magyar nagykövi

travelindex-hotels-travel-directory-1158-400x297Majdnem elfelejtettem megírni azt a kalandos napot, amikor meglátogattam a bangkoki magyar nagykövetséget. Korábban már írtam róla, hogy milyen viccesnek találtam, hogy mindenféle magyarkodó ünnepélyekre hívtak, meg matyóhímzéses terítővel és túró rudival kecsegtettek… persze amikor bomba robbant a belvárosban, nem siettek felhívni – bár regisztráltam direkt az egész családunkat a rendszerükben – hogy jól vagyunk-e? (Bezzeg a spanyol, angol és francia barátaimat mind megkereste a nagykövetsége, pedig ők aztán sokkal többen vannak itt!)
Nos, aznap este repültem valahová, de gondoltam, a délelőttöt még eltöltöm azzal, hogy beugrom a nagykövibe, mert megtelt az útlevelem – itt még nagy divat a pecsételgetés, így 1.5 év alatt teljesen megtelt a vadonatúj útlevelem – és kérvényezek egy újat. Be is jelentkeztem rendesen, online, mert a magyar nagykövit nehéz telefonon elérni, merthát folyton csak automatákkal beszélgethetsz és persze olyan opciók soha sincsenek amilyenek nekem kellenek, vagy hogy egyszerűen egy emberi lényhez kapcsolnak. Arról nem is beszélve, hogy a telefonszám is jól el van rejtve a honlapon, nehogymár valaki állandóan telefonon zaklassa őket!
De éljen a net és máris bejelentkeztem. Persze a honlapon nem volt odaírva, hogy hogyan lehet eljutni a nagykövetségre, ami azért egy olyan városban, ahol nincsenek egyenes utak és minden második utca zsákutca, ahol a google térképen is thai betűkkel vannak kiírva az utcák és a legtöbb taxis nem beszél angolul és nem látott még sosem térképet – mégsem ártott volna…
Gergő elkísért, mivel aznap délelőtt más dolga nem akadt és együtt bóklászhattunk a telómon a google térképet bámulva percenként. A térkép szerint a Lumpini park közelében van, egy kis utcában. Eddig nem is keltett semmi gyanút, mivel van ott elég nagykövetség, bár mikor a kis utcát megláttuk, kicsit elfogott a kétely. Az utca nem egy nagykövetség kinézetű utca volt, inkább egy kis, kacskaringós thai utcácska, tele utcai étkezdékkel és egyemeletes thai házakkal. Ugyan az utca egyik oldalát kilométereken át egy nagy fal vette birtokba, de az meg túl hosszú és nagy volt ahhoz, hogy a magyar nagykövetség legyen. Végül ki is derült, hogy egy lovaspóló pálya és golfklub volt! Bangkok belvárosában! Micsoda város ez! Persze közben rákezdett az eső is, de nem ám akármilyen, hanem olyan igazi égszakadás, mintha egyszercsak egy nagy vödör vizet öntöttek volna a nyakunkba. Persze ernyőnk nem volt, így a táskánkat tartottuk a fejünk fölé, majd berángattam a Gergőt egy telefonfülkébe. De ez sem tűnt jó ötletnek, mert nagyon koszos volt, az alján nem csak az eső, de a mellettünk elsuhanó autók pocsolyavize is beömlött és ráadásul olyan fülledt forróság lett egy pillanat alatt, hogy alig kaptunk levegőt.

  • Inkább kint, mint idebent! – mondta Gergő.
  • De totál elázok! Nincs is másik cipőm és innen megyek a reptérre! – replikáztam. Utáltam elázott cipőben flangálni órákig és a reptéren még hideg is van, szóval mégcsak arra sincs esély, hogy megszáradna hamar.
  • Mindegy mostmár úgyis eláztál, menjünk inkább tovább – győzködött és végül elindultunk.

Persze az autósok még jó sokszor ránkzúdítottak egy-egy adag vizet, amint elhajtottak mellettünk és mint tudjuk Bangkokban az utak is tele vannak gödrökkel, szóval azok között is kellett egyensúlyoznunk. De mindjárt odaérünk a GPS által megadott címhez!
Nos nemsokára a telómra tapadva bámultam a kis piros zászlócskát, ami azt mutatta, hogy bizony ott vagyunk, ahol kell, miközben nemhogy a magyar nagykövi, de semmilyen más, nagykövetséghez hasonlító épület nem volt se közel se távol. Bangkokban az utcák neveivel nem valami precízek, soknak nincs egyáltalán neve, vagy ugyanúgy hívják őket, a kis utcákat és a nagyokat is. A kérdezősködés is nehezen megy, merthogy nem értenek angolul, de azért nem adtuk fel, ha már volt időpont és ha már csurom vizesek lettünk ettől a kis kiruccanástól! Gergő a motoros taxisoktól kérdezte meg, hogy hol lehet ez az utca, ők erre meg, hogy milyen országból jövünk és hol van Magyarország, szóval akkor euróval fizetünk-e nekik? Persze fogalmuk sem volt, hogy hol van az utca, szerencsére ennyire már ismerem a thaiok gesztusait, hogy ezt hamar levágtam, így nem kellett fölöslegesen motorral is körbemennünk a környéken. A google térkép rengetegszer téved itt, Bangkokban, ami egyébként nem is annyira csoda merthogy olyan gyorsan nőnek ki a házak, alakulnak át utcák, hogy akár naponta is erre járhatna a google autó, hogy nyomonkövesse a változásokat. No de ennek ellenére, ez nem segített rajtunk.
Bementünk egy állami intézménynek kinéző helyre, ahol egy bácsi annyira kedves volt, hogy összevissza járkált, hogy minél több munkatársát, portásokat, meg ott dolgozókat összehívjon, hogy segítsenek nekünk. Persze még sosem hallottak Magyarországról és a mi nagykövetségünket sem ismerték, de nagyon kedvesek voltak. Ekkor már rendszeresen hívogattuk a nagykövetség számát, hogy végre egy emberi lénnyel sikerüljön beszélni, aki elmondja, hogy merre is kell mennünk.
De persze értem, hogy a honlapon olyan sokmindennek kell mégl ennie, például, hogy hány kilométer van Budapest Bangkoktól, vagy hogy éppen milyen rendezvény lesz legközelebb… csak az nem, hogy hogyan kell az épülethez jutni.
Végül sikerült beszélni valakivel a nagykövetségen, fél órás próbálkozás és ide-oda kapcsolgatás után, aki elmondta, hogy nem messze, kb tíz percre lehetünk, és a nagykövetség valójában egy irdatlan nagy irodaházban vannak, aminek a neve xyz, és még híres is – szóval elég lett volna ezt az épületet említenünk a thaioknak, rögtön tudták volna, hogy hol van – és ráadásul egy skytrain megállóval szemben áll. Sajnos eme két, igen fontos információt nem tüntették fel a honlapjukon, minek is?

Mire az épülethez értünk már loncsosak és ázottak voltunk, idegesek és kimerültek. A hely maga volt a luxus irodház, mellette nem messze az amerikai nagykövetség egész birodalmi biztonsági őr szolgálattal, hatalmas duplafalú kerítésekkel, szögesdrótokkal és előtte kígyózó sorral. De a mi épületünk egy csilli-villi vadonatúj irodaház volt, nagy betűkkel hirdetve is, hogy teljesen öko. Az épület maga is csupa üveg és szembe vele maxresdefaultaz egyik leghíresebb, legmodernebb épület, amely úgy néz ki, mintha egy óriási csúszda lenne rajta. Persze kívül már jó sok cég fel volt sorolva, hogy kik kaptak helyet a csúcsirodaházban, de persze a magyar nagykövinek nyoma sem volt. Végül bent, ahol a recepciósok mindenkinek lefénymásolták (!) az útlevelét és személyijét a belépéshez, egy óriási táblán, ahol kábé ezer cég volt felsorolva, megtaláltuk a mi nagykövinket. A lift csudijó volt, a kártyát, amit kaptunk, oda kellett érinteni a kis kijelzőhöz, merthogy hívógomb az nem volt. Ekkor jött a lift, csak nekünk és mi beszálltunk és akkor láttuk, hogy ott sincsenek gombok! Egyáltalán nem voltak gombok a liftben, mint egy rossz horrorfilmben, vagy a kocka nevű rémes scifiben, amit még gyerekkoromban láttam, ahol egyik kocka-szobából a másikba mennek és onnan soha nem jutnak ki! De végül felértünk a 14-dik (ha jól emlékszem) emeletre, aholis jobbra kinek volt az irodája? A Google-nek! Jó, mi? Nem ártott volna akkor csak beszólni nekik, hogy a térképük nem valami jól jelöli ezt a helyet?
Az épület nagyon modern volt, egy üvegajtónál kellett csöngetni egy kaputelefonszerűségen, ahol aztán nem szóltak vissza, csak valami halk kattanás. Nos, én akár még álltam is volna ott tovább, mert nem sejtettem, hogy ez azt jelenti, hogy kinyitották az ajtót, de szerencsére ott volt Gergő és ő azért jobban képben volt, így benyitottunk.  Egy szobába kerültünk, ami közepén modern asztalszerűség és a falon kivilágított magyar zászló-alkotás. A három kis üvegablak teljesen elszeparálta tőlünk a munkatársakat tőlünk, kérvényezőktől, magyaroktól, thaioktól, beesőktől. Nehezen előkerült egy magyar hölgy is, aki egy másik szuper készüléken keresztül, ami szintén az én üvegoldalamon állt, lefotózott és levette az ujjlenyomatomat is. Az egész nagyon modern volt, de kissé úgy éreztem, hogy mi vagyunk beüvegezve, elkülönítve tőlük, nehogy véletlen egy tüsszentésünkkel maláriát adjunk át az elegáns, kiskosztümös hölgyeményeknek, akik a nagykövin dolgoznak. Az egész hamar megvolt, csináltak rólam egy ázott hajú, feszült képet és aztán már meg is volt. Amikor két hét múlva érte mentem, akkor még valami csoda miatt kábé két órát kellett várnom, hogy a hölgy a papírjaimra rátegye a megfelelő pecséteket, ami azért elég furcsának tűnt nekem, mivel ők írtak, hogy készen van az új útlevelem, jöjjek csak be érte. Akkor rájöttem, hogy az üvegablakok közötti barikádok nem csak azt akadályozzák meg, hogy halljam és lássam a mellettem ülő kérvényező kollégám ügyeit, de azt is megakadályozzák, hogy thaifold_kovetseglássam, hogy az egybenyitott belső irodában van-e valaki, mivel csak egy kis sávban, mint a lovak, láthattam be. Ez azért is volt kellemetlen, mert ha már több, mint 45 perce elment a kedves ügyintézőm és az egész helység elég sötét, még a lámpákat sem kapcsolták fel aznap sem az én, sem az ő üvegoldalukon, akkor kissé úgy éreztem, hogy magamrahagytak… Közben meg kiderült, hogy a másik oldalon, egy másik asztalkánál egy kedves kis thai ügyintéző meg jól elvolt, szabadidős elfoglaltságot űzve, mivel ő sem látott senkit a félhományban…

Nos, a második alkalommal már rutinosan mentem az épületbe se para a lifttől, se elázás, sőt, egy kedves magyar nagykövi dolgozóval mentem fel a liften, ami persze csak a legutolsó pillanatban derült ki, mikor láttuk, hogy ugyanahhoz az ajtóhoz megyünk mindketten. Már jóideje lakhatott ő is külföldön és levedlette, mint én a „magyar külsőt”. Ő hirtelen meglepődött, hogy akkor én is magyar, ő is magyar! Egyébiránt meglehetősen ritkán lehet itt magyarokkal összefutni. És rögtön megkérdezte, hogy minden rendben-e az ügyintézésemmel. Akkor még mondtam, hogy persze, igen, elfeledve már a honlap gyengeségét, a cím rossz feltüntetését, a telefonos bosszankodásaimat és még nem is sejtve, hogy ezek után még két órát fogok eltölteni az irodában az ázott hajú fotóval ellátott új útlevelem megszerzéséig.
No de ez Bangkok, itt sosem tudod, hogy mire számíthatsz. 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s