizuk között viszont óriási a különbség. Ausztriában ugyanazért a munkáért 3,5 x !!! nagyobb a fizu, míg a megélhetésről tudjuk, hogy talán csak kétszerese a magyarnak. De hogy keleten is ennyire mások a megélhetési és fizu arányok, azt korántsem gondoltam volna! Két évembe tellett, hogy ezt megemésszem! A munkakör, amit össze tudtam hasonlítani, 1,5x annyi fizuval járt Indonéziában, 2x annyival Thaiföldön, mint Magyarországon!!! És sokkal kisebb

felelősségi körrel, kevesebb feladattal! A megélhetés pedig helyi emberkék számára nem csak fele, de akár negyede is a miénknek. Számomra ez érthetelen még mindig! Az elmúlt két évben igyekeztem megtudni, hogy ezek az arányok csak a mi szervezetünknél vannak-e, vagy ez egy általánosítható dolog-e? És arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem kirívó eset, a mi szervezetünk még alul is fizeti sokszor a dolgozókat más, nemzetközi civil szervezethez képest, van, hogy fele annyi a fizu, amit kínálunk. Hogy a felelősség és a feladatok pedig kevesebbek? Ez teljesen általánosnak látszik Ázsiában, mivel itt minden olyan feladatot, amit Nyugaton egy ember végez, itt legalább hárman. Hogy ez miért van? Nem tudom, talán mert elég sokan vannak így is… vagy mert türelmetlenek a nyugati vezetők és a képzések helyett, ahelyett, hogy megvárnák, míg megtanulják az új szakmát a helyiek és magától nőne a hatékonyságuk, olyan gyorsan akarnak suhanni, növekedni, fejlődni a cégek, hogy inkább felvesznek három másik embert is ugyanarra a posztra, hogy ezzel megnöveljék a hatékonyságot. Persze ez teljesen abszurd cégeket eredményez, ahol rengetegen nagyon kevés munkát végeznek, de a cég még így is megy, talán azért, mert a másik oldalon, a fogyasztóin, annyira sokan vannak, hogy a lassan és rosszul elvégzett szolgáltatásokat, a rossz minőségű termékeket is milliónyian megvásárolják, ígyhát egy olyan cég is tud növekedni, aki Európában már a kezdetektől becsődölne.

Nagyon más a munkaerőpiac egy olyan országban, ahol rengeteg a munka. Thaiföldön és Malajziában is 1% körül van a munkanélküliség! Ilyet mi elképzelni sem tudunk! Az állásportálok tele vannak állásokkal és a cégek egymásra licitálnak az ajánlataikkal. Thaiföldön nem divat a headhunting, mert az emberek szeretnek hűségesek lenni a cégükhöz, viszont ha arcvesztés történik, azonnal, szó nélkül lelépnek. Azaz külföldi vezetőként elég sokszor meglepetések érhetnek, ha az embereid csak úgy, szó nélkül felmondanak, egyik napról a másikra, valami olyan miatt, amit nem is értesz, merthogy számunkra nem gond, ha valamit nem csinálunk meg időben és a főnök ezért leszúr, míg itt ha ez kiderül és ha a főnök ezt megemlíti, az már arcvesztés és ilyenkor bizony fel kell állni! Thaiföldön egyébként sem divat a problémákról beszélni (még ezt a szót sem nagyon használjuk, helyette van a “challenge”, azaz a kihívás), emiatt nehéz is rájönnöd, hogy mi az a feladat, ami nem megy a munkatársaknak. A nemet mondás sem divat, szóval még arra sem számíthatunk, hogy megmondja az illető, hogy ezt a bizonyos feladatot nem tudja ellátni. Igyhát képzeljük el a munkakörnyezetet: mindenki bólogatva yaman2ígéri, hogy meglesz a meló határidőre, aztán sehol semmi. Mikor megkérdezzük, hol a munka, akkor is óvatosan kell, nehogy sértődés legyen belőle, és aztán elhisszük, hogy jövő hétre készen lesz. Aztán ugyanez a következő héten és így tovább. Nyilvánosan számonkérni, vagy szembesíteni az illetőt azzal, hogy a feladatot évek alatt sem végezte el, és hogy talán nem is tudná – maga a vég. Azaz a felmondás. (A magam részéről én azt mondom, mondjon is fel az ilyen emberke, merthát ha nem tudja elvégezni a feladatot, akkor minek ücsörög az irodában?) Aztán jön az álláshirdetés. Bangkok 12 milliós város, a legtöbben pedig 20-35 év közöttiek, sokan végeztek egyetemet és dívik az angoltanulás is a fiatalok körében. Ennek ellenére az állásra összesen öten jelentkeznek, pedig izgalmas, jó meló, nemzetközi környezet, utazni is lehet és hát kínáljuk a sok extra juttatást, egész családnak egészségügyi biztosítást, provident fund-ot (ami amolyan előtakarékossági, magánnyugdíj féle, csakhát sokkal jobb, mert az állam kötelezi a cégeket, hogy legyen ilyen, nem pedig ellopja a végén. A fizud fölött egy bizonyos százalékot a cég betesz egy ilyen cégbe, ahol megválaszthatod a kamatozást és hogy mibe fektessenek. Te is hozzátehetsz, de ha nem, akkor is kivehető az egész összeg, mikor lelépsz a munkahelyről.Meglehetősen sok pénz jön össze ilyenkor,állítólag ez váltja ki a munkanélküli segélyt,merthogy olyan itt nincs). Kajajegy meg ilyen furcsa találmányok nincsenek, de egymásra licitálnak a biztosítással is a cégek, és mivel olyan szintű szociális és egészségügyi ellátás sincs Ázsiában, mint Európában, ezért a cégek vállalják a magas biztosítást. A gyerekek mellett a szülőket is biztosítja néhány cég, ami Ázsiában talán még fontosabb is a munkavállalóknak,mint a gyerekeik biztosítása, hiszen a fiataloknak kell gondoskodni az idősekről. Aztán van persze céges hitel és biciklitámogatás, amit a kormány talált ki, mert ez a legújabb királyi (a király promótálja) őrület Thaiföldön, hogy biciklizz a 40 fokban! És kérdeztem egyszer, hogy hogyan lehet, hogy minden autó Bangkokban vadiúj dzsipp? És akkor megtudtam, hogy pár éve volt egy szintén állami akció, hogy vegyél új autót és abba az állam besegít, így lett tele a város óriási dzsippekkel. (A taxik is újak, így arra kell számítanod Bangkokban, hogy a fapadlós, alig döcögő buszok, a rengeteg összetákolt riksa és tollseprű-gyümölcs-újság-leves áruló biciklik között ott csücsül a thai középosztály a luxus dzsippekben és a hibrid taxikban a 15 fokosra állított légkondikban a bangkoki metropolisz hőségtől izzó dugóiban. Felette meg elhúznak a legmodernebb skytrain-nek, üvegablakokkal a felhőkarcolókra.)

De visszatérve, hogy mi a helyzet mikor fel szeretnénk venni valakit dolgozni. Ha külföldie2b9651003ffead56b6d0a0178c4f67c-d38zhvb jelentkezik, akkor azzal könnyű a dolgunk, sokszor megdöbbentő módon illeszkednek az emberek az előítéletekhez. A kínaiaknak tényleg van üzleti érzékük és képesek irtó sokat dolgozni, az indiai értelmiségiek nagyon tisztességesek, a filippinók amerikai szemléletűek, a legkönnyebb velük dolgozni stb. Egy nyugati kultúrából jövővel meg akkor van könnyű dolgod, ha te is onnan jöttél. Bár Magyarország sok szempontból egyáltalán nem nyugati gondolkodású a munkavégzésben, mégis könnyen meg tudom érteni a nyugati kollégákat, így könnyen összeegyeztethető a logikánk.
No de mi most thai emberkét szeretnénk felvenni, akik igencsak kevesen jelentkeztek az állásra. Aztán behívnánk egyiket-másikat, de itt is feleződnek, mert soknak már van állása másnap, így már nem aktuális neki a jelentkezés. Aztán megígérik, hogy eljönnek az interjúra és aztán nem jönnek mégsem. A telefonjukat meg soha többé nem veszik fel. (Ebből a leggyakoribb Indonéziában volt, ahol ráadásul sokszor odarepültünk interjúztatni és aztán meg sem jelentek az állásra jelentkezők!) Aztán jön a kövektező kör és aztán ha az is bedől, akkor jön, hogy levisszük az igényeket vagy felveszünk kettőt egy munkakörre, hogy legalább kiegészítsék egymást. A thaiok nagyon udvariasak és félénkek, de ne higyjük, hogy nem állnak ki a saját érdekeikért. Ezerszer jobban kiállnak, mint amit valaha itthon láttam. Már az állásinterjún komolyan alkudoznak a fizujukról, az év közben pedig elvárják, hogy legalább évente növekedjen a fizetés, többel is, mint az infláció. (Persze ez annak is köszönhető, hogy a cégek egymásra licitálnak a fizetésekkel is, és hogy az elmúlt 5-8 évben a folyamatos gazdasági növekedés során az emberek hozzászoktak, hogy a fizetésük évről évre csak nő és az értéke a pénznek sem csökken.)

Indonéziában kicsit más a helyzet, ott az önéletrajzoknak nem szabad “bedőlni”, senki nem tud annyit,mint ami a cv-jében le van írva. Ennek legdurvább változata, hogy angolul készül egy önéletrajz azzal a hozzáadással, hogy az illető középfokon beszél angolul, és mikor bejön,kiderül, hogy még köszönni sem tud angolul. A másik pedig a beijedés, merthogy ott ugyan sokan jelentkeznek az állásokra, sokkal alacsonyabb végzettséggel, mint kérjük, de amint kiadunk egy feladatot, amit az interjúra kéne hozni, mindenki szétszéled és többet még a telefont sem veszik fel. 😦
Azért ideteszem, hogy az indonézok munkakultúrája és a munkához való hozzáállása jobban hasonlít a magyarra, így én voltam az egyetlen a nyugati vezetők közül, akit nem vertek át folyton-folyvást. A hétköznapokban is inkább a magyar gyanúperrel kell élni,mint a többi országban, ahol tök fölösleges gyanakodnom pl arra, hogy egy thai biztonsági őr át akar verni, vagy hogy direkt rosszul adnák vissza a visszajárót. Bezzeg Jakartában! A buszon az én jegyem 10x!!! annyiba került, mint a helyieké! És mikor ezt kifogásoltam, akkor mindenki összeröhögött és közölték, hogy ez a turista ár és kész! Nos, ez a szemlélet mindenhol megjelenik,sajnos a munkában is,mivel elég erős az idegenek elleni large_day end of a barbarpropaganda, miszerint a külföldi cégek csak kihasználni akarják az indokat, csak azért jönnek ide gyönyörű vidékünkre, hogy kizsigereljenek, lehúzzanak, elnyomjanak. Elég durván megjelenik a kisebbségi komplexus és az elnyomottak, folyamatosan valamelyik másik nemzet által megszállt, elnyomott életérzés. Ezért is könnyű nekem megérteni őket, bár elfogadni annál nehezebb. Viszont a magyarokkal ellentétben ők az “elnyomottságukat” nem pesszimizusban és passzivitásban élik ki, hanem lázadásban. Imádnak lázadni! Mindig, minden és mindenki ellen. Szóval legalább könnyű mobilizálni őket, mint társadalom… bár inkább a hecc kedvéért tüntetnek, mert két hét múlva képesek az ellentétes oldalon sorakozni.

Malajzia az én országom volt (:D) mármint ott még nem volt irodánk, ezért HR osztályunk és tapasztalatunk sem nagyon. A bővítést én kezdtem, így elsőnek tapasztalhattam meg a maláj munkaerőpiacot. Szintén csak 1% a munkanélküliség, bár tudjuk, hogy ezek a számok nem sokat mondanak, hiszen ezekben az országokban azért jól ki vannak sminkelve a statisztikák (ismerős azért itthon is). Itt háromszor is nekifutottunk egy menedzseri állás meghirdetésének. Az első fontos tényező, hogy a pozíció neve jóldsc_050a hangzon. Ezért olyan munkakörök is, mint szupermarketbeli kajaakóstoltató is “sales executive” elnevezést kap. Ezért az önéletrajzokból kicsit nehéz kivenni, hogy ki mivel is foglalkozott a csillogó név mögött. Viszont dívik a  6-8 oldalas önéletrajz,ahol minden részletet leírnak a munkáról. A cv-kben benne van a korábbi fizujuk is és még az is, hogy miért léptek le a korábbi munkahelyekről. Rengeteg nagyon jó szakember van, magas iskolázottsággal és sokszínű szakmai, láthatóan tudatosan felépített karrierekkel. Itt mindenki vált munkát 2-3 évente, csak a karrierje miatt. Az állásokra ezért úgy jelentkeznek, hogy még van állásuk és ha felvesszük őket, akkor mondanak csak fel. De a határidőnk lejárta előtt érdemes már őket felhívni és elkezdeni az interjúkat, mert sokan már pár nap múlva “elkelnek” a piacon. Például egy szuper interjún nagyon megörültünk, hogy megtaláltuk az emberünket, és másnap akartuk felhívni, hogy azért mégsem aznap, miután kiment a szobából, de addigra már kapott egy másik állást! És ez nem ritka, szóval mikor már harmadszorra ugrottunk neki az interjúknak, akkor elhatároztuk, hogy nem késlekedünk, aki jó, annak azonnal, ott helyben állást ajánlunk.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s