amikor

jungleAmikor elég volt a stresszből, amikor folyton csak rohansz, amikor nincs időd se magadra, se másra, amikor mindig dolgozol, amikor otthon is a munkára gondolsz, amikor folyton görcsben a gyomrod, amikor folyamatosan rosszkedvvel ébredsz, amikor esténként sírva mész aludni, amikor egész nap ok nélkül reménytelenül érzed magad, amikor nem tudod mit hoz a jövő, amikor csak úgy, mikor nagy szomorúság van rajtad.
Na, akkor kell kimenni az erdőbe végre. Hallgatni a hívó szóra és menni a zöldbe, meg sem állni az erdőig. Ott pedig csak nézni és nézni a nagy zöldet, a sötétet és a világost, az erdőben a mohát és a törzset, ahogy az évek formázták, nézni a leveleket, ahogyan a nap átsüt közöttük és a szél játszik velük. Lefeküdni a fűbe és nézni a hatalmas kék eget, a fák csúcsait, ahogyan az éghez érnek. Nézni a vízesést és állni a permetben, hagyva, hogy lemossa a víz rólam a városi szennyet, a stresszt és minden mást, ami nem kell. A permetben megmosakodni, a tiszta, hegyi patakban sétálni, az erdőben fel és le mászkálni, elfáradni, aztán újra menni, megmászni, átmászni, átugorni, lebukni és áthaladni, csak úgy a zöldben lenni, benne az erdő ölelésében. Csak úgy, engedni, hogy megérintsen, hogy bezöldítsen téged is, hogy beolvasszon, hogy nyugalmat hozzon, hogy a lélegzése részévé tegyen.

Hogy csak úgy legyünk, úgy igazán. Végre valahára.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s