a kutya

doggy_robotics_colored_by_TheDotsAreJoined– ใช่, คุณเป็นสุนัขที่ดี , Chai, khun pen zu na ti di! – mondja a kutyának a néni miközben meglapogatja a fejét. Mindez valami olyasmint jelenthet, hogy „ igen, igen, jó kutya vagy te! „ gondolom én, mert ütögeti ütemesen a fejét a nagydarab kutyának aztán beletörli répahámozástól barnás ujjait virágos kötényébe és továbbsétál. A fekete-fehér foltos kutya lassan lefekszik elém, épp a felüljáró gyaloglépcsőjének pihenőjére. A néni tudomást sem véve rólam megfordul és elindul a sötétbe lefelé, én meg ott maradok fent, a felüljárón, ahol a kutya kopott teste elválaszt a biztos, otthonomhoz vezető úttól. Ő háttal van nekem, ami persze nem szerencsés. Tele van a hasa, az látszik, itt mindenki eteti, sült máj, sült csirke, sült polip. Ha meg mégsem az árusok,akkor ott vannak a fa-isteneknek kitett eledelek minden fa tövében.
A mi kutyánk lassan mozog előttem, már letelepedett de még mocorog, fejét hol erre, hol arra lóbálja. Lemennék a lépcsőn, de nehezen közelitem meg őt. Kis területet találok, ahol épp elfér a talpam, oda teszem lassan le lábam, és a kutya teste felett átlépek óvatosan, szememet le sem véve róla. Ő rám se néz. Még a fejét sem emeli fel, amit közben rátett a lábára. Csak kinyitja egyik szemét, melankólikusan rám néz.
– Hoztál kaját? – kérdi halkan, de erőteljes nyomással a hangjában.
hi_there_by_thedotsarejoined-d3e6mdl– Nem! – vágom rá és megmerevedek. Akkor nem enged át? Csak ha hoztam enni?
– Mindegy – szól halkan és mint aki fáradtságtól elgyötört, lassan lehunyja újra szemét.
Nem tudom mitévő legyek. Egyik lábam a fordulóban, másik épp felette. Mozdulok, mennem kell, várnak haza. Átlépek felette, nagy, rózsaszin folt van a hátán és a fenekén. Nincs szőre ott, mint annyi hasonló kutyának itt, Bangkokban. Tartok tőle, pedig tudom, hogy nem akar bántani. De annyira szomorú, olyan melankólikus, olyan kiszámithatatlan. A maradék tiz lépcsőt gyorsan szedem magam után. A lépcső sötét, hátsó részén patkány röhög ratjam.
– Félsz, félsz, félsz! – cincogva röhög rajtam és nagy, dagi testét rázza a gúny.
– Jól van na! – kiáltom oda. – Hiszen idegen vagyok itt, nem tudom, mi a szokás! – Még visszanézek, a kutya félig lehunyt szemmel, lemondóan néz rám. Szégyellem magam, bár nem tudom miért is.
– Nekem mindegy – mondja. És a minden mindegy totális depressziójával visszateszi fejét kikopott lábfejére.
Mókus fut át fölöttem.
– Szokás, szokás! – nyüsszögi, hangja alig hallható, de nevetése nem gúnyos, mint a patkányé, inkább a széllel kacérkodó, szalad a száz, görbe ivekbe, kacskaringókba szövött elektromos vezetékeken. Sosem csapja meg az áram, és nevet. De én tudom, hogy nem igaz, egyszer épp egy áramcsapott mókust tettem vissza a fára az iroda mellett. – Málnás fanta! Én azt szeretem! – hangzik a széllel a hangja és látom is a kis mókust, amint vékonyka karját nyújtogatta a fantásüvegbe, hogy kiiszogassa a fantát.
– Tudom, tudom, persze – válaszolom. Aggódva nézem cikázását a vezetékeken.
– Vigyázzon magára! – kiáltom. – Még kigyók is lehetnek ott…- jut eszembe, mikor csak fél éve itt, Bangkokban óriási robbanással, szikrázással, villámással vágott agyon egy óriáskigyót a vezeték. Úgy hullott az utcára hatalmas teste, hogy a motorostaxisok kisiklottak láthatatlan pályájukról, a Gucci táskás cicababák pedig felsikoltottak a dzsungel vad betörési kisérletére. Majd néma takaritók szótlan söpörték össze a kobra maradékait, belehintve őt a műanyag zacskós, mesterséges szemetek halmai közé. A patkányok persze akkor is röhögtek. Ugyanúgy, mint most rajtam.
A csótány elszalad előttem. Ő nem ér rá velem diskurálni. Az autók lassitanak. Mi történik? Egy másik kutya, a nagy fekete, aki éjszakára a parkolónkban szokott aludni, megérkezett. Most lassú mozdulatokkal halad át a hatsávos úton. Az autók nem dudálnak csak lassitanak. Ő komótosan közelit. Hátán foltokban rózsaszin a bőre, neki is egyre kevesebb a szőre. Az idő kikezdi őket. Meg persze a meleg is. Észrevesz engem, rámemeli sötét, ábrándos, álmos, fáradt, reményvesztett tekintetét.
– Az élet nehéz – néz rám – Főleg nekünk, isteneknek – mondja nem is nekem, csak én vagyok épp ott – És fölösleges is.
És lassú mozdulatokkal lefekszik a hatsávos kereszteződés közepére.

Advertisements

One thought on “a kutya

  1. Nagyon jook az irasaid, ez a felnottmese meg teljesen elrepitett!, hangulatilag kedvenc kolyokkori mesekonyvem ugrott be ( elso +masodik meseskonyvem) so koszonom szeeepen!
    Itt nalunk is lakik egy szomoru szemu kuty akirol azt hittem vemhes, de csak tul jol tartjak a kifozdesek + , neki neha aahhoz is van joga h besetaljon a 7 Elevenbe 🙂
    udv
    Bori

    Liked by 1 person

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s