újra suli

2a4c5c6fbcfd1589Levinek akkor kezdődik a suli, mikor otthon a többieknek véget ér. Vagy majdnem. Az egész március és április szünet volt, és csak május 18-án kezdődött újra az iskola. Ez volt a nyári szünet és most kezdődik az új tanév. Idén harmadikos lett, bár még mindig zavaros nekem, hogy hol és melyik évet járta, hiszen otthon volt elsős, aztán hirtelen harmadikos Kanárin és Thaiföldön befejezte a 2. év második félévét és most harmadikos lett. Idén küldött is az iskola egy papirt, hogy egy thai tanfolyamot kinálnak gyerekeknek, akik még nem beszélnek thaiul, szombaton, két alkalommal irtó sok pénzért. Szóval úgy tűnik, hogy nincs igaza Levinek,

miszerint a tanárai még örülnek is, ha ő a thai órákon valami teljesen mással foglalkozik 🙂
Levi már nagyon várta a sulit, merthogy kezdett otthon unatkozni és viszont akarta látni a barátait, ami sajnos mégsem történhetett meg, merthogy épp a három legjobb barátja átment egy másik suliba. Nagyon szomorkodott – kábé egy napig. Aztán mesélte, hogy jött egy új fiú. Ismervén a szülői kérdéseket, már meg is állapitotta, hogy nem thai és még a bőrszinét is megfigyelte, fehér. És büszke volt, hogy ilyen megfigyelésekkel kielégitheti szülői kiváncsiságunkat. (Igazán figyelmes gyerek.)
Aztán kiderült a kisfiúról, hogy japán és hogy kinai neve van… mondja Levi, szóval szerintem inkább mondhatjuk, hogy egyszerűen csak nem thai, lehet, hogy kiderül holnapra róla, hogy igazából indián… merthát Levinél ezt nem tudni. Mindenesetre mivel ő Levin kivül az egyetlen külföldi az osztályban Gergő javasolta, hogy barátkozzanak össze, amire Levi csak annyit mondott „Nem az én stilusom”.
Azóta egyébként a legjobb barátok lettek… 🙂
Egyébként idén ugyanolyan órák vannak, mint tavaly voltak, van zongoraóra is és az iskola készségesen javasolta, hogy vegyünk meg 2000 bhatért egy mini műanyag pianinót rajtuk keresztül és a visszaküldendő papiron nem az állt, hogy „Igen, megrendelem.” És „Nem, nem kérem, köszönöm”, hanem hogy „Igen, megrendelem” és „Igen, beszerzem magam” bár valójában sehova nem irták, hogy kötelező lenne beszerzni. Dehát itt nagyon udvariasak és yes-kultúra is van, azaz nehéz bármire is nemet mondani… Van egy érdekes új tantágy, a „thai civics” amire nagyon kiváncsi lennék, merthát jó tudni, hogy egy diktatúrában mi is a dolga egy rendes állampolgárnak. De szerencsére csak thaiul van, azaz Levi (és én) soha nem fogjuk megtudni.
Szóval mig Magyarországon a suli a végéhez közeledik, mi újrakezdjük a reggel hatkor kelést és az egyenruhába öltözést. Amit viszont nem kezdtünk újra, az a Levi reggeli zaklatása, hogy készüljön, mozduljon már. Ugyanis rákapott az olvasásra! Ez most a legújabb őrület – remélem, hogy azért sokáig tart. A Gyűrűk Ura összes könyve volt az első, most meg a Harry Pottert falja reggeltől estig. Az a szabály, hogy ha időben elkészül, akkor még reggel is olvashat, úgyhogy olyan gyorsan van kész a méréssel, inzulinozással, reggelizéssel, bepakolással, ebédpakolással, mint még soha! 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s