buszok és nők Jakartában

stock-photo-pervert-stalker-physco-molester-flasher-stick-figure-pictogram-icon-116410384Eddig még nem mertem elővenni a telefonom egy fényképezés erejéig a buszon Jakartában. Valójában még eddig sosem utaztam egyedül a buszon, nem is tudom, hogy mikor fogok. Egyébként is nem csak egyszerűen külföldi vagyok itt, hanem teljesen vadidegen! Hófehérke, európai… mint valami ufó. És még azt sem tudom, hogyan hivnak itt minket, “ufókat”, mert Thaiföldön farangok vagyunk (egy sárgás-fehér gyümölcs után) Kanárin pedig girik voltunk. És itt? (azóta megkérdeztem: orangulé, majdnem mint az orángután!) Nos, mi, azaz a turisztok eléggé mulatságosan festhetünk többnyire nagy, elfolyó fehér testünkkel és hosszú orrainkkal, hátizsákjainkkal, kukucska-kiváncsi kis szemeinkkel meghát mindazzal, amit itt művelünk. Kikkivel utazom a buszon, aki egyékbént Maria Christi, aki történetesen keresztény, ha ezt véletlen nem tudtuk volna a nevéből és lány is, ha lettek volna kétségeink (Nem fölösleges szócséplés mindez,mert például Manda és Longena fiúk). A buszraszállás egyébként is érdekes, mert minden út kb hatsávos és gyaloghidon lehet átmenni az egyik oldalról a másikra és néha lehet a két sáv közé menni, ahol egy kis bódéban várni a buszt. Ami aztán jön is, gyakran és fürgén, de irtó rozogán és az egész olyan furcsa, mert valahogy a busz aljában lehet a motor, ezért az ajtajai úgy egy méterre vannak a földtől és lám, mi is olyan magasan vagyunk, mert, mig előtte észre sem vettem, de ugyanolyan magasan vagyunk a kis fémbodegában. Ki van ez találva! A busz hangja irtózatos, zörög, zötyög, pont, mint a thai, de talán rosszabb, mert itt, Indonéziában minden egy kicsivel rosszabb állapotban van. No és mikor felszállunk én megyek előre és balra veszem az irányt, ott megállok három férfi előtt, akik egyessével ugrálnak fel, hogy átadják a helyet. Mindjárt leszállunk, igy maradok inkább állva és igy pont a szemem elé kerülnek azok a kis aranyos rajzocskák, amik a buszokon lenni szoktak, hogy mit nem szabad és mit ajánlatos.

rsz_11_steve_mccurry_shaolin_monks_training_copyright_steve_mccurry_courtesy_st_moritz_art_mastersThaiföldön már különösképpen megkedveltem ezeket a jeleket, mert van ott látható, hogy az állapotos néni és a kisgyerek mellett hogy add át a helyed a szerzeteseknek, sőt, a vonaton külön padjaik vannak a narancssárga lepedőbe öltözött, mezitlábas szerzeteseknek és a repülőn is ott mehetnek be ahol a repülőgép személyzet. No, itt lássuk csak mi a helyzet, van nénike, akinek át kell adni a helyet és nem szabad hangosan zenét hallgatni, és meghúzni a lányok szoknyáját… MI?

  • Mi ez, Kikki? Mit jelent ez a rajz?
  • Hát, hogy nem szabad zaklatni a nőket – magyarázza határozottan és én harsányan nevetek, amin nem csak ő lepődik meg, hanem az összes körülöttünk álló férfi, akik árgus szemekkel néztek eddig is.
  • Még jó hogy nem szabad…- mondom bocsánatkérően – de hogy ezt ki kell irni…
  • Csak itt van ez, a férfirészlegen – válaszolja magyarázatképpen Kikki.
  • Férfi részlegen? – gyanúsan körülnézek és akkor látom, hogy csak férfiak vannak körülöttünk, sötét börű, sötét arcú, kiváncsi tekintetű férfiak, akik hol lopva, hol kendőzetlenül bámulnak. (hoppá! talán épp amiatt, hogy rajtunk nincs kendő).
  • Igen, ez a férfi részleg. Te ide kanyarodtál, amikor felszálltunk. Itt csak férfiak vannak.
  • Dehát miért nem mondtad? Akkor menjünk át …
  • Nem kell. A nők általában a busz elejében vannak, de oda nem mehet férfi. Viszont a busz hátsó részébe jöhet nő, ha nem fér el az első részben. Viszont forditva semmiképp. Igy védik a nőket! – mondja és én próbálom érteni a lényeget, de nemigen megy.

A reptereken látott arab családok jutnak eszembe, a fekete szellemasszonyok, a burka és a nők elfedésének különböző módjai, amit mindig tátott szájjal nézek amikor utazom. Igyekszem nem bámulni, de nem lehet! A burka… egy pillanatra sem tudom elképzelni, hogyan lehet igy élni!

  • Nem is tudom, mi az erősebb bennem a riadalom, a kétségbeesés vagy a harag, ha meglátok egy ilyen, állig feketébe öltöztetett, arcát eltakaró nőt – mondom Rodnak egyik utazásunk során. A kisgyerekek csak fogják egy fekete lepedő kezét, és kábé mindegy, hogy melyik árnyék után mennek. Hiszen van, hogy még a szemük sem látszik ki ezeknek a nőknek! Mit gondolhatnak a hozzájuk tartozó férfiak, akik bezárják szerelmüket, feleségüket, lányaikat ebbe a fekete börtönbe? Csak nézem őket és arra gondolok,milyen hatalmas is a világ, milyen mások is a kultúrák és hogy oltre-lo-sguardo-portraits-travel-photography-steve-mccurry-21mennyire kétségeejtő nagy rabság is lehet a  kultúra.
  • Haza mersz menni egyedül? – kérdezi Rod a Pizza é Birra nevű helyen, ahol Larry, a pénzügyi igazgató, Rod és én vacsoráztunk Jakartában. – Vagy elkisérjelek?
  • Nem, kösz. Ennyire elveszettnek látszom? Bár ma reggel igencsak csodálkoztam, mert először volt, hogy a hoteltől az irodába egyedül mentem és kifejezetten bámultak a helyi fickók.
  • Engem is bámulnak – mondja Larry, én meg viccelek, hogy na, az nem csoda, mert Larry harsány, nagydarab, hófehér figura, igazi amerikai hanglejtéssel és kinézettel, kockás ingben és nagy pocakkal.
  • Meg egy fickó fel is ajánlotta, hogy elvisz a motorján – folytattam.
  • Azt nekem is felajánlották – vág közbe Rod és vigyorog. És most olyan, mint egy ovis, aki büszkélkedik. Pontosan úgy, mint amikor vizslatja a rövidebb és hosszabb sorokat a reptéren az útlevélvizsgálatnál és büszkén dagadozik a mellkasa, ha egy olyan sort választott, ami gyorsan halad. Vagy mikor vigyorog, mert különb helyet kapott és több odafigyelést valahol, mint én (ami egyébként furcsa mód nagyon ritkán van, mert én valahogy mindig kapok extra kiszolgálást)
  • Na, akkor nem kell mitől tartanom – vágom rá és biztositom Rodot, hogy nem kell elkisérnie. Bár nem tagadom, van itt mitől félni. Legalábbis Thaiföldhöz képest, ahol alig van erőszakos bűncselekmény. Itt azért a sarkokon, a félhomályban, az autók és motorok mellett férfiak gugolnak és bámulnak meg. Natalia, aki eredetileg kolumbiai, de már évek óta Hollandiában él, reszketve kapaszkodott belém legutóbb, mikor a gödrök között hazabotorkáltunk a sötétben. De én  kevéssé tartok az indonéz férfiak bámuló sötét szemeitől, mint a cikázó motorjaiktól és a felvágós dzsippjeiktől meg attól, hogy vagy beleesek egy betonlyukba vagy nekem rohan egy patkány valahonnan. És mivel mindez akár Bangkokban is megeshet, itt csak annyival erősebb bennem az aggodalom, mint amennyire az idegenségérzet. Bangkokban pedig éppen az otthonság érzet tesz még aggódóbbá… Mindegy. Indulok. És egyszerűen csak arra fókuszálok, hogy hova teszem a lábaimat a következő lépésnél. Semmi filozofálás, semmi gondolkodás. Semmi kendő, semmi burka. Semmi félelem. Hiszen európai nő vagyok. Tele jogokkal, feminizmussal, erővel és hatalommal.Európai nő vagyok, makogom magamban. Európai… – hála a jó istennek!
Advertisements

One thought on “buszok és nők Jakartában

  1. Szia Kedves Iro, No worries. Indonezia ugy altalaban elegge szakadt, de azt nem mondanam, hogy erezhetoen veszelyesebb lenne, mint Thaifold vagy hogy felned kellene a buncselekmenyektol. Azer Jakarta nagy varos; legy ovatos, utazz a noknek fenntartott reszen a buszon, vigyazza a penztarcadra es csak Blue Bird Taxiba ulj be (vagy Silver Bird, bar az sokkal dragabb). A legnagyobb veszelyt a kozlekedes jelenti es a zsebtolvajlas. Kihalt helyeken este ne setalgass stb.

    Igen, ez iszlam orszag, de azert a teljesen betakart arcu nokkel femjelzett tarsadalmi reteg, vagyis a szaudi wahabbita exportot (amit en is utalok) kovetok csak par szazalekot tesznek ki Indonezia lakossagabol. A tobbseg “normalisan” muszlim es teljesen rendben van ez. Az emberek szerintem tok helyesek, minden felelotlenseguk es trehanysaguk dacara :-). Ugy altalaban beszelek ezekrol…

    A kulfoldit ugy hivjak: bule. Nem igazan kell az orang-ot ele tenni.

    En mar tobb, mint masfel eve elek itt felesegemmel es ket kisiskolas gyerkommel – egy humanitarius nemzetkozi szervezetnel dolgozom.

    Ha barmi info-ra v. segitsegre van szukseged Indonezia tekinteteben, irj mailt batran!

    Zoli

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s