karácsonyi sportnap Bangkokban

chistmasDecember 24-én megtapasztalhattam a thai életmódot mindenféle szempontból. Reggel Levivel az iskolájába mentünk fél nyolcra, mert iskolai ünnepségük volt. Nem karácsonyi! Sportnap és ezáltal egy kis újévi jókívánság. De még mielőtt elindultunk, Levi benyögte, hogy mindenképpen kell vinnünk kaját a barátainak, mert mindenki visz.

  • Jókor mondod! Mikor vegyünk, most reggel?
  • Igen, jó lesz, majd bemegyünk a 7Elevenbe – merthogy minden sarkon van és ráadásul éjjel-nappali.

A vásárlásunk is igazi thai típusú volt, mert a boltban csak igazi műkajákat kapni, rengeteg

csipszet és mindenféle és fajta 100% cukros dolgokat. Csipszet akart venni Levi, amit mi sosem fogyasztunk, természetesen ő sem. De állítólag a többiek mindig ezt eszik és ilyeneket is hoztak és nem is egy zacskóval, hanem három, négy nagy reklámszatyorral tele! Mi azért inkább valami csokis cuccot vettünk, de még így is öt kis zacskóval kellett venni, hiszen az egész osztályról van szó!
Aztán taxiba vetettük magunkat, mivel a Levi iskolájába nincs busz se metró és így vagy gyalog, – ami kb 45 perc a hőségben – vagy taxi, amivel mindenki jár. A taxis persze nem tudta hol van a suli, hiába mondtam az utca nevét, mutogattam, hogy csak balra kell fordulni a következő kereszteződésnél, meg mutattam a telómon a GPS-t és a térképet. De tudjuk, hogy a thai taxisok többsége ilyen, se angolul nem tudnak, se a térképet nem olvassák. Viszont telefonos segítséget kért a taxisunk és emiatt szépen továbbment az általam említett kereszteződésen… 🙂 Na jó, egy nagy kerülővel mégiscsak odaértünk a sulihoz, mivel aztán nem engedtem, hogy eltérjen a GPS-em által megadott útvonaltól. A suliban az ünnepség úgy volt megkreálva, hogy az ott töltött 5-6 órából ránk, szülőkre, úgy 2 óra várakozás jutott. A „gyülekezőben” várakoztunk először egy órát, amíg a gyerekek a tantermeikben csináltak valamit. Az igazgató leveléből kiderült, hogy a szülők biztonsági okokból nem mehetnek fel a tantermekbe… érdekes. A sportnap nagyon érdekes volt, annak ellenére, hogy az egész idő alatt csak 20151224_090729és kizárólag thaiul beszéltek, annak ellenére, hogy a jelenlévő szülők legalább 15-20%-a világítóan fehér farang volt, azaz nem thai. A műsor igazi thai vicceskedő volt, amit a thaiok imádnak, tele egymással való viccelődéssel, dilis ruhákba öltözéssel és igazi szituációs viccekkel. Az udvaron két nagy drukkoló sátrat állítottak fel, az egyik a narancs, a másik a zöld csapaté volt. Ahogyan a suli maga is, a thai dolgokba belecseppentett amerikai stílussal keveredett a műsor is. Az amerikai angol tanárok ugyanis igazi amerikai típusú indulókat tanítottak be a gyerekeknek, ezt skandálták dombütemre. A narancs csapat egyébként narancssárga nyuszifület viselt, és narancs színű gombfülbevalót, még a fiúk is! A tanárnőkön látszott, hogy imádják, ahogy nyuszinak öltözhetnek, de az egyetlen férfi tanár pedig, aki ráadásul amerikai is volt, igyekezett a füleit mindig valami függöny mögé rejteni. Amerikaias dolognak tűnt a pompomlányok bevetése is, amit azért  mégiscsak thai módi szerint nyomtak, mert a kislányok úgy voltak sminkelve, hogy az aztán csak itt Ázsiában történhet meg! Narancssárga és zöld volt mindenük, a ruhájuk és a szemük is, a szájuk meg vérvörösre rúzsozott. A legidősebbek hatodikosok voltak, a legkisebbek másodikosok, szóval azért elég furcsának tűnt egy nyolc évesen ennyi smink. Na de a szülők nyomatták a fényképezést ezerrel, volt, aki egyszerre két készülékkel, telefonnal, fényképezővel, és tabletekkel videókat készítők mindenütt.
Az igazgatónő egyébként a diákokkal és tanárokkal szemben, a szülői koszorúban helyezkedett el, pontosan a lépcső tetején egy fotelben. Amolyan királyi stílus volt ez, főleg, hogy a fotel nyilván valóan nem szokott ott lenni, mert az igencsak akadályozta volna a gyülekezős részre való feljutást.
Az egész nap a sportról szólt, bár egyszer elhangzott a thai szövegben egy elvétett angol félmondat, hogy „Christmas” és „happy new year”, de aztán el is felejthettük a dolgot. Egyébként is csak a kora reggeli amerikai karácsonyi zenék voltak karácsonyiak, semmi egyéb, és azt is gyorsan lekeverték, mert persze, mint minden reggel, most is meg kellett hallgatni a thai hímnuszt, mielőtt bármi elkezdődött volna.20151224_115254
A sportjátékok is nagyon viccesek voltak, voltak akadálypályák és „gyerekkosár”, aminek a lényege, hogy olyasmi, mint a kosárlabda, de nem lehet pattogtatni és csak kettőt szabad lépni, és a palánk helyett egy gyerek áll egy széken és fog egy kosarat. A csapatnak a saját kosarába kell bedobni a labdát – ami egyébként kosárlabda. Sajnos Levi csak dél körül került sorra, amikorra már jól kinyúvasztott a forróság és a tűző nap mindkettőnket (meg mindenki mást is).
Viszont nagyon szuperek voltak, mert Levi csúcs kosár! Ugyanis ő volt a „kosár” és egy kivételével mindet elkapta, de akkor is csak azért nem, mert hátranézett, hogy mégis hány ponttal vezet már a csapata? Kaide, a japán barátja volt a legjobb dobó, így elsöprő, 19-8-as győzelmet arattak. Rögtön utána máris aranymedált kaptak mindannyian, és mindenkit szépen lefotóztak, amint a dobogóra felállt. A sportnak a tanárnénik székfoglalójával ért véget, amin mindenki halálra röhögte magát, merthát az mennyire vicces, hogy összefejelnek és egymást ellökve huppannak a földre a tanárnénik mindenki előtt. Na de tényleg, nem volt rossz befejezésnek. Arról nem is beszélve, hogy a narancssárga csapat tanárnénije, aki végül nyert, egy igazi showman, azaz showwoman volt!
A „bulira” maradni kellett, aminek a lényege az volt, hogy a gyerekek a tantermükben – ahová mi nem mehettünk fel – egymásra öntötték a rengeteg csipszet, aztán elosztották újfent maguk között. Levi szerint a mienk meglehetősen durva csipsz volt, mert leginkább a sült krumplira hasonlított, – sós is volt!  – és közben csokiba és színes cuccokba kellett mártogatni!
Na, végre fél egykor leléceltünk, mert már kimerültünk mindketten. De a nap még nem ért véget – lévén, december 24-e volt, és még csak ebédidő! – el kellett menni az egyik nagy bevásárló központba, hogy a bankból felvegyük a fizumat, amit aznap utaltak. A telóm GPS-e szerint 40 percre van gyalog, de mivel akkora volt a hőség, leintettünk egy taxit – itt a taxik légkondisok! Nem volt sok választás, mert alig volt szabad taxi, úgyhogy nem is tudtuk jól megfontolni – meg a taxis sem – hogy tényleg ezt akarjuk-e? A fickó nekiindult és elég gyanúsan kb 40 percen át vitt minket, amikor is megálltunk egy totálisan más hely előtt, ami ugyan szintén a Praram 9 úton volt, – itt a főutak egész városokat szelnek ketté, néha még az országot is – és a helyet The Nine, azaz A kilenc-nek hívták és még ráadásul bevásárló központ is volt, csak éppen borzasztóan messze attól a Praram9 bevásárló központtól, ahová mi igyekeztünk! Ekkor tisztázni igyekeztünk a helyzetet és még 50 perc dugóban döcögés végett megérkezhettünk a 20151224_120841célállomásra. Közben a taxióra igencsak megugrott és én azon agyaltam, hogy mi van, ha nem is érkezett még meg a fizum a bankszámlára, akkor hogyan fogunk hazakecmeregni, ha az utolsó fityingemet is oda kell adnom ennek a minket tévútra vezetett taxisnak?
Na, de aztán már minden simán ment, mert mégis volt pénz és nem is volt semmi gond, bevásárlás és kisvártatva haza is metróztunk. Otthon persze az eldugult vécé fogadott, ami még tegnap eldugult, de máig reménykedtünk, hogy majd magától elindul egyszercsak a víz lefelé. Sajnos ezt jelenlétünkön kívül nem tette meg, így lementem a házunk „menedzsment”-jéhez, aki igazából egy angolul nem tudó fickó egy üvegkalitka mögött. De készültem! A telómon van szótár, így szépen beírtam angolul/magyarul,  hogy mi a stájsz, az okos meg szépen kimondta, azaz a telóm! Igy a kedves emberkével meg is éretettük egymást, meg persze rendesen pantomimeztünk is egy kicsit, mint szokás, hogy biztos legyen a megértés, és öt perc múlva már ott is gugolt a vécénk fölött ő (a „menedzsment”) és egy óriási aranygyűrűvel megáldott „szerelő”. A pantomimezés tovább folytatódott, merthogy nekik nincs az okostelójukon tolmács, így magyaráztak és mutogattak thaiul én meg magyaráztam és mutogattam angolul, de azért jól megérettük egymást. És szintén thai szokás szerint tíz perc tanakodás és matatás után közölték is, hogy kész. No de nem dőlünk mi már be semminek! Levi odarontott és jól lehúzta a vécét, amitől persze kiderült, hogy korántsincs kész minden, mert még mindig nem ment le a víz.  (Egyébiránt a dugulás valahol távol  tőlünk lehetett, mert feljönni nem jött semmi, de a víz meg nem ment le.)
Nos, aztán a szokásos történt, visszatértek és fél óra múlva már elrontották a víztartályt is. (Mintha ez is valami thai szokás lenne, annyi helyről hallottam, hogy valahogy mindig ez történik, ha szerelni jönnek…)
Igazi viccesek ez a thaiok! Mikor az egyik fickó elment, a másik utána, az első vissza egy óriáspumpával, de látja, hogy nincs ott a másik. Na, ekkor jött a : háp-háp-háp! És az az őszinte kis ovisarc, amit vágott hozzá! Na, ezért nem lehet rájuk haragudni! 🙂
Szóval mégiscsak Kari van, szóval csodának csodájára végül mégis megjavították és még fizetni sem engedtek, de nagyon cukin halálra hálálkodtak, hogy adtam nekik türcsit, amivel megtörölhetik a kezüket és sok hajlongással mezítláb kihátráltak a lakásunkból.
Nos, ezzel telt eddig a nap, most meg jön maga a Kárácsony este…bár kicsit meleg van mert már két hónapja bedöglött a légkondi és ezügyben még nem siettek annyira a hápogó, mosolygós kis thai szerelők. De szerintem ma már nem akarom ezt a problémát is megoldani 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s