taiwani kalandok

Chang_Chun_Shrine_amkHétvégén, mikor nem dolgoztam, és a fiúk is kitaipeiezték már magukat, elindultunk a közeli nemzeti parkba. Már a szállásfoglalás is nehézséget okozott (talán már itt kellett volna gyanakodnom), mert két várost mutatott a térkép a közelben, de mindkettő kb 15-20 km-re volt a parktól. A neten leginkább azt ajánlották, hogy méregdrágán béreljünk autót vagy fizessünk be turista utakra. Persze egyik sem játszik nálunk, nem vezetünk és nem is szeretjük az előre megtervezett utakat.
– Menjünk, aztán majd meglátjuk hogyan tovább! – mondtam és Gergő csodálkozott, mert általában ő szokott ilyen laza tervező lenni.
A kétféle vonatból a gyorsabbat választottuk, ami a nagyobbik városba érkezett, míg mi persze a kisebbik városban, Xiengchengben foglaltunk szállást. Szóval leszálltunk Hualien-ben, ami névileg nagyon hasonlít a thai Huahin-re, ami egy képtelen nyaralásunk és egy borzalmas tengerpart volt…Na de mi ilyen összefüggésekre nem adunk! A legyeskedő taxisokat elhagyva a helyi buszjárat felé törtünk, ahová nagy nehezen sikerült is jegyet vennünk. Már akkor fel kellett volna, hogy tűnjön, hogy itt a buszvezetők nagy urak, mert az egyik vezető rendesen elhajtott minket, hogy a mögötte álló buszra szálljunk inkább, ami egyébiránt tök másfelé ment. Aztán egy kedves leányzó segítségével mégis sikerült jegyet vennünk és újra megjelentünk a korábbi sofőrnél. Jó kis negyedórás út után oda is értünk Xiengcheng-be, ami nem mondhatnám, hogy fellelkesített minket, merthogy amolyan vidéki thai városokra hasonlító szedett-vetett kisvárosnak tűnt, hosszú főutakkal és nagy erdőplaccokkal szétvágdalva. Kiszálltunk a félkész vonatmegállóban, majd tanakodtunk, hogy hogyan is tovább.

  • Menjünk taxival, mert gyalog semmi esélyünk, hogy megtaláljuk a szállásunkat – és máris közelítettünk a taxisok felé.

Mr Pukit fogtuk ki, akiről csak akkor derült ki, hogy irdatlan büdös ember, mikor már beszálltunk a taxijába. Máskülönben óriási sárga körmös kezeivel kapásból elkapta a címet tartalmazó papírfecnit a kezemből és felhívta a szállásadónkat, hogy merre is kell, hogy menjen. Beülve a taxiba elindultunk a másik irányba, ugyanabba, ahová már először a vonattal, majd a busszal vissza, majd most harmadszorra tettük meg az utat, Xiengcheng és Hualien között… kezdett kissé stresszelni minket, hogy mennyi pénzt költünk el (nem mondhatni, hogy Taiwan egy olcsó ország!) két város között ide-oda furikázással… mikor végre megérkezni látszottunk.
Közben még nagyobb kérdések merültek fel bennünk, hogy ha ilyen nehézkes megtalálni a szállást, és ezek a városok ilyen messze vannak egymástól, hogyan jutunk majd el a nemzeti parkba?

  • Majd a szállásadónktól megkérdezzük! – vágtam rá, mert eddig sehol nem volt olyan, hogy a házigazda ne tudta volna, hogyan jutunk el a helyi turista látványossághoz.

Amint becsorogtunk egy ház parkolójába, máris felismertem, ez az a ház „Dreams come true” nevű magánház, kiadó szobákkal. Egy nagydarab taiwani fickó állt az ajtóban és amint kiléptünk a kocsiból ránkkiáltott!

  • Helló! Hogyan jöttetek, honnan és hova mentek ma? – a hangja olyan éles volt és olyan dörgedelmes, hogy hirtelen zavarba jöttünk.
  • .. a nemzeti parkba tartunk…. de előbb ide… gondoltuk letesszük a cuccunkat… – hadováltuk egymás szavába vágva Gergővel.
  • A Nemzeti parkba!? Most?! Á! Már késő van ehhez! Meg itt a taxi, várjatok csak! Vele menjetek! – és már tárgyalásba is kezdett Mr Pukival, aki idegesen elhesegette, hogy ő aztán nem ér rá minket itt fuvarozni. (Minthogy taxis nyilván nagyon sok más dolga van, mint hogy bárkit is fuvarozzon!) De persze mi sem bántuk, örültünk, hogy kiszabadultunk a bűzös kocsijából.

48045149Harsányul kiabáló, vigyorgó és hátbaveregető házigazdánk tovább szekírozott minket, hogy márpedig irdatlan messze van a nemzeti park, hogyan is képzeltük, hogy oda megyünk? Erre én azért kicsit berágtam és közöltem vele, hogy „úgy gondoltuk, hogy majd ő megmondja hogyan!”. Ez mintha hatott volna, mert elkezdte felsorolni a lehetőségeket, amelyekben voltak irdatlan drága luxusmegoldások, de a végén volt egy amolyan mellesleg elejtett „helyi busz” is, amire már felcsillant a szemünk.
Szállásadónk ránkdörrent, hogy itt vegyük le a cipőnket, a ház előtt, majd vitt is be minket nagy dirrel-durral, meg se kérdezve hogy hívnak, kik vagyunk, be sem mutatkozva. A háza óriási volt, nagy üveglapokkal, amiket valószínűleg fordítva tehettek be, mert esténként irtóra be lehetett látni, viszont kifelé egyáltalán nem… A nappali-belépő-recepció egyben volt, benne óriási rönkökből faragott bútorokkal, zongorával, kb 60 darab vendégváró papuccsal, kondigéppel és kandallóval, szentéllyel és porszívóval. Feleségét bemutatta a házigazdánk, mint „feleség”, majd nyomult is be velünk egy lenti szobába, hogy inkább azt vegyük ki, mert abban két franciaágy van, és Levi, mint látszik olyan kisgyerek, hogy az egyszemélyes ágyról biztosan legurulna!
Na, mire megértettük nagy harsányságában és döcögő angoljával, még épp idejében tudtunk tiltakozni és elfoglaltuk az általunk kivett szobát (ami egyébiránt irtó jól nézett ki, az ablakból egy kis darab erdőre láttunk, olyan fákra, amilyeneket még sosem láttunk, akkora levelei voltak, mint egész Levi!)
Nem lehetett sokáig andalognunk, mert a fickó, aki mint kiderült később, vadászpilóta volt régen – a ház tele volt a másfél méteres olajfestményekkel róla és a feleségéről vadászpilóta ruciban – azonnal ránkförmedt, hogy most megy be a városba, menjünk vele és elvisz a buszmegállóba.
– Lehet, hogy azért kiabál annyira, mert megsüketült a vadászpilótaságban… – morgom 48045157oda Gergőnek a széles, Sissi márványlépcsőn lefelé kapaszkodva.

A dumagép nagyon is kedves volt, csak irdatlan hangos… de letett minket a buszmegállóban és a lelkünkre kötötte, hogy itt ám nekünk kell leinteni a buszt, ami jöhet korábban is és később is, szóval figyeljünk nagyon. Még mindig csak délután három óra volt, végre ettünk is valamit (a Family markt és a 7 eleven “remek” előre elkészített ételeiből) és vártuk a buszt. Rengeteg busz járt arra, mind mentek a hegyre fel, turistabuszok tele vagy üresen. Végre felismertük a helyi busz jelét, egy belső sávban vágtázó buszon, ami lefékezett a piros lámpa miatt (nemhogy azért, mert egy buszmegálló volt ott, sőt még mi, emberek is, akik a buszra vártak!). Odarohantunk, átvágva több másik buszon. Az emberünk intett, hogy felfelé és kész. Gergő igyekezett intézni vele az anyagiakat, a fickó meg fejeket vágott és köpködött. A szája csupa fekete és vörös volt, – talán bétel diót rágott, feltételezett Gergő – de úgy nézett ki, mint egy zombi, akinek a lehellete maga a halál.
Végre leültünk és robotunk a feltételezett erdő felé. Megnyugodtunk.
Addig a percig, amíg meg nem állt a busz a korábbról már ismert Xiengcheng 20151129_133644vasútállomáson, ahol közölte velünk a sofőr, hogy márpedig mi itt szálljunk le! Mi mondjuk, hogy szó sem lehet róla! Merthogy mi a nemzeti parkba megyünk. A mi kiejtésünk nyilván a Xiengcheng és a Xientieng szavak során nem volt tökéletes, no de éppen ezért mutogattuk serényen a térképen a helyet, ahová tartottunk. A zombiszájú alien hangokat hallatott, fejét rázta és hadonászott. Valószínűleg fogai híjján egyébként is alacsony szinten állt a saját nyelvén való kommunikációnak, így mi csak a pantomimre hagyatkozhattunk. Úgy tűnt megint fizetnünk kell, de közben mintha túl nagy lenne az összeg, amiből ő nem tud visszaadni, leintett, hogy üljek le a pénzzel, majd egy kanyar után odarendelte Gergőt, és kizavarta az utcára a kajárushoz, hogy váltsa fel a papírpénzünket.
A zombiszájú köpött egy fekete-vöröset és végül indulhattunk tovább.
A hegyek közeledtével kezdtünk kicsit megnyugodni, meg már ki is volt írva, hogy nemzeti park és ráadásul nem is olyan nemzeti park volt, mint a thai fajták, hogy a tábla mellett egy óriási szemétkupac, amin meg kiírva, hogy turistáknak tízszer annyi a belépő…Nem volt itt belépő, csak ez a kattant, csubakka-hangokat kiadó, zombiszájú sofőr, aki úgy vágtázott a sziklákon, hogy csak pislogtunk és ha dugóba kerültünk – merthogy keskeny szerpentinek lévén sokszor bedugult a turistabuszok oda és vissza vezető kígyózó sora – jól ráköpött egy véres feketét az ellenséges autó tetejére. Turistákat nem vettünk fel, ha meg is állt a sofőrünk, rájük förmedt artikuláltan hangot kiadva, hadonászott és a mögöttünk vagy előttünk lévő buszokra mutogatott. Ennek ellenére véletlen sikerült három tinédzser lányt felvennünk, akiket kábé elrabolva a többi barátaiktól azok előtt becsukta a buszajtót20151129_123521, őket meg mégis vittük tovább.
A nemzeti parkra próbáltunk koncentrálni, ami egy óriási hegyen volt, nagy területeket elfoglalva, hegyek és völgyek és nagy kiszáradt folyómedrek, és mindezek mellett a sziklákba vályt szerpentinutak. Sajnos se gyalogos, se biciklis utak és az autóutak is olyan keskenyek, hogy nem lehetett mellette gyalogolni. A bizonyos megállók ugyan szépen kidolgozottak voltak, mindenhol pihenő, éttermek, templomok (van, ahol három különböző vallású is), de gyaloglásra alkalmas utacskák alig.
A táj viszont gyönyörű, végre nagy hegyek. Estére értünk vissza a szállásunkra, ahol még este 10-kor bekopogott a vadászpilóta és kirendelt pizsiben a folyosóra, hogy negyven percen át mutogatva elmagyarázza az összes turistautat a hegyen, kifejezetten olyanokra is kitérve, amikre nem lesz időn most, de amiatt mindenképp vissza kell térnünk az életünkben. Én bólogattam serényen és alig vártam, hogy elszabaduljak és bedőljek végre az ágyba.
Másnap megint csak a hegyekbe kószáltunk. A helyi busz ára teljes rejtély maradt számunkra, mert kétszer és háromszor annyit is fizettünk később ugyanazért az útért, mint amennyit korábban. De ismerjük Ázsiát, ez csak egy kis rendszerhiba, és egész Taiwanon még mindig ez volt az egyetlen. Cserébe viszont ott a táj, a tiszta levegő, a hatalmas hegyek, a tiszta és rendezett nemzeti park, a nagy folyók és völgyek, az erdőben figyelő majmok és az idő és a hely, ami mind tökéletes!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s