megint a biztonsági őrök

OLYMPUS DIGITAL CAMERADélkelet Ázsia a biztonsági őrök régiója. Ezt eddig is tudtuk, de most mégjobban.
A héten voltunk egy fotókiállitáson, megint a kinai negyedben. Ott van az a ház, Cho Why, ami amolyan spanyol beütéses, spalettás zöld-fehér ázsiai ház, a földszint teljesen kinyitva két oldalra az utcára, belül pedig egy meredek falépcső vezet felfelé a kiállitóterembe. A helyet tiz művész vette meg, thaiok és európthailand_faq_securityaiak, hogy együtt csináljanak itt művészetet. A fotókiállitások  előadásokkal vannak egybekötve, mi, a vendégsereglet, egymás hegyén-hátán ülünk a földön a ventillátorok és a kitárt ablakok közötti fülledt hőségben, a szines párnákon és gyékényeken, mig a fickó felhiv egy-egy thai fiatalt, akit röviden bemutat, beszéltet a munkájáról, majd jön a vetités zenei aláfestéssel, majd újra a helyi arc, akinek lehet kérdéseket is feltenni. Nagyon jó ez a módszer, mert igy mindenfélét lehet kérdezni és látod is a művészt a kép mögött. A legutóbb például a legjobb egy nagyon belevaló csajszi fotói voltak, aki tomboy párokkal csinált fotósorozatot. Ezek olyan lányok Thaiföldön, akik fiúkként élnek. A képsorozat azért is volt olyan hatásos, mert egy párról szólt, akik fiúknak öltözött lányok voltak, de nem is ez volt az érdekes, hiszen ilyen nagyon gyakran van Thaiföldön, – nálunk az irodában is van pár munkatárs, akinek a nemi identitásában elég bizonytalan vagyok – hanem inkább, a fotósorozat maga, ami annyira bensőséges, olyan intim, olyan közvetlenül nyilt volt, hogy az ember úgy érezte a képek után, hogy nem csak ismeri ezt a két idegent, de érti, tudja, érzi is őket.
A mostani fotósorozatok az utcát mutatták be, kicsit úgy, ahogyan sokszor én is látom, a fények játékaként, a pillanatok sorozatában, olyan képekben, amelyek viccesek és meglepőek. A legjobb ezek közül a thai biztonsági őrök sorozata volt. Ahogyan nagy pocakkal aludt egy őr a műanyag széken, ahogy peckesen pózolt egy másik az irodaház oldalán, ahogyan a harmadik a hasára támasztotta a műanyag zacskós levesét, ahogy a mobilját nyomogatja, vagy a pattanásait mall-security-guard_photonyomogatja egy kis tükörbe bámulva. A fiú, aki a sorozatot készitette hozzátette, hogy mindez a thai oktatási rendszert minősiti, hogy még „jó biztonsági őrök sem tudunk lenni! Mert ezt tanultuk, legyünk alázatosak és ne kérdőjelezzünk meg semmit, ezt tanitják nekünk az iskolában. Miközben még a munkát sem tudjuk helyesen elvégezni.”
Nem értettem pontosan az érveit, ahhoz, hogy tudjam, mi fesziti a társadalom szivét, jobban kellene ismernem a társadalmat és a mellkasát is. Igy viszont csak a benyomás marad, amihez hozzáteszem a magamét, az indonéz gugoló biztonsági őröket, akik fel sem állnak, ha a hotelbe előttük megyek el, a köpködőket, a rámbüfögőket, a beszólókat és a szotyival megdobálókat. A manilaiakat, akik a new yorki témájú háttér előtt a felhőkarcolókat védően sorfalaznak, akik nem a pocakjukra teszik a szendvicset, hanem a keresztbe rajtuk lógó gépfegyvereikre. És visszatérek gondolatban újra Bangkokba, ahol a bácsi jut eszembe, akiről a nagypapám, akinek annyi a dolga, hogy a bankba belépő emberek előtt szélesre tárja az ajtót és a mosolya jut eszembe, és hogy boldog legyen, ő is és azt gondolja, hogy ettől én is.
És én rá gondolok, hogy legalább van munkája és meghajolok és összeteszem a tenyereim neki. Nekem nem kellenek biztonsági őrök ugyan, de mit tudok én az itteni életről? Mit tudok én arról, mit jelent ennek a bácsinak az, hogy van munkája egyáltalán!

20150212_21205820150212_215736_LLS

20150212_220734_LLS    20150212_220117

20150212_215840

 

Advertisements

2 thoughts on “megint a biztonsági őrök

  1. :)a nyelvsuliban ahova a fiam jar Lad Prao ban itt is van egy cuki , orokmosolygo 40 kilos bácsi, akinek csak az a dolga h nyitogassa az ajtot- kívulről. Többszor mondtuk neki h a benti, legkondis reszrol nyitogatna, s nem kint izzadna, ugyanolyan nice lenne, de legkozelebb megint csak kinn áll…

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s