mit nekem az otthon!

if_the_world_keeps_churning____by_pockypuuMagyarország egy sűrűn szőtt gondolat és érzéstömeg, egy szőttes álmokból és csalódásból, emlékek és koppanások, könnyek és dallamok. Egy szál vagyok a szőttesben, abban a sűrűn szőtt érzés és hangulattömegben, egyetlen szürke szál a szomorú-édes keservésben. De én már nem oda való vagyok, kifordult, elkallódott szál vagyok, egy csavargó, aki elhagyta a szövést, a rímet a versben, az ütemet a sorban, hullámzó mozdulattal hagytam el a rendet, kifordulva és meghajolva, meggöndörödve a térben és magasba ívelve az idegenbe. Egy szál, mely elkóborolt, megpördülve felfelé kívánkozik, vagy csak el, tovább, nem a sorba, neki ennyi is elég.
Otthon vagyok-e benned, ország?
Otthon vagyok a gondolatban, az álmaimban, az őszi leveleidben, amelyek barna és vörös
színébe burkolsz hajnalonta, otthon vagyok a verseidben, a vonatsíneidben és homokos, vízes síkjaidban, fülkefényedben, plakátmagányodban. Tűnődve és ritmus dobolva a szívem otthon van a dalokban és a verssorokban, keresztben hasalva a fövenyen, a Margit szigeteden és a kivágott fáid alatt a Római partodon. Otthon vagyok abban a múltban, amiben kisgyerek voltam, kisdobos egyenruhás és rajongó tekintetű, lakótelepen reménytelen bolyongón, elvágyódóan, kócos ablakodban a nagy utakon merengőn. Elvágyówhen_you_leave_behind_a____by_pockypuudó gyerek és sorban álló felnőtt, riadt tinédzser és akaratos elme, kilógó láb és eltorzult arcél. Füstös jazzesték, részegítő szabadságérzés, dobozos sör a másodosztályú vonaton suhanva Egerből Pestre. Dunában úszás, hajnalok közös bámulása, fák és kapualjak árnyéka nyarakon és őszi éjszakákon. Színes gondolat vagyok egy szürke égen, a viharfelhők között, a fullasztó hőségben és a fagyos télen. Kitartok, álmodom, nem hagyom magam, hasalok és ugrok, száguldok, hogy a melankólia esőcseppjei ne áztassanak. Ballagok télen és nyáron, át a tereken, villamoson, hegyeken, mezőlátta havason és hóette teleken, szürke sorokon és még szürkébb szőttesen. Besorolok mégis, pedig nagyon nem akarok, szívem cseppjei szürkébe válnak, lassan, megkínlódva adom magam az országnak, ellenállva hajtom még darázsnyi álmaim a fekete fellegeknek utoljára. Aztán megtörök és hasalok megint. Tükörben tűnődve már nem látom magam, csak a rendet és a tonnás súlyú gondolatot, a nagy nyomást és a sok-sok lábat, amint a szőttesen állva már nem kiáltanak semmit, csak mennek a tájban.
Ekkor jön a gondolat, hogy mégis. Mégis mi lenne, ha? Mégis, mégha, talán azt is lehetne…Csak egyetlen pillanatra szabadnak érezni magam újra. Szállva a mező illatával a búza sárgájának lenni, a ég kékjében madárnak. A szürke betonfalak közti medence szürkéjében látom meg a szemed, melynek kékje zöldbe vált és szó nélkül mondja: lehet, mindent lehet.
Együtt hajtjuk meg törzsünk, együtt lassan, szótlan fordulunk, észrevétlen bújunk ki a sorból, alatta és felette osonunk, nem tudjuk hová, de nem óvatoskodunk, vadul pördülünk ki a sorból, mind a szürkéből, mind a verssorokból. Nem egy szál vagyok kilógva, égnek állva az ország szőtteséből, hanem ketten vagyunk, szemtelenül elvágyódva, elszabadulva lüktetünk csak egymás kezét fogva, elszabadulva, felszabadulva, red__blue_by_confuzzledmia-d661181megszabadulva.

Aztán többet, évek múlásával már nem vagyok otthon a reptéren, a kerengőn, a villamoson és a tereken. Már megváltozott minden, idegen szín vagyok a térkőben, véletlen odasodródott tollpihe, kihajtott fűmag a lekövezett utcán. Már nem ismerem fel a kerteket, csak homályos emlék nekem minden, egy átázott mesekönyv, egy kidobott cipő, egy préselve megőrzött, éveken át kővédermedt lila virág már csak bennem ez az ország.
Részeg ámulatban érkezem meg
újra, éveket várva a viszontlátásra, gondolatokat halmozva, szavakat idézve, melyek mégis bent ragadnak, de nincsen végül egyetlen szó sem, mi elmondja kábultságom, meghatottságom és zavarom, megérkezésemre. Az ország ölelését várom, de nem kapom, de én sem adhatom. Mozgófilmben vagyok élő alak mint élők között halott anyag. Egy elolvasott könyvben könyvjelzőként maradt itt gyerekkorom, és már nem tudom mitévő legyek a befejezetlen, itthagyott sorokkal.

Ősz nekem az otthon és szürkesége a télnek, esőben visszacsillanó fénye az álmaimnak. Hullámzó tájak és képek, részegítő érzések kavarodása a véremben. Trópusokról térek haza, füllesztő szabadságból, megépített álmok közül vissza az összetört elveimhez, szembenézésre a megalkuvásaimmal, elgyötört gondolatokhoz, édes-szomorű emlékekhez, visszatérő rémálmokhoz, sarokba szorított gyerekkoromhoz, halványzöld keménységű kietlen iskolapadhoz, lakótelep sokszínű szürkéjéhez, parkokban sétáltatott házikedvenceihez.

Nem otthon nekem már Magyarország édes-keserűje, nem Közép-Európa körútjainak magányossága, nem a tömegek szenvedése. Nem vagyok rabja már önként a szürkeségnek és nem akarom erőszakkal színesre festeni a tájat körülöttem. Nem vagyok már kiálló szál a szőttesben, mert nincsen már szőttesem nekem.
Egy helyen vagyok otthon mostmár csak igazán. Tekinteted zöld és változó kékjében, közös emlékeinkben, trópusaimon és havas hegyeidben, gyerekeink göndör hajában és csillogó szemében. A te őszi, felhajtott gallérú kabátodban, a nyári mosolyodban, a téli vacogó hidegségben az arcodon. Gyerekeink apró kezeiben, ahogyan az utca csigáit letters_by_trixis-d36ytibgyűjtik, és ahogy Kispált éneklik Bangkokban.
Köszönöm az édes-keserű világnak, hogy megszülettem, szüleim vérének és vágyainak, a belém csöpögtetett álmoknak, a hullámoknak és talpaknak, melyek eltaposni vágytak, az ablaknak, mely utat nyitott a nagyvilágnak. De már nem több nekem az ország, mint kedves emlékeket idéző takaró, egy nagy szürke mintázat, melyen közelről látszik csak ezernyi árnyalat, melyből szálak nőnek az égbe bátran, kikandikálva, szabadság után lesben állva.
Megmaradt meséink szőttesével beburkolózunk mindannyian, te, én és a gyerekeink és fellszállunk újra a gépre, az égbe röpítő madárra, melyen közösen nőtt szárnyainkkal ritmust dobol a szívünk József Attila verseinkkel. Már csak azt visszük, ami igazán kell. Egy nagy, szürke takarót, emlékbe.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s