Levi barátai

Fotolia_2829475_M-1024x682Tudom ám, hogy azt szeretitek a legjobban, ha a gyerekekről irok. Lám-lám, mi mindenre is jó a wordpress statisztikája – még ha csak az ingyenes verziót is használja az ember.
Szóval ezért irok a Levi barátairól.
Az egyik legjobb barátja Pó, akit valójában Puh-nak hivnak, de mivel először Levi Pó-nak értette, azóta ez ragadt rá. Ő a tizennyolcadikon lakik a házunkban (mi egy kisebbfajta házban lakunk, ez egy húszemeletes), és van neki egy öccse is Písz (és tényleg! Megtaláltam a hosszú í betűt!). Szóval itt van Pó és Písz. Pó nyolc éves, egy nemzetközi iskolába jár, mellette hegedülni tanul és úszni a házunk medencéjében. Van saját angol tanára és bébiszittere. És még úszó tanára is. Folyékonyan beszél angolul, bár a kommunikációja kimerül abban – mármint velünk, felnőttekkel – , hogy minden nap elmondja, hogy neki van saját laptopja, iPad-ja és iPhone-ja. Erre mi csak nézünk kikerekedett szemekkel és kérdezzük, hogy “és?”.  Ekkor megvonja a vállát és ezzel letudtuk a beszélgetést. Pónak nem akkor van nyári szünet, mint Levinek, mert egy nemzetközi iskolába jár. Bár eredetileg itt a nemzetközi suli a külföldieknek van, akik itt is a saját idejükkel terveznek, azaz nyáron akarnak nyári szünetet, még ha itt a nyár egyfolytában értendő, akkor is, mégis néhány tehetős thai ilyen iskolába járatja a gyerekét. Viccesen a thai fiú jár a nemzetközi suliba, és a mi külföldi gyerekünk meg a helyibe 🙂 Szóval Pónak a nyári szünet júniustól augusztusig tart, míg például Levinek és a többi gyereknek március és április a szünet, meg október – a helyi ünnepekhez igazítva.
Szóval Pó igazi mai gyerek – van mindene, ami „I”-jal kezdődik – és jó sok különórája is. Ja, tényleg, még golfozni is jár, ezt majd elfelejtettem, ez nagyon menő itt. A mi sulink is kínál ilyen jellegű elegáns (ők modernnek nevezik) különórákat, ott is lehet golfozni, extra angolt venni, zongora órára járni,  meg csellózni. Márcsak az kellene, hogy elterjedjen a lovaglás! Akkor aztán a sok nagy golfparkban lehetne lövöldözni a lovakra a golflabdákkal…
Levi apja mondta is, hogy ha már itt lakunk Ázsiában, írassam be a gyereket valami spirituális edzésre, kungfura vagy ilyesmire. Én meg mondtam, hogy a legegzotikusabb dolog a különórák között a japán nyelv. De golfozni simán megtanulhat itt. Végülis biztos világsport, ha ennyien űzik 🙂

Pó és Písz szülei idősebbek, ami elég meglepő. Anyukája nem beszél angolul, így apukájával vagy a bébiszitterrel szoktunk néha beszélni, bár nem sokat találkozunk még ha Levi és Pó szinte mindig együtt lógnak akkor sem. Mert vagy nálunk vannak vagy náluk, vagy néha együtt vagyunk a medencénél.
– Képzeld anya, Pó-éknak van egy külön játszólakásuk! – kiáltja Levi mikor kérdezem, hogy nem zavarták-e a nagy kiabálással, rohangálással Pó szüleit. – Van egy nagy lakás, amiben semmi más nincs, csak Pó és Písz játékai.

  • Mármint nincsenek bútorok sem?
  • Nem, csak pár bicikli és egy matrac és irtó sok játék! – mondja Levi és igyekszem elképzelni ezt a családot. Legutóbb Leviért kellett menni, így becsöngettem hozzájuk és mikor kinyitotta az anyukája az ajtót beláttam a nappaliba, amiben egy nagy tévé volt és matrac a földön, ahol a három gyerek együtt nézte a különböző monitorokat… Hát, érdekes.

Aztán itt van a munkatársam, John fia. Na, ő egy nagyon vicces kis figura. Szerintem ő olyan alak lesz, mint a házunkban az a nagy dagi thai fickó, aki folyton nevet. A felesége is egy mosolygós kis nő, de ez a fickó olyan, aki egyfolytában nevet. Tudod, van néhány ilyen ember a világon. Nagyon jó velük lenni! Ilyen az indonéz HR igazgatónk is, Cecilia. A legdurvább, legrosszabb hírt is úgy mondja el, hogy közben mosolyog és kedves, és nevet, és valahogy úgy érezd, hogy igen, ez itt majdnem a világvége, de csak majdnem… Mert ő mosolyog. Nos, szerintem John fia, Maika is ilyen lesz. Irdatlan cuki kisfiú, Levinek kábé a válláig ér, szokásos kerek fej, éjfekete haj, és óriási vigyor az arcán. No és a nevetése, hát az az édes kis cincogás és kucorgás… nos, kész boldogság! A húga meg állandóan alszik. (?)

Aztán ma odajött hozzám Jason, a mi HR igazgatónk. Neki is van három fia. Ja, John is és Jason is malájok, bár Johnról biztosan tudom, hogy eredetileg kínai, azaz maláj kínai. Jason viszont talán „csak” maláj, bár felesége thai-kanadai… nehéz követni, mi? Nos, a lényeg, hogy ma odajön hozzám Jason és érdeklődött Levi sulija iránt. Merthát három fia van és a legnagyobb egy nemzetközi suliba jár, de az bizony igencsak borsos, nem lesz pénz az összes gyereket oda beíratni.

  • Jó iskola az, ahová Levi jár? – kérdezi Jason és én meg azt, hogy neki milyen is a „jó” iskola, hiszen mindenkinek más. És hebeg és habog, úgyhogy inkább én beszélek, elmondom, nekem milyen a jó iskola és hogy miért vagyok itt elégedett, de aztán inkább kérdezek.
  • Mi a legnagyobb félelmed? Mitől tartasz?
  • Nem is tudom… de mondjuk, hogy később átvinném őket nemzetközi iskolába, mondjunk 6-dikban és a tudásuk nem lesz elegendő.
  • Na, erre nem tudok válaszolni, de majd Miss Ratchada, az igazgatónő.
  • Aztán, hogy nem fogadják be őket, mert mások.
  • Nos, emiatt nem kell aggódnod! Mind a gyerekek, mind a tanárok nagyon cukik! A te gyerekeid legalább negyedrészben thaiok, és majdnem teljesen ázsiaiak – nevetek. – De Levi! Nézd meg, ha valaki MÁS, akkor ő az. Fehér, szőke, folyton rohangál, állandóan elmondja a véleményét, ha kérdik, ha nem, és sosem akar semmit tanulni. Mégis befogadják és jó fej vele mindenki. Nagyon kedvesek a tanárok. A gyerekek meg mind beszélnek angolul, szóval nem gond, ha a tieid nem beszélnek thaiul. Levi azért is nem tanult még meg thaiul, mert nincs rászorulva, hiszen mindenki beszél angolul.

Aztán még elbeszélgetünk azon, hogy nekem az a menő, ha a gyerek gyerek lehet, ha 281295-anika-asier-jasmine-and-minajulnem stresszelik halálra és ilyen Ioana is, aki Kanadából hozta el egy lélekgyötrő isiből a gyerekeit és itt egy Montessoriba íratta a lányát, a fia meg még ovis, de itt az ovi is csupaszív. Itt minden suli csupaszív! Nem is tudom elképzelni, hogy ez a két dolog hogyan fér meg egymással, hogy a tanárok nagyon kedvesek, cukik, sosem büntetnek, nem kiabálnak, nem fegyelmeznek, nem esnek kétségbe és nem is akadnak ki, ha egy gyerek nem akar tanulni az órájukon, és közben mégis mindenki a tanulással van elfoglalva, folyton különórák és mindenféle extra tananyag és annyira fontos a tanulás, mint talán semmi más a világon. Persze értem, kell a versenyelőny, hiszen olyan sokan vannak! Valahogy ki kell ugrani a többiek közül. Bár ők inkább úgy érzik, velünk, „nyugatiakkal” kell versenyre kelniük, ami szerintem már régen nincs így.
Aztán Levinek van most egy új barátja a suliban, Kaide, aki egy japán kisfiú. Nemrég meghívtuk Kaide-t hozzánk egyik hétvégére. A levelet úgy írtam, hogy Kaide-t hívjuk meg, de persze a szülők is maradhatnak, ha akarnak. Az anyukának címeztem, ami miatt sokáig nem is hívtak fel, mivel az anyuka nem beszél angolul. Végül felhívott az apuka és sűrűn elnézést kért, hogy ő nem az anyuka 😛  Aztán mondta, hogy ott lesznek vasárnap időben. Épp pár barátunk volt nálunk délelőtt, őket elbúcsúztatva mentünk ki a japán család elé a metrómegállóba, ahova meg volt beszélve a tali. A család nagyon cuki volt, sajnos az anyuka nem beszélt egyáltalán angolul és a kislány is nagyon félénk volt, de az apukának be nem állt a szája. Meglepetésünkre teljesen szó szerint értették a levelem és velünk maradtak 6 (!) órán át! A legdurvább az volt, hogy nem volt otthon kaja, így még meg sem tudtam őket nagyon kínálni semmivel. A gyerekeknek azért csináltam két szendvicset és az összes gyümölcsöt eléjük tálaltam, de valójában azt terveztük Gergővel, hogy mi kettesben leszünk délután, míg a gyerekek dorbézolnak… végül mégis egy japán családot pesztráltunk egész estig!
Egyébiránt Kaide egy amolyan különleges gyerek, tudod, aki sosem akkor mosolyog, amikor a többiek és valahogy mindig van valami furcsa a tekintetében, hirtelen bölcs beszólások és vicces megnyilvánulások. Én imádom az ilyen gyerekeket, mindig tudnak meglepetést okozni. Levi szinte szerelmes belé, folyton róla beszél, legutóbb egy “papírgyűrű-gyárat” nyitottak együtt, azaz Levi a munkás, aki gyártja papírból a gyűrűket és Kaide a főnök, aki nyomatja a bizniszt, eladja a szintén papírból készült pénzért az osztálytársaknak a gyűrűket.
20151219_191334Kaide húga, Cugumi is okozott meglepetést, mert szégyellősen odasúgta a szüleinek, hogy Gergő milyen szép! Elég meglepő ez a megnyilvánulás egy 7 éves kislánytól, aki szépnek talál egy felnőtt férfit, aki ráadásul egy teljesen más kultúra szerint tekinthető szépnek (de persze egyetértek, nagy modellarc az én férjem! :)). A szülők is furcsák voltak, hogy ezt rögtön elmondták nekünk, így a kislány tök zavarba lett. Hiro, az apa egyébként nagyon közvetlen és nyílt, elmondta miért nem szereti Japánt és miben jobb itt céget vezetni, mint ott és hogy a felesége nem szereti az itteni japán közösséget és hogy ezt meg is érti és hogy a thaiok, mint megrendelők tök jók, mert semmilyen minőségi munkára nincs igényük, de mint munkatársak csapnivalóak ugyanezért.

Mindenestre ez után a nap után elhatároztuk, hogy mostmár nagyon konkrétak leszünk bármilyen meghívásnál és konkrétan megmondjuk, ha csak a gyereket szeretnénk vendégül látni, nem az egész családot 🙂

Advertisements

One thought on “Levi barátai

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s