Levi és a magyar iskola

stock-photos-cute-boys-2A hazaköltözés kapcsán az egyik legnagyobb félelmem a Levi iskolája volt. Először is fogalmunk sem volt, hova költözünk, így már az iskola kiválasztása is nehezen ment. Aztán persze az összes félelmem rámrakódott (és szegény Levire is), mivel nyomonkövettük az oktatási változásokat, a tanártünetéseket és szimpatizánsként amit lehetett megtettünk Ázsiából is. Az egyik nagy lökés annak idején, mikor elhagytuk az országot, szintén az oktatás volt, nem csak a mi jövőtlenségünket éreztem a bőrömön, de a gyerekét még inkább. Ahogyan már évekkel ezelőtt változott az oktatás, már akkor is rémisztően hatott rám. Pedagógia szakon végeztem és rajongok az alternatív oktatási formákért, az

olyan iskolatípusokért, ahol a gyerek élvezi az oktatást és az életet, ahol ő van a központban (és nem csak azt mondják), ahol minden gyerek más lehet és még támogatják is abban, hogy más legyen. Az én ideális iskolám a lehető legtávolabb áll a magyar iskolarendszertől. Nem mondom, hogy a kanári vagy a thai iskolarendszer tökéletes, sőt! Rengeteg olyan elemet tartalmazott mindkét iskola, amellyel nem értettem egyet, mégis, Levi élvezte az iskolát, ami az egyik alapvető feltétel számomra az iskolák megítélésében.
Itthon féltem, hogy nem találok olyan iskolát, ahol befogadják, féltem, hogy külföldön tanultként kirekesztéssel és megbélyegzéssel szembesül majd, tanárok, diákok részéről. Sok támadást kaptam én is, már csak emiatt a blog miatt is, és ha a felnőttek idegenként képesek egymást lehazaárulózni, mocskolódni csak azért, mert más nézeteink vannak, vagy mert külföldön élünk, akkor persze, hogy féltem a gyerekem az ilyen felnőttek gyerekeitől. (Ezeket a kommenteket nem engedélyeztem a blogon, így ti nem láthatjátok, de azért elég sok támadást kaptam, számomra teljesen meglepő módon.)
Aztán attól is tartottam, hogy mivel teljesen más tantervben, más elvek szerint tanult, hogy a lexikális tudása messze el fog maradni a többiekétől és emiatt kerül hátrányba. Az eddigi iskoláiban másra helyezték a hangsúlyt, nem a bemagolt tudásra, hanem az értékrendre, a szellemiségre, a gondolkodásra. A thai iskolában sok amerikai típusú feladat volt, ahol véleményt kellett nyilvánítani és voltak közösségi érzésre építő, ezt fejlesztő feladatok is. Annak ellenére, hogy egy diktatúra a thai rendszer, már harmadikban megtanították a gyerekeknek a demokrácia alapjait és előnyeit, valamint olyan szintű az elfogadás más vallású és etnikumú népekkel szemben, hogy mind az öt nagy vallást egyenrangúként tanították. A spanyol iskolának a legnagyobb előnye a gyerekek különbözőségének elfogadása volt. A gyerekek különböző képességűek és ez tök normális – mondta a suli azzal, hogy felmérték Levi miben milyen szintű tananyagot képes tanulni. Minden gyerek iStock_000053266670_Mediuméletkor alapján kerül osztályba, nem tudás alapján, a tudásukat felméri a tanár és így kapja meg valaki az elsős tankönyvet matekból és a harmadikost spanyolból. Mindenki a saját tankönyvével halad, kábé mint a régi falusi iskolákban, ahol több osztályt tanítottak egyszerre. A diákok nincsenek megbélyegezve, teljesen természetes nekik, hogy mindenki abból tanul, amiből épp kéri a tanár, az egyforma tankönyvekből tanulók között egészséges verseny alakul ki és mivel a tanórán elhangzik mindig a harmadikos tananyag, ezért a lemaradtak fejébe is észrevétlen szállingózik a magasabb szintű tudás. Biztos nehéz lehet így tanítani, de én módfelett hálás vagyok azért, mert nincs se bukás se megszégyenítés az alacsonyabb teljesítményért – főleg hogy az esetünkben Levi nem alacsonyabb szinten teljesített, csak otthon elsős volt, míg Kanárin harmadikos és ráadásul nem is tudott spanyolul, mikor kezdte a sulit.

Egyébiránt se házi feladat, se felelés, se dolgozat, se megszégyenítés, se stresszelés, se otthon tanulás, se bukás nem volt az elmúlt három évben.
Volt még egy aggályom, amit mindenképpen meg kell jegyeznem, mégpedig az, hogy Levi diabéteszes. Ez se Kanárin, se Thaiföldön nem okozott gondot, viszont hallottam több olyan esetet is, hogy gyerekeket nem vettek vissza óvodákba, iskolákba, mert előjött a diabéteszük. Persze ilyenkor az iskola valami mást mond, például, hogy nincs hely, ezért nem veszik fel a gyereket. Leginkább akkor szembetűnő ez a helyzet, amikor a gyerek csak kimarad kb egy hónapig a kórházazás miatt a suliból, oviból, aztán menne vissza, de hirtelen nincs már meg a helye. Szerencsére Csilla (Szurikáta Alapítvány) első ovis pere felhívta erre a visszásságra a figyelmet a társadalomban és azóta óvatosabbak a félős ovik és isik, ha csak a pánik miatt nem mernék befogadni a cukorbeteg gyerekeket. (Egyébiránt kötelező bevenni a diabos gyerekeket, ezt a törvény írja elő.)

Mondjuk az is kérdéses volt, hogy melyik osztályba menjen egyáltalán a gyerek, merthogy első osztályt végzett itthon, Kanárin a harmadikat és Bangkokban a másodikat és harmadikat. Életkora alapján itthon az ötödikbe kéne járnia, tanulmányai alapján meg fogalmam sincs, hiszen mindenhol totál más volt a tananyag. Eddig egyik országban sem érdekelte az iskolákat, hogy máshol mit tanult, Kanárin csak az, hogy hány éves, Thaiföldön, meg hogy tud-e angolul és thaiul.

Cheerful smiling kid (boy)l in helmet on a green background. Vintage pilot (aviator) concept

Angol kéttannyelvű iskolákat és alternatív iskolákat néztem Pesten. Amint kiderült melyik kerületben fogunk lakni, máris listáztam az isiket. Az alternatív mellett szóltak azok az elveim, hogy a gyerek legyen boldog és önmaga, ami mellett eltörpült az a cél, hogy ne felejtse el az angoltudását. Végülis csak két évet tervezünk itthon, utána úgyis valahová máshová megyünk, ahol nagy valószínűséggel angolul fog megint tanulni. A magyar kéttannyelvű sulik meg inkább elitiskolák, nagy hajtással és stresszel – vagy legalábbis ilyennek képzelem el őket.

Nagyon szerencsésnek tartom magunkat jelenleg, hogy a közelünkben – kb 10 perc kertvárosi biciklizésnyi távolságra – van egy Montessori elvű, de önkormányzati iskola. Merthogy persze ha már Európában vagyunk és az egyik legnagyobb vívmány itt az ingyenes oktatás, jó lett volna ingyenes sulit találni. A suli már az első e-mailemre nyitottnak bizonyult és vártak szeretettel a személyes találkozásra. Ott a Levivel elbeszélgettünk az igazgatónővel, aki őszintén elmondta, hogy itt sajnos lesz házi feladat és a tanterv is kötött, szóval Montessori ide vagy oda, sajnos bizonyos dolgokon nem tudnak változtatni. Az igazgatónő tündéri volt és éppen olyan elveket vallott, amelyeket kedvelek.

– Elsőre minden igazgató kedves… – dünnyögte oda nekem Levi,miközben kifelé mentünk én meg nevettem. Thaiföldön egyszer az igazgatónő rendesen ki akarta őt rakni, mert annyira véleményalkotó volt, hogy az nehezen fért bele a thai illedelmességbe. De ma már ez csak egy vicces emlék, mert itt vagyunk a nagy kertes épület előtt és a suli nem is olyan rossz, mint amire számítottam és két hét múlva az osztályfőnökkel is megismerkedett Gergő, akinek szintén nagyon jó benyomásai támadtak.

Levi elhatározta, hogy ő márpedig ötödikbe akar menni. Vicces, hogy mindezt egy volt osztálytársa (magyar) miatt, akivel egyszer skype-on beszélgetett még Bangkokból. A kisfiú kérdezte, hogy hányadikos Bangkokban és mivel eggyel alatta járt, harmadikos volt akkor, mikor a barát már negyedikes, a gyerekek őszinte érdeklődésével rákezdett:
– Akkor megbuktál? – merthát Magyarországon van bukás…
– Nem, dehogy! – horkant fel Levi, mint akit vérig sértettek.

– De akkor miért vagy még mindig harmadikos? Mi már negyedikesek vagyunk!
És nehéz lett volna elmagyarázni, hogy ő az első után harmadikba ment most meg megint harmadikos és hogy a világon rengetegféle iskolarendszer van és hogy legtöbb helyen nincs is olyan, hogy bukás.

– Én márpedig ötödikbe fogok menni! – jelentette ki nem sokkal később Levi nekünk, mi meg csak néztünk.

– De akkor többet kell tanulnod…. És az ötödik már felső, ott sokkal szigorúbbak.. és tudod, hogy Magyarországon egyébként is sokkal több a lecke és a tananyag… – nem akartuk elbizonytalanítani, de valójában nekünk teljesen mindegy, hogy hányadikba megy, merthát úgysem a magyar iskolarendszerben fog később tanulni. Megemlítettem azt is, hogy akkor esetleg le lesz maradva a többiekhez képest és nem lesz sikerélménye, de ő váltig kitartott az elhatározása mellett.

Igyhát a nyarat most tanulással tölti, merthogy tananyag ide vagy oda, a magyar oktatási rendszerbe csak oda lehet beilleszkedni, ahol máshol abbahagyta és mindegy lenne, ha a másik országban akár két évvel is hamarabb kezdenék a sulit, ha a legutóbbi papírjára az van írva, hogy harmadik, akkor itthon csak a negyedikbe mehet. Persze vizsgázhat, azaz tehet különbözetit, ha akar. És úgy látszik akar. Szóval most tanul minden nap. És valahogy mi is, merthogy a magyar iskolarendszerben nem csak a gyerek tanul, hanem a szülő is (szülőként otthon nyomatjuk a házit a gyerekkel, mint valami elbénázott tanár és diák is egyben).
Mivel Levi sulijának már februárban vége volt, és a nyárból is kijutott vagy három évnyi neki, ezért nem sajnálom, hogy most tanulnia kell, talán csak azt, hogy a tananyag meglehetősen furcsa, az olvasmányok az én gyerekkoromat idézik és eddig sok érdekes, pozitív dolgot nem találtam a tankönyveiben.
Dehát ez van, a lényeg, hogy a suli egyelőre jónak néz ki és hogyha mégsem jön össze valami, akkor ott van a varázsmondatom: „Csak két évig maradunk, úgyhogy csak kibírjuk valahogy, talán még tanulunk is belőle valamit.” 🙂

Advertisements

One thought on “Levi és a magyar iskola

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s