bangkoki éjjel

Bus Stop at Night Downtown Bangkok Thailand

Van még néhány írásom, amit korábban készítettem, de nem kerültek ide fel, ezeket lassan pótolom, olvassátok szeretettel. Ez kb egy évvel ezelőtti.

A srác úgy énekelte az Aerosmith számot, hogy teljesen odavoltam érte.
– Hallod milyen jól énekelnek? – nézek Gergőre fellelkesülve. – És az előbb a lány is marha jó volt! Nagyon jó hangjuk van!
– Bár nem tudtam, hogy milyen nyelven van…
– Ne már! Angolul! Egy kis thai kiejtés egyáltalán nem gond. Ha az irodában nem zavar a thai akcentus, akkor ez is jó lesz! Ők nagyon is jók! – mondom Gergőnek és már húz is az asztalok felé.
A hely a hatsávos Ratchadaphisek út mellett van, de annyira hangos az élőzene, hogy csak néha tűnik fel, hogy az egyik főút mellett vagyunk. Persze szabadtéren vannak az asztalok, hiszen itt mindig nyár van, csak akkor érdemes beülni valahová, ha annyira üldöz már a hőség, hogy légkondira vágysz. De most este van, szép, februári meleg este. A fal mellé ülünk, ami csupa-csupa zöld.
– Sajnos mű… – mondom magamnak, mikor megsimitom a falat. A zöld növényfal mostanában eléggé nagy divat, még itt Bangkokban is, ahol a műanyag virágok, növények és műanyag gyümölcsöknek külön szekciója van a piacon. Ez is mű. Mint olyan sok zöld a környezetünkben.
Sört és sültkrumplit rendelünk, úgyis olyan ritkán lehet itt látni krumplit. Viszont a szórakozó helyeken nagy divat sör mellé egy kis krumpli vagy rántott csirkecombok – mondjuk ez már sokkal inkább thai dolog.
– Nagyon jó a zene! Örülök, hogy eljöttünk – mondom Gergőnek és megfogja a kezem. Romantikázni jöttünk, Levit otthonhagytuk egy mese mellett.
– Nem is tudtam, hogy ilyen jó hely is van a közelünkben. – hiszen gyalog jöttünk idáig. Pedig a mi környékünk inkább irodista negyed, az emberek reggel jönnek erre, mikor én épp a másik irányba igyekszem átvágni a tömegen.
– Huai Kwang-on már nagy élet van, pedig csak egy metrómegállóra van tőlünk. Itt van az egyik piroslámpás negyed, amit a múltkor találtam véletlen, van ott is sok beülős hely van – magyarázza Gergő, aki már bejárta ezt a környéket. Közben a piros, szakadt, röfögő-rötyögő buszok húznak el nem messze tőlünk. Mostanában ezzel szoktunk hazajönni, nagyon vicces és mindössze 7 bhatba kerül az út! (1 bhat= kb 8 forint) – de a legjobb ez a sarok itt. Nem tudom elképzelni, hogy Európában bárhol lenne ilyen, hogy egy szent, vallásos hely egy masszázs szalon mellett legyen, ahol 1000 bhat a masszázs… azaz mindenki tudja, hogy nem csak olyan egyszerű masszázsról van szó…
És tényleg, a zenés hely mellett közvetlen egy diszkó kapuja nyílik, mellette az erotikus masszázst hirdető tábla és hirtelen majdnem elesek az utcán hagyott papucsokban, flip-flopokban. Körbenézek, jobbra óriás arany elefántszobor lótuszülésben hat karral, körülötte imádkozó, füstölőket gyújtó emberek. A másik oldalon egy másik szobor, épp a nagy kereszteződés felé néz, körbeveszi a füst mindefelé, száll a kamionok ropogó zaja között a duruzsolás, a füstölő és a gyerekméretű arany patkányszobor csillogása. Nagy tálakban színes gyöngyökből szőtt nyakékek, sárga és fehér virágból szőtt koszorúk mindenfelé. Mezítlábas talpak csoszognak a fürdőszobaszerűre kövezett utcarészleten, miközben a hatsávos Ratchadaphisek út a négysávos keresztbe forgalommal találkozik, a motorostaxik kerülgetik az imádkozni és a magukat felkínálni érkezőket, háttérben Aerosmith-t és Bon Jovi-t éneklő thai dallamokkal. Megszédülök a látványtól, hangtól és CM-1--2-_54_990x660_201406020143illatoktól. Beülünk a daloló helyre, thai sört és thai sültkrumplit rendelünk.
– Nézd, a tévében éppen a nagy vezér, a tábornok beszél! –mutat a nagy képernyős tévékre Gergő. Épp szemben ül vele, engem nemigen érdekel.
– Itt a hétköznapokban nem érezni, hogy diktatúra van – jegyzem meg.
– Vagy csak túlságosan kívülállók vagyunk, hogy észrevegyük, mindig utólag, az angol lapokban látjuk a tüntetéseket.
– De semmi hatással nincs is az életükre.
– Komolyan érintette azokat, akiket bebörtönöztek amiatt, hogy kiálltak a katonai puccsal szemben- mondja Gergő és én az emberek nézem magunk körül. Egyre több fiatal telepszik körénk.
– Mi nem érzékeljük a hétköznapokban – mondom.
– És nekünk a thai ismerősök sem akarnak beszélni róla… – feleli Gergő és még mindig a tábornok beszédét figyeli.- A legviccesebb, hogy az itt ülők közül valószínűleg csak mi értjük ezt a műsort, mert a hang nem hallatszik, de angolul van feliratozva.
– Meg még jelbeszéddel is! Milyen furcsa. Pedig itt nem jellemző, hogy a fogyatékkal élőket segítenék – mondom és az utcára gondolok, ahol képtelenség lenne kerekesszékkel haladni. Még simán gyalog is nehézkes, mert a nagy, hat-nyolcsávos utak fölött gyalog felüljárók ívelnek át, amelyek meredek lépcsővel kezdődnek és úgy érnek véget, hogy az alig szélesebb járdára érsz, ahol  húszcentis kis sávban tudod kikerülni a felüljáró oszlopait, ahol vigyázni kell, mert simán elkaszálhat egy motoros taxis, aki épp a járdát használja a száguldására.
– A diktátor a gazdaságról beszél! Arról, hogy minden rendben, a világ a gazdaságuk csodájára jár … valahonnan ismerősek ezek a mondatok….- morogja Gergő.
Az embereket nézem körülöttünk. Itt tényleg dübörög a konzumerizmus, mindig, mindenki vásárol, hétvégén olyan nagy a tömeg a luxus bevásárlóközpontokban, hogy csodálom, hogy még nem tapostak senkit halálra.
– Most az oktatásról beszél, persze a legfontosabb megváltoztatni a tankönyveket, ahogy hallottam a történelemkönyvvel kezdte tavaly.
Az embereket nézem körülöttünk. Mindenhol fiatalok csoportjai, nevetnek, esznek. Itt az a divat, hogy kikérnek nagy adag ételeket, amiből mindenki eszik. Egymás szavába vágnak, nevetnek.Mintha senkit nem érdekelne mi van a törikönyvekben.
– Érdekes ez a diktátor, igazi mikromenedzsmentet nyom, már ott tart, hogy miket vásároljanak inkább az emberek, azt mondja ő is sok nyers zöldséget eszik.. – Gergő fejcsóválva oda-oda pillant a képernyőre.
A társaságok fotózzák magukat, nevetnek. Mind irodista módon vannak öltözve, a fiúk többnyire fehér ingben, szépen betűrve az ingük, ahogy az iskolában kötelező.
– Kár, hogy ilyen az emberi természet, ha egy tábornok egy fegyveres bandita legitimizációjával rendelkezik a parlamentben, máris engedelmeskednek neki.
– Miért, nálunk nem így van? – kérdezem Gergőt.
– Demokratikus úton választották a kormányt.
– De csalás árán. Megváltoztatták a választási törvényeket, nem? – bár ő sokkal jobban ismeri a politikát, mint én, szeme még mindig a képernyőn én meg a mellettünk ülő fiút nézem, most jött és rögtön egy nagy sörtornyot rendelt. Ez is divat, a sörtorony. Csak nem egyedül akarja meginni? Ez legalább tíz liter. Biztos nemsokára jönnek a barátai.
– Azt kéri a tábornok, hogy ne kritizálja őt senki, akkor minden sokkal jobban fog működni. Kíváncsi lennék egy hasonló felhívás hatására Európában… – közvetít tovább Gergő.
A társaságok nevetnek, a dal száll, a zenekar nagyon jó, viccelődnek is thaiul. De kár, hogy nem értem! Már nem is olyannak látom a thaiokat, mint korábban. Már nem szoborszerű az arcuk, hogyan is láthattam olyannak őket? Hiszen látom a tekinteteket, a nevetéseket, a titkos mosolyokat. Csak velünk szoborszerűek. De milyen jó lenne érteni is őket, bevonódni, érteni a kultúrájukat, a történelmüket, a gondolataikat, az érzéseiket! Hirtelen rájövök, hogy túlléptem a hirtelen jött sokkon, hogy idegen vagyok, hogy más vagyok.
– Már nem érzem magam ufónak itt – mondom. Már ugyanúgy tudok az itteni emberekre tekinteni, mint bárhol, bármikor Európában, amikor a legerősebb érzésem a kíváncsiság volt, hogy megértsem a helyi embereket. Már nem parázok azon, hogy idegen vagyok, hogy nem értem, hogy a dolgok hogyan működnek, hogy nem tudom hol a buszmegálló, hova mennek és milyen rendszerben a vonatok, hogy nem tudom, hogyan kell a számlákat befizetni, hogy mit illik és mit nem, hogy milyen gesztusokat használnak, hogy az arcuk rándulása, vagy éppen nem mozgása mit jelent? Most már nem félek, nem érzem, hogy idegen vagyok, bár még mindig idegen vagyok. De már más. Már itt élek. Szeretnék tudni thaiul. Igazán.
bangkok_night2Gergő egyetértően bólint. Majd elmeséli, hogy a diktátor utolsó mondataival arra kérte az embereket, hogy mindenki mondja el a véleményét az intézkedésekről, bár – teszi hozzá könnyed mosollyal – az utóbbi hónapokban véleményt nyilvánítók jelentős része már börtönben ül, ezért biztos kétszer is meggondolják majd az emberek.
Még mindig a többieket nézem. Nevetnek, esznek, isznak. Szeretném ismerni őket. Szeretném érteni őket. Megérteni és megismerni. Nem csak egy turista lenni, aki egy kicsivel tovább marad a kelleténél. Jó lenne érteni őket a sörtornyukkal és a diktátorukkal együtt, a lázadásukkal és elfogadásukkal, a konzumerizmusukkal és világképükkel, a behódolásukkal és királytiszteletükkel együtt.
– Lassan mehetnénk is. Nagyon jól éreztem magam. Sőt, egyre jobban – mondom és megölelem. Egyre jobban.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s