kedves emigráns barátom!

Waiting____by_toinjointsMilyen neked a kintlét? Milyen az életed? Felszabadultabb, könnyebb, boldogabb vagy-e mint otthon voltál? Több időd van-e magadra, több a nyugalmad, több az egészséged? Te is felszedtél egypár kilót a külföldön élésben, a sok jó vacsorázásban, a nyugalomban, mint én? Te is a magyar koszttal álmodsz? Tömöd magadba a kolbászt és a töltött káposztát a ritka hazalátogatásaidkor?
Mit gondolsz most az otthonról, az országról, a magyarokról, magadról? Hát nem olyan emigálni, mint  egy fullasztó életből a világűrbe ugrani, ahol nincs semmi, de igazán semmi? Minden, ami eddig halálra gyötört, de meghatározott, most eltűnt az idő és a tér furcsa összecsavarodásában? A mindenbe ugrani és a semmibe érkezni, miközben az ország a múltammal együtt eltűnt az időcsapdában? Mintha a semmi alig-alig akarna valamivel is megtöltődni körülöttem? Hol vannak a terek, személyek, történések, amikez viszonyitva meghatároztam magam?

Te is mindig idegennek érzed magad, még évek, évtizedek után is? Igyekszel-e beilleszkedni vagy már rég letettél róla? Könnyű-e az idegenség könnyűsége vagy nyomaszt a közös múlt nélküliség? Nehéz-e a tiszta lap?

Moon_and_Sun_by_toinjointsVolt-e kultúrsokkod? Akartál-e bezárkózni a biztos négy fal közé csak magyar zenéket hallgatni, hogy ne érezd a pánikot, ami belülről orditott rád? Érezted-e, hogy most valóban, igazán egyedül vagy? Volt-e hogy álltál csak a boltban miközben egyetlen szót sem értesz a körülötted beszélő, lélegző, élő, vidáman hullámzó életből? Érezted-e, hogy kivül vagy mindenen? Hogy még a bejáratot sem látod? Te is álltál már könnyekkel a szemedben, mert annyira igyekeztél megérteni egy idegen nyelvet és közben büszkén tűrni a megaláztatást, hogy hülyének néznek csak azért, mert még nem beszéled tökéletesen mások nyelvét? Roskadtál-e már magadba érezve, hogy minden veszve, nem lesz itt sosem otthonod, nem lesz munkád, barátaid, nem lesz soha már közösség körülötted, amelyhez tartozol?
És az otthoniak? Számonkérik rajtad is, hogy megérte-e ez az egész? Hogy most akkor végre boldog vagy? Többet keresel? Jobban élsz? Kell-e folyton magyaráznod, bizonyitanod, közben igyekezni nem megbántani őket azzal, hogy mégiscsak elmentél és közben még jó is? Érezted-e, hogy mindegy mit mondasz, úgysem hiszik el, mert nincs mivel kompenzálnod a családod? Érezted-e, hogy sosem bocsátanak meg?
És a régi barátaid, megvannak-e még? Olyanok-e mint régen vagy már máshogy néznek rád? Olvastad-e a sorokat, amik távolságra intettek, csak mert távol vagy? Volt-e hogy mondták neked, milyen bátor vagy, hogy elmentél, miközben inkább gyávának érezted magad, amiért nem tudtál maradni? Érezted-e ahogy záródnak a régi kapuk csak mert már nem ott élsz, mert te a „szerencsések közé”, az „elmentek közé”, az „elfutottak közé”, a „boldogabbak közé”, az akármilyenek, csak nem az eddigiek közé tartozó vagy már? Érezted ahogyan lassan csúsznak ki a barátságok szálai az ujjaid közül épp akkor, amikor a legjobban van rájuk szükséged?

Milyennek látod most az otthont? Neked még Apeh és nem Nav, hogy Moszkva tér és nem Széll Kálmán? Neked is időutazás-e hazamenni? Egyszerre olyan, mintha ezer év telt volna el, máskor meg mintha sosem mentél volna el? Te is otthon vagy-e olyan sokszor gondolatban? Te is minden nap nézed a Facebookot, böngészed a netet, reménykedve, dühösen, csalódottan, szomorúan hallgatod a hireket? Dühös vagy-e még, mint mikor elmentél? Elmúlt-e már a kalandvágyad? Van-e hazavágyódásod? Tudnál-e megint otthon élni? Tudnád-e szeretni?

Ugyanolyan gyűlölöm-szeretem neked is Magyarország, mint nekem? Ugyanúgy meditation_by_TheDotsAreJoinednyomasztva ül-e a szempilládon, akárhová is pillantasz? Félelmetes gondolat-e, hogy hazatérsz, vagy reménykedő leányálom? Nem csalás-e a „majd egyszer hazatérek”, nem csak önámitás? Várod-e hogy változzon minden, hogy hazatérhess miközben abban reménykedsz, hogy nem változik semmi és minden ugyanolyan lesz,mint mikor elmentél? Hogy onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk? Hogy mindaz a távolság, ami most elszakit, akkor majd egyszerűen eltűnik? Hogy majd egyszercsak úgy csinálsz, mintha semmi sem történt volna? Akarsz-e majd úgy csinálni,mintha velük együtt végigszenvedted volna azt a két, nyolc, tiz, húsz évet, amit valójában máshol, a várakozásban töltötted? Amit otthonról irigyelt gazdagságban, innen nézve magányos emigrációban? Akarod-e valaha, hogy mindaz, akivé itt váltál újra semmivé váljon azért mert visszatérsz? Akarod-e hogy újra otthonod legyen az az ország, amit szenvedéssel hagytál el, mert fájdalmat okozott?
Egyáltalán lehet-e otthonod újra?
Akarod-e?
Én akarom-e?

Advertisements

6 thoughts on “kedves emigráns barátom!

  1. Minden kicsit igen is, meg kicsit nem is. Az összes döntésnek ára van, egyes emberek személyisége nem alkalmas arra, a sokak által hangoztatott eszményi stabilitásra amiben az anekdoták dolgos, jóravaló emberei élik boldog mozdulatlan életüket, annak ellenére, hogy még a szülőfalujukat sem hagyták el sohasem. A fák biztosan állnak mélyre nyúló gyökereiken, (még ha oly sovány is a föld alattuk) de ezért a vélt biztonságért az ágaik hosszának határán túl létező világ hiányával fizetnek. Az időnk korlátozott, a planéta pedig hatalmas…
    A düh amit az országgal kapcsolatban éreztem réges-rég elpárolgott, helyette inkább magamat kárhoztattam egy ideig, hogy hogy voltam képes ifjúságom legaktívabb periódusában a kárpátok medencéjébe szorult, ezen túl szinte semmit nem érzékelő, kicsinyes posványban pancsolni ahelyett, hogy ebben a sokkal nyitottabb és bevállalósabb korban fektettem volna le a világlátáshoz elengedhetetlenül szükséges tudás alapjait. Így, hogy jelentős késéssel kezdtem valójában élni, sokkal nehezebben veszem az írásban felmerülő akadályokat, de mégsem érzem úgy, hogy szélmalomharcot vívok a kilátástalansággal. 🙂

    Like

    • Köszi! Tökéletesen megfogalmaztad, amit én is érzek: “képes ifjúságom legaktívabb periódusában a kárpátok medencéjébe szorult, ezen túl szinte semmit nem érzékelő, kicsinyes posványban pancsolni ahelyett, hogy ebben a sokkal nyitottabb és bevállalósabb korban fektettem volna le a világlátáshoz elengedhetetlenül szükséges tudás alapjait.”
      A fiamnak már más lesz, ő az egész világot kapja tőlünk 🙂

      Like

      • Honnan tudod h nem az a legnyitottabb es legbevallalosabb korod amit most elsz? 🙂 Az ember nem feltetlenul a kora huszas eveiben a legbevallalosabb, en azt tudom mondani h sok ismerosom valt nyitottabba es rugalmasabb az egyetemi evekbeli “tartozzunkvalahova” , a tarsadalmi elvarasokat koveto utan… en itt thaifoldon +kambodzsaban sok kora huszonevessel talalkozom munkambol kifolyolag akik egysikuan s szolgai modon kovetik a “mennyunk keletre elefantos gatyaban jatszuk a spiritualis egoizmus mantrajat ” kozben ugyanolyaonok mint fogyasztoi tarsadalom beli kortarsaik , csak a diszlet s a jelmez mas….vicces latni , s vszeg en is ilyen voltam abban a korban..

        Like

  2. Én három éve hagytam el Magyarországot miután 10 éven keresztül megpróbáltam egy életet ott kialakitani. Gyerekkoromban két országban nőttem fel, és felnőttként Magyarországon próbáltam élni aminek egy mély depresszió lett az eredménye. Most legutóbb tavaly mentem vissza megpróbálni mégegyszer milyen ott, és néhány hónap után menekültem onnan. Abban a pillanatban amikor megérkeztem dél kelet Ázsiába ami most már a második otthonom, hirtelen mint ha 10 évvel fiatalabb lennék és elöttem lenne az élet. Sajnos most megint vissza kell mennem és nagyon tartok tőle, már a gondolattól is depressziós leszek, és azt bánom hogy nem másik ország ahova vissza tudok menni Európába, és Magyarországra kell mennem, de az anyagiak oda kötnek. Arra jöttem rá a magyar emberekkel van a bajom. Nem szeretem a magyarokat. Utálom a kisstilű, ügyeskedő, korrupt, gerincteleneket akik az országban vannak minden szinten. Tényleg nagyon gáz a helyzet. Ez nem jelenti azt, hogy magyar egyéneket nem szeretek, de összeségében sajnos nem szeretem a saját népemet. Sokkal inkább jól érzem magam Ázsiai emberekkel. Az egyetlen ok hogy visszamenjek Magyarországra számomra az, hogy társat keressek ott, de ha találnék akkor készen állnék végleg elhagyni az országot és többet nem is gondolni rá. Ahogy a blog szerzője is leirta egy másik bejegyzésben, sokkal jobb az élet minősége még sokkal szegényebb országokban is. Remélem hogy 10-15 év múlva Magyarország egy más ország lesz, de egyelőre ez van.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s