az isten tenyerén (Nepál)

landscape-mountains-himalaya-buddhism-prayer-flags-P2-8109Jakok mindenütt, ülnek, fekszenek, lassú gondolattal legelésznek. Hatalmas, fekete, hullámos hajuk a földet mossa körülöttük. Alig-alig mozdulnak a térben. Egy kövekből rakott fal jön szembe középen az úton, a puszta domb tetején, ahol a kitaposott ösvény halad. Faragott irások a fekete köveken, cifrák és mélyen vésettek. Szent hely. Csak balról kerülhető, tiz év körüli kislány figyelmeztet rá kitünő angolsággal. A helyi gyerekek csak nevetnek rajtunk, hogy még ezt sem tudjuk. A puszta ivben hajlik meg a lábunk alatt, mély szakadékban végződve odalent. Mellette égnek meredő hegyek, a Himalája jobbra és balra, fehér hegycsúcsaival. Az ég a földig ér, kék és fehér, felhői hullámokban jönnek utánunk. A világ tenyerén haladunk tovább, a csupasz tenyéren, ahol az ujjak hegycsúcsokként merednek körénk. Nincs fa, nincs ház, nincs más, csak az ég és a hegyek, a kövek és mi, kicsiny kis emberek. És a szent helyek.
A kövek aztán egymásra pakolva, ez már egy másfajta kőkupac, nem olyan egyformák és simák a kövek, hanem szedett-vetett kavicsok egymáson. Kicsik és nagyok, mindenféle forma, ahogyan az ember összehordta. Megfogok én is egy kavicsot a földön, önkéntelenül visz a lábam a kupachoz hogy rátegyem az én kicsimet egy másik kicsire. A bácsi a másik oldalon jön szembe velem, háta derékszögben meggörnyedt, arca feketére égett a napon, kabátja, ruhája kopott, poros mindene a feje búbjáig. Hátán halomnyi gally, valahol messze, ahol még vannak bokrok, facserjék, lejjebb, ahol még a hegy erdőkkel szaggatott, összegyűjtött gallyakat adott neki, miket összefűzött szépen sorba, hogy most a hátán vigye kövekből rakott házához a világ tetejére. Meglátja, ahogy a kavicsommal a kavicshalom felé visz a lábam. Felnéz, egyenesen rám, arca százéves, a hegyi patakok és gerincek ivei az arcán. De tekintete kék, az eget meghazudtoló kék.
– Szerencse! A szerencse megjön érted!  – hagja harsányan hangzik a csupasz vidéken. Öröme végtelen, mosolyában elveszek. Még kérdezem, hogy mit is jelent mindez, de nem válaszol, a háta görnyedt maradt élete terhétől, a tájtól, mi rárajzolta önmagát az arcára, ő meg csak nevet és mutatja a nagy követ, karjával iveket ir le, hogy nézzem a formáját. És meglátom az óriási sziklában a Himalája térképekre rajzolt ivét.
– Szerencse… szerencse… – mondja még és elhalad öreg teste mellettem.  Én meg nézek utána és arra gondolok, tényleg mekkora szerencse itt élni az isten tenyerén.

Ezt a helyet két héttel később elmosta a lavina. Csak remélhetem, hogy a bácsit nem.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s