analfabétizmus

28af8de49d886af71c9d63bab34820edA héten új helyre mentünk, ne mindig a Hang out étteremben együk a curry-s tengeri cuccokat és a TomKha Gay-t, azaz a csirkés kókusztejes levest. Ott volt Chompu, az asszisztensünk, akinek amint leültünk a szabadtéri, műanyag terítős asztalhoz, gratuláltam, mert láttam a belső hírlevélben, hogy már 6 éve dolgozik a délkelet ázsiai Greenpeace-nek.
– Ó! El is felejtettem! Már hat éve?-kérdezte
– Hát, a hírlevél szerint igen…- mondtam és nevettünk.
Ott volt Alex és Alexandra egymásssal szemben és Rod mellettem és Paul Amszterdamból és Hong és War, akinek van szebb neve is, mégpedig az Isaree, aki egy viszonylag új thai lány, aki nagyon érdekes személyiség, mert volt egy évig szerzetes is és most pedig a családi farmot menedzseli munka mellett.
Az étlapot néztük. Minden thaiul van.


– Ezek a thai betűk olyan szépek! – mondom. – Csak kár, hogy itt totál analfabéta vagyok. Mondjuk ez az egész itt-tartózkodásomra igaz. Amióta itt lakunk gondoltam először arra, hogy milyen is lehet analfabétának lenni…
– Szerintem itt épp ez a jó – vágja rá Alexandra és Rod is helyesel. – Itt nem értem miről panaszkodnak a nénik mellettem, itt nem aggaszt a politika, nem érzem, hogy rámnehezedik a hétköznapi élet.
– Igen, az expat élet könnyűsége! – nevetek.
– Meg is döbbentem egyszer – mondja Alexandra, aki Thaiföldön felnőtt amerikai, aki nem tud thaiul – hogy milyen is egy olyan országban lakni, ahol mindent értesz. Mivel én itt nőttem fel, megszoktam, hogy nem értem az embereket magam körül. Nem értem a reklámok nagy részét, nem értem a hétköznapi csivitelést. Meg is lepődtem Amerikában, hogy mennyire tudja az embert zavarni, ha akaratlanul is mindezt hallja! Én nem akarom hallani a panaszáradatait a mellettem állónak, a térdfájdalmait a mellettem ülőnek, és még a reklámot sem a képernyőn.
– A reklám tényleg nagyon durva! Egyszer olvastam, hogy amint megtanul az ember olvasni, onnantól kezdve mindent elolvasunk. Ha akarjuk, ha nem. Ott a szöveg, mi olvassuk. Megpróbáltam egyszer nem elolvasni az óriásplakátokat, de nem megy! Ránézek és máris értem. Szóval az agyam már automatikusan olvas… csak az lehet, hogy nem nézek rá.
– Mert a fülembe beletehetek egy füllhallgatót, hogy ne halljam a többieket, de mit csináljak a látványos üzenetekkel? Csukott szemmel közlekedjek? –  nevetünk, eszünk és hálát adunk a jósorsunknak, hogy a másik asztal beszélgetését nem értjük.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s