babavárás és a thai kórház

Várnom kellett egy darabig, amíg megírhattam ezt a cikket, mivel annyira babonás lettem mostanában, mint még soha. Legalábbis egy kérdésben. No de lássuk, miről is van szó: a babáról:  Gyereket várunk 🙂
A kórház és a thai-ok megint csak nagyon viccesek voltak, szóval gondoltam beszámolok arról az esetről, amikor is megtudtunk a nagy hírt és hogy azóta is milyenek a dokik és a nővérkék a rendeléseken.
Novemberben esedékes lett egy éves egészségügyi vizsgálat, amit itt a munkahelyek mint extra juttatás biztosítanak az alkalmazottaknak.  Ez a közeli magánkórházban van, merthogy van itt állami kórház is, de abba csak a legvégső esetben mennek az emberek. Én rendes alkalmazott lévén minden évben meg is jelenek ezen a vizsgálaton és mindig ugyanaz történik. A csilli-villi kórházban stuardess-eknek öltözött kiskosztümös tolmácsok kísérnek fel a 13-dik emeletre a vizsgálathoz. Beszélgetés – szerencsére nem kellett megint az egész kórtörténetemet mindenről elmesélni – és pisi meg vérteszt, tüdőröngten, valami CTG-szerűség, mikor rákötnek az ember csuklójára,

bokájára kis cuccokat és azzal valamit néznek… és aztán az ebéd. Tavaly Levi kísért el, idén Gergő, akik szintén nyugodtan velem ebédelhetnek a minden jóval kecsegtető étteremben. Ingyen, mert ha már éhgyomorra kell megjelenned, akkor utána kijár az ebéd. J Idén azért azt megint megkérdezték, hogy nem vagyok-e szifiliszes és azért biztos ami biztos arra megint szűrtek annak ellenére, hogy kábé három hónapja voltam az utolsó vérteszten, ami a munkavállalásim hosszabbításához kellett, ahol meg csak és kizárólag a szifiliszt tesztelik. Mondtam, hogy még mindig nem vagyok, de mindegy mit mond az ember, mert irtó nagy szifilisz parájuk van, így megint leteszeltek arra is.
Az emeleten középen van egy nagy nővérpult, ami egy kör alakú, amolyan kilövőállomásszerű, ide hívnak, aztán irányítanak jobbra, balra. Vannak itt nagyon sokan! Merthogy minden munkát legalább hárman kell végezniük – gondolom, hogy ne unatkozzanak – így például ketten mérik meg a súlyom és a magasságom. Na ez is! Minden alkalommal megmérik milyen magas vagyok! Mintha ebben a korban szoktak volna nagyon nőni az emberek!
Van vagy négyféle ruci nővérke, bár nem tudom melyik mit jelenthet, de minden nővérke és asszisztensruha nagyon csini és közben forgolódnak arra néha a stuardess-szerű tolmácsok is. A mi tolmácsunkkal „szerencsénk volt”, mert kiderült, hogy sem thaiul, sem angolul nem nagyon tud. Mindenesetre minden recepciósnál, nővérkénél, akinél volt számítógép, elmondtam, hogy szeretnék egy időpontot a nőgyógyászatra is. Ez mondjuk nehezen ment, de végül sikerült, miután beszéltem vagy három nővérrel. Hogy mi volt a nehézség, nem derült ki, talán csak egyszerűen az, hogy itt, a 13-dik emeleten nem szoktak máshová is kérni időpontot, általában valaki csak egy dologra jön és már a lenti recepción  megmondja… vagy ki tudja?

A szokásos vizsgálatok között volt a szemvizsgálat, ami mindig vicces, mert én nem látok jól a jobb szememmel, amit mindig elmondok, de persze sosem értik, mert aki odaadja a kis kanalat, amit a szem elé kell tenni és elolvasni a táblát az a nővérke nem beszél angolul, így minden évben bekerül a riportba, hogy tökéletesen látok mindkét szememmel. Jót nézne a biztosító, ha egyszer bejelenteném , hogy most romlott el és javítsák meg! 😛

Nos, átmentem az összes procedúrán, meg is ebédeltünk szépen és elindultunk a negyedikre, a nőgyógyászatra. Kaptunk egy csomó papírt még odafönt, de mind thaiul volt, így mikor megérkeztünk a negyedikre, akkor nem tudtam melyik papírt kellene, ha kellene bármilyen papírt is mutatnom egyáltalán. A nőgyógyászat itt inkább terhes gondozás, mert láthatóan minden várakozó nő kismama volt. A pultnál egyszerre 8-9 nővérke sündörgött, láthatólag egymás kezéből kivéve a feladatokat. De sajnos egyik sem beszélt minimálisan sem angolul, így mikor az összes papírom odaadtam nekik és kézzel, lábbal magyaráztuk, hogy mi ide akarunk jönni, akkor is szépen, kedvesen kitessékeltek a liftig. Ott kiderült, hogy a 13-dikra akarnak visszairányítani. Ekkor jött Gergő határozottsága – eddig hagyta, hogy én próbáljam megoldani a helyzetet, építve a thaiokkal való kommunikációs gyakorlatomra – szóval mondta Gergő, hogy aztán nem, mi nem megyünk vissza a tizenharmadikra, mi itt maradunk és kész. Ez nagy zavart keltett, így nem tudván, hogy mit tegyenek velünk, leültettek minket a fotelekbe és telefonáltak a tolmácsnak. Szerencsére a mi tolmácsunk jött – akkor még azt hittük tud angolul – aki az egyike volt azoknak, akiknek korábban szóltunk, hogy ide akarunk jönni.  Nem sokáig várakoztunk a foteles, tévés helyen, ahol még poharas vizek is voltak, mert nemsokára behívtak.  Örömmel láttam, hogy minden doki nő! Ami nekem különösen szimpi volt, mert korábban mindig női nőgyógyászt kerestem.  Mondtam is, hogy mi a helyzet, hogy már késett a menzeszem, és hogy ugyan gyereket tervezünk, de csináltam pár napja egy tesztet és az negatív lett.
– Biztos benne, hogy negatív? – kérdezte a folyton mosolygós, egyébiránt zöld (!) fogszabályzóval rendelkező doktornő.  Na kösz! Gondoltam. Még jó hogy tudok értelmezni egy terhestesztet!
– Azért nem baj, ha megcsinálunk egy másikat is? – kérdezte.
– Nem, persze, nyomassuk – mondtam.
Azért meg is vizsgált, ami egy olyan szobában történt, ahol volt egy öltöző, ahol fel kellett vennem egy helyi, kék speckó gatyókát, ami furin volt alul nyitott. A dokinéni mellett volt egy idős nővér is és a tolmácsom sem mert mellőlem tágítani, bár mint kiderült akkor számomra, hogy ő nem thai, így mikor mondtam valamit angolul ő makogott valamit thaiul, de sűrű pantomimekkel kísérte, amik alapján akkor is megértették volna, ha néma lenne. Útközben kiderült, hogy a dokinő tud angolul, de persze udvariatlanság lett volna tőle elvenni mások munkáját, így hagyta a szegény stuardess-emet próbálkozni.
A vizsgálat során  minden csodálkozásomra nem tudta megállapítani, hogy terhes vagyok-e vagy sem, de azt azért megmondta, hogy semmi problémát nem tapasztal. A kórházi teszt csak öt perc, mondta, addig várjak kint, de előbb pisiljek egy másik tök puccos kis vécében.
Az öt perc végül ötven (!) lett, ami lassan aggódásra adott okot, bár aztán megjelent a stuardess-ünk, aki annyira vigyorgott, hogy Gergő már ebből sejtette, hogy itt valami van.
Az orvosi szobában ki is derült, hogy mégiscsak ott a baba! Ami bizonyította számukra, hogy valójában képtelen vagyok egy tesztet értelmezni! (Bár valószínűleg még nem telt el elég nap, hogy a teszt biztosan megmutassa.)
A továbbiakban kicsit meghatódtam, ők meg vigyorogtak. Aztán kérdeztem, hogy mi a teendő, ők meg, hogy majd jöjjek vissza akkor kábé egy hónap múlva. Kérdeztem még pár dolgot, amikor aztán teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a tolmácsom sem angolul sem thaiul nem tud eléggé, mert egyszerű dolgokat is csak zavartan továbbmondta angolul a doktornőnek kiegészítve azzal, hogy ezt nem tudja lefordítani. Nos, azért megtudtam, hogy körülbelül mennyi idős a baba és hogy kell majd vérteszt, ahol majd szűrnek szifiliszre is! Csak hogy biztos legyen 😛
Mondtam, hogy ma voltam vérteszten, és hogy mostmár elég legyen ebből a szifiliszes cuccból, így többedszeri erőteljes ellenállásunk után arról végül letettek, de közben közölték, hogy a vérem a 13-dikon van, ők meg a 4-diken, szóval mégegyszer kell vérteszt…
Nem akartam említeni, hogy van lift.
Azóta havonta járunk és itt tényleg minden szolgáltatásként működik, mert az orvos megkérdi tőlünk, hogy ezen alkalommal mit is szeretnénk? Így általában kérünk ultrahangot és aztán kértünk genetikai tesztet is, merthogy mindennek utánaolvasva magasnak találtuk a down és egyéb szindrómák kockázatát. Itt a doktorok nem tudják megállapítani a down-t a nyaki redő nagyságából, mint ahogy otthon az ultrahang alapján ezt teszik. És nem akarnak mindig megvizsgálni, most minek zaklassanak ezzel, ha minden rendben van?
Szóval így tudtuk meg, hogy a babánk egészséges és kisfiú – merthogy a genetikai teszt ezt is megmutatta.
Nem kell mondjam, hogy mindannyian irdatlan örülük a kis jövevénynek, és Levi különösen annak, hogy egy másik kukis érkezik. 🙂