Európa, de hiányzol!

Streets-of-Monterosso-Cinque-Terre-Liguria-Italy-lvx4cq5c5dix53iv1vfnifmt61ni51di1o9ajrcvyoÉpp a Je veux számot hallgatom a ZAZ-tól. Tényleg kénytelen leszek megtanulni franciául! Szerencsére találtam egy olyan videóklippet, ahol spanyol felirat van, így legalább látom, miről szól a dal. Asszem az olasz, spanyol után már csak a francia hiányzik. Annyira tetszik ez a zene, hogy nem bírom ki, hogy ne tudjam énekelni. Ahhoz meg tudni kell franciául. Ez van.
És miről szól? Egyszerre szerelemről, szabadságról, halálról, szegénységről és mindarról a mindenről, amiről egyszerre csak Európa tud szólni. Ó, mennyire hiányzik! A spanyol borok, az este teraszra kiülés, a dal, amiben van szenvedés és élet, ami egyszerre fáj és csodálatosan boldoggá tesz. A francia szám, amelyben a szabadságharc van és az önfeláldozás, az olasz kisváros, ahol a pillanatban benne a halál. A nénik, akik fekete kendőben jönnek velem szemben a mediterrán hőségben, az olívaföldek végtelenje, mint a levendulák lilája. A spanyol, az olasz, a görög, a francia kőből rakott házak, az évek, amelyek már előttem koptatták a macskajárta utcákat, a cikornyás épületek, az égig érő templomok Amszterdamban és Firenzében, és a milánói tér galambjai és a nagy csarnok, ahol középen állok és csak forgok körbe és olyan csodálatos a plafon, a freskók, az üvegplafon és eszembe jut a New York kávéház Pesten és a Váci utca és máris otthon vagyok. És jön a magyar melankólia, ami semmihez nem fogható otthonérzést hoz nekem, a Kispál és a Quimby, és a Besh o Drom, de nem akarok otthon maradni. Megyek Szerbiába, ahol 2000-ben voltam és az emberek az óriási fenyők alatt az utcára jöttek üdvözölni, mert az első látogató voltam a háború után, és már délelőtt pálinkával kínáltak, mert ételük nem volt, de amijük igen, azt megosztották velem. És az első nyaralásom Horvátországban, amikor először láttam a tengert… Aztán ott volt az egész dél-Olaszország, mind az enyém! A friss pasztájával és a fehérfalú házaival, a kis ablakokkal, a kacskaringós macskaköveivel, az utcákkal, ahol alig fért el két ember és egyszer csak ott állt szemben velem egy egész élő nagy csacsi! Csak nézett nagy szemeivel és nem értette, most mi legyen, ő nem mozdul, szóval én fogok akkor visszafelé menni?
A háztetők vöröse és téglája egymásra épült bennem Szicíliával és Milánóval, Fogliával és Perugiával, ahol megbüntettek a buszon és mi palacsintával fizettünk és ahol nem volt pénzünk kajára és ezért megdézsmáltuk a szomszédos kukoricaültetvényt, de még edényünk sem volt főzni abban az óriási, csodálatos, ősrégi mályvaszinű nagy, régi villában így még lábast is a szomszédtól kértünk… És amikor zenéltünk a főtéren, hogy pénzt gyűjtsünk valami ennivalóra….
És karácsonyi vásárok Bécsben és őszvégék Hannoverben, és átutazások Hollandiába annyiszor. És a belga virágpiac és a hajléktalanok a nagytemplomba télen, és a mezők át Franciaországon. És Cambridge és a vonat Londonba, és a londoni Tate múzeum és Barcelona, úgy, ahogy van! Ahogy először láttam: februári mosolygós napsütésben. Az Barca-skylineutcáin kisállatvásárral és ahogyan a latin-amerikaiak zenéjére táncol az utca. És a borétterem, ahol óriási kör faasztalokon sajtok és sonkák egész tárházát kóstoljuk bormellékesként, mert a falakon körben milliónyi borféle. Aztán tíz év múlva ugyanott és nem a szecessziós, romantikus lábaskádas szállodában lakom, de az utca keskeny és valaki dzsesszt énekel, és az utcára szaladok, és ott van a nyitott kertkapu és mindenki ott áll körben a kis utcában, és a kertben és hallgatja, ahogyan a nő hangja végigcikázik az évszázados kockaköveken körülöttünk. Boldog vagyok. Mint annyiszor Európában, az otthonomban.
Odavaló vagyok. Ez már nem kérdés.

Még ha a római reptéren rám is csöpög a légkondi, még ha a spanyolom keveredik az olaszommal, még ha Európában nem is vagyunk egzotikusak, ha még a levegő terhes is az évezredes történelemmel, a ki-kivel-kiellen-nel és a szenvedéssel, a fájdalommal, a melankóliával. Ez vagyok én. A Quimby zenéje és a fájó-sírós-boldog magyar. Nem lehet mit tenni. Ezt kaptam,mikor születtem. Nem lehet élnem az öreg, melankolikus, sírva vigadós Európa nélkül.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s