utolsó hétvége Bangkokban

indexAz utolsó hétvégén Bangkokban elég pörgősre sikerült. Levi szülinapját ünnepeltük, a tizenegyediket. Legutóbbit Nepálban töltöttük, a Himaláján, most épp ideje volt egy sima kis házibulinak 🙂 Bár én kifejezetten nem szeretek gyerek bulikat szervezni, most mégis kivételt tettem. Pedig a hatodik hónapban járok és épp április van, a legmelegebb hónap, sőt, azt mondják, az elmúlt évtized legmelegebb időszaka itt, Bangkokban. A napi átlaghőmérséklet (!) 38 fok és óriási a pára. Csak a szomszéd boltba mentünk le Levivel és utána két órán át kellett a légkondi alatt feküdnöm, hogy jobban legyek…
Songkran is van, amikor azt ünnepeljük, hogy megszületett Buddha. Egyébként Nepálban született, Lumpini nevű városkában. Van itt, Bangkokban egy ilyen nevű metrómegálló, és egy nagy park is. Szóval áprilisban születetett  Buddha 2558 évvel ezelőtt (ezért is van itt egy ilyen időszámítás is). Sajnos nehéz nyomonkövetni, mit miért tesznek, mert ha megkérdem a thai ismerősöket, ők alig-alig beszélnek a tradíciókról, sokszor úgy tűnik, mintha nem is értenék a kérdést „miért”? „Merthát így van. Így kell tenni.” Jön a válasz és aztán inkább megnézem a neten, hogy miért is lövöldöznek vizipisztollyal Songkran-on még a felnőttek is egymásra?
Merthát a Songkran erről szól manapság. Április 13-én arcukat befestik, vicces ruhát öltenek fiatalok és idősek, és robogóra pattanva vágtatnak be a nagy terekre a városba, hogy óriás vízipisztollyal össze-vissza locsolják egymást. Ekkor a 7eleven boltokban nem csak vízipisztolyokat, de vízi puskákat is lehet kapni, és az idén a legmenőbb a rózsaszín Hello Kitty-s hátizsákban végződő vízipuska volt, aminek a tartályában több liter víz is elfért. Mondjuk miután Levi kölcsönkapott egy vizipisztolyt, megértettem, hogy miért is vesznek az emberek minden évben újabbat és újabbat. A minősége ugyanis annyira rossz, hogy általában még az adott napot sem bírja ki a vízi fegyver. (Bár ez rajtunk, nyugatiakon kívül úgy tűnik senkit nem érdekel.)
Songkran-The-Thai-New-Year-2016-Songkran-Wishes-Messages-Greetings-11Nos, szóval ekkor megy a nagy vizezés, még akkor is, ha aszály és szárazság van az egész országban. Egyébként az arany buddhaszobrokat is gyengéden öntözik ilyenkor vízzel. Sok ilyen kisebb-nagyobb szobruk van, a házunk melletti irodaházba is kitettek egyet a recepcióra, hogy aki arra jár, csak öntözgesse bátran. Ezzel az öntözgetéssel lehet megszabadulni a rossz szerencsétől és a bűnöktől.  A thaiok napja egyébként ekkor a templomban kezdődik, ahol adományokat adnak a buddhista szerzetesekenek és locsolgatják a buddhaszobrokat, majd hazatérve a család idős tagjainak kezeit is megmossák, a tisztelet jeléül. Aztán jön az engedd-el-a-hajam buli! Felpattanni a motorra és lépten-nyomon mindenkit jól lelődözni a vízipuskával!
Mi is épp a boltból vánszorogtunk hazafelé Levivel, mikor egy csapat fiatal jól megcélzott. Jól is esett, még ha a nagy pocakomra keresztet is rajzolt a vízsugár. Levi nagyon beindult és vissza akart jönni a hirtelen beszerzett vízipisztolyával, hogy „visszaadja” a támadást,

The Songkran festival in Bangkok.

The Songkran festival in Bangkok.

de végül a hőségtől már mozogni sem tudtunk, szóval lemondtunk erről a bosszúról.
Nos, erre a hétvégére vártuk a barátokat, mint mondottam. Nem sokat, két családot és a 18-adikról Poh-t és Písz-t, bár egy ideig úgy tűnt, hogy ők elfelejtették. A Songkran idején zárva vannak az irodák – a boltok sosem zárnak be!! Igy mindent el kellett intéznem az irodában még előző hétig, mert aztán a Songkran hetén senki nem dolgozik, a következő hétfőn mi meg már Malajziában voltunk, utána meg sebtiben haza is terveztük repülni, Budapestre. Szóval volt nagy szervezkedés, intézkedés az irodában, aztán Songkran és aztán az utsó hétvége a bulival.
El is jött Ioana a két gyerekével, Tainával és Robinnal, akik románok és Kanadában laktak eddig, meg eljött a „legjobb barát”, a japán Kaede és a húga Tsugumi, aki sosem szólal meg, szüleikkel a ’80-as évek világítós pink-sárga-zöld diszkós szerkóikban szokták nyomni a hétvégéket. És végül este, mikor a buli már lassan végéhez közelített, megjelent Poh és Pisz is, a legújabb, oldalt nyírt, felül égnek álló sérójukkal, ugyanolyan pólójukban. Egyébként itt a családok imádnak ugyanolyan pólót felvenni. Most Kaede anyukája és apukája is ugyanolyan pólóban jött, és mikor nevetve mondtam, hogy „lám!” ők meg, hogy „naná!” és aztán hozzátették, mintha ezzel értelmet nyert volna minden „Hiszen szeretjük egymást!”
13001057_10153606126081915_5670597549452691770_nA gyerekbulikat mindig igyekeztem elkerülni, merthogy egy idő után kikészít a gyerekek visítása, meg a szülők fel-alá járkálása a lakásomban. Nincs is kedvem vadidegen emberekkel sokáig jópofizni, csak mert a gyerekeink együtt akarnak a franciaágyon ugrálni. A legutóbbi szülinapi bulit otthon rendeztük Levinek, de az egy különleges volt, akkor Gergővel, aki szintén nem kedveli a jópofizást kitaláltuk, hogy egy nagy kalandot készítünk a gyerekeknek és nem hagyjuk őket szabadon, hogy fél óra múltán már egymás haját tépjék vagy szétverjék a lakást. Ez egy kalóz kaland volt, ahol csapatokba rendeztük a gyerekeket és mindenféle feladat elé állítottuk őket. A térképük alapján kellett kincset keresniük, különböző „szigeteken”, amelyek a kertben, a kamrában és a lakás különböző pontjain voltak. Mivel a „szigeteket” mi magunk alkottuk, ezért nem értünk rá a szülőkkel jópofizni, merthogy épp kalóznak, szigetbárónak, banditának vagy bennszülöttnek voltunk öltözve…
Nos, ez a buli nem ilyen volt.
Sem erőm, sem kedvem, se Gergő :-/
Szóval kihajtottuk a gyerekeket a medencéhez és hadd őrjöngjenek kedvükre. Ott kellőképp lefáradtak kb 2 óra alatt. De mivel akkora volt a hőség, hogy a medencézés kb egy levesben fővéssel lett egyenértékű egy idő után, ezért felmentünk. Itt a nagy eszegetés után jöttek a mindenféle játékok, mármint a te ezzel én azzal, te miért nem, én is akarok stb és stb. Ennek elfajult változata akkor kezdődött, mikor betört Póh és Pisz, köszönés nélkül átvágtak a lakáson, majd Levi ágyára vetették magukat és a magukkal hozott iPad-on játszani kezdtek. Ekkor már majdnem 7 óra volt és a bulit kezdtem bezárni, minthogy a gondosan, előre megírt e-mailben jeleztem, hogy maximum 7-ig szeretnék bárkit is a lakásban látni! De ekkor jött a légyszianya, csakegykicsitmég, úgyiselköltözünk, légyszilégyszi. És máris befészkelte mindenki magát a hálószobánkba és most akartak 13043455_10153606125916915_3578217389239134925_nelkezdeni egy Harry Potter részt megnézni… De aztán ebből lett az, hogy Póh és Pisz meglepetésszerűen kiabálni kezdtek a fülembe, majd őrjöngve ugrálni az ágyon, amire a többiek is követték őket… szóval kezdett elérkezni a pokol maga.
Szerencsére Ioanának nem kell magyarázni semmit, gyorsan pakoltak is és aztán a japánokat is ki lehetett tenni úgy negyven perccel később, a végső határidő után egy órával. Póh-t és Piszt elintéztem, mivel csak az iPad-ot bámulták egy idő után, szépen kitessékeltük őket az ajtónkon a folyosóra, így észre sem vették, hogy már nem a „bulin” vannak. Levivel teljes kimerültségben dőltünk ki az ágyra este fél 9-kor.
Már csak egy nap és repülünk…
A vasárnap a kórházban kezdődött, ahol bekukkanthattunk Oliverhez egy kis ultrahangon, aztán megszereztem a várva-várt papírt, hogy repülhetek. Az orvosom nem volt bent, úgy tűnt, Japánban ragadt, de szerencsére nem lett semmi baja a földrengésnél. Ehelyett egy másik orvos írta alá a repülhetnék-es papíromat, amelyen gondosan elrejtettem egy dátumot, ami a következő hétre szólt, azaz ezzel nyugodtan elmehettem Malajziába és ott majd egy hét múlva mint friss orvosi látlelettel szállhatok fel majd a Budapest felé tartó gépre.
Még Ioanánéknál töltöttük a delet és a kora délutánt, mivel a kórház mellett laknak és mert persze nálunk hagytak valami játékdarabot. Ioana ékszereket készített és ajándékozott nekem (vagyis anyunak csinálta a kérésemre) és mindenféléről beszélgettünk, míg a gyerekek még búcsújátékot nem játszottak.
Hétfőn már alig aludva, izgalommal telve, indultunk neki, tolva-nyomva a két nagy és a két kicsi bőröndöt-táskát el a reptérig.

Utoljára még hátranéztünk.
„Hiányozni fog nekem Bangkok. Kicsi lakásunk” – mondja Levi és én nem hagyhatom, hogy most elérzékenyüljünk, mert akkor lekéssük a gépet, inkább „majd sírunk a repülőn”, mondom és bezárjuk az ajtót, ami az elmúlt két évünket is jelentette.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s