véletlen épp itt a nagyvilág

20140826_191206_LLSMa Ethellel vacsiztam egy Pizza e birra olaszos nevű menő pizzériában a jakartai irodához közel. Ethel még az irodában határozottan magyarázta Frandynek és Kikkinek, akik az én indonéz osztályomon dolgoznak, hogy mindenképpen meg akar tanulni bahanézul. Ők persze mosolyogtak rajta, hiszen európai, vagyis valami olyasmi, azaz leginkább urangülé, de a lényeg, hogy idegen és ráadásul Bangkokban lakik, szóval minek is próbálkozik? – legalábbis az a bizonyos „álmodj szépeket” mosoly volt az arcukon. Aztán megkérdeztem Ethelt, hogy végülis milyen nemzetiségű ő, akiről valahogyan azt gondoltam, hogy francia, de nincs semmilyen franciás akcentusa… és ekkor kiderült:

  • Eredetileg amerikai, vagyis az apukám amerika, az anyukám francia, és sok országban éltem életemben, főleg gyerekkoromban, szóval beszélek úgy… kilenc nyelven.
  • ? Vááá! – maradtam tátott szájjal… – melyek azok?
  • Szóval francia, angol, német, spanyol, olasz, arab, kem, azaz kamordzsai…
  • Hogyhogy tudsz arabul, meg kambordzsaiul??
  • Hát hogy éltem Irakban és Libanonban és… –ekkor már elindultunk az irodából és leérkeztünk az utcára, ahol a folyamatos zaj, a dugó elnyomta a hangját. Annyit azért kivettem, hogy valahogyan véletlenül a háromszáz évvel ezelőtti, irodalmi arabot tanulta meg…
  • Már megbocsáss, de mit dolgoztak a szüleid, hogy Libanonba vittek gyerekként?
  • Á, akkor már nem voltam gyerek. Magamtól mentem. Épp ott dolgoztam – és folytatta is az arabjára vonatkozó fejtegetéseket. Lassan, gödröket és autókat kerülgetve elérkeztünk a „helyre”, a Pizza e birrá-ba.
  • Szóval a férjem brazil, igy beszélgetünk néha portugálul… – már nem tudom követni. A férje, aki egyékbént épp Kambordzsában dolgozik,„pandemic”-kel… és én meg nézek rá nagy szemekkel, hogy az mi is valójában. És akkor mondja, hogy tudod, mint az ebola, meg az ilyenek… Mindez reggel volt még, pár napja, mikor felfedeztem egy ismerős hangot a jakartai irodában és örömmel láttam, hogy ez Ethel, Bankokból.
  • Úristen, az nagyon veszélyes! – mondom én kerekedett szemekkel.
  • Á, végülis már jópár hónap eltelt amióta hazajött, vagyis visszajött Kambordzsába Afrikából, szóval nem jelentkezett nála ebola, szóval nem gond – mondja és nevet, és barna haját dobálja jobbra és balra. – A WHO- nál dolgozik, szóval ez velejár – mondja és nevet megint, mintha csak egy viccet mondana.
  • De akkor te Bangkokban, ő Kambordzsában… – és gondolom, hogy majd este, amikor együtt vacsizunk kikérdezem, de aztán annyit beszélünk másról, hogy nem derül ki számomra, hogyan működik egy ilyen távkapcsolat.
  • Nem értem, hogy végülis mi a te munkád? – kérdezem tőle két vega pizzaszelet között.
  • Kutató vagyok, szóval minden témában kutakodom.
  • De milyen egy napod? A magyar Greenpeace-nél nem voltak kutatók…
  • Hát, ha például óceán kampányos vagy és tudni akarod, hogy miért is öli meg a helyi gazdaságot az, hogy kihalnak a tonhalak, nos, akkor megkérdezel engem, hogy kivel is kellene kutatást végezni, vagy hogy milyen adatok is szükségesek, és hogy hol találod őket és hogy csináljuk már egy kis kutatást a helyi lakosok körében… nos, ilyesmi ügyekben hozzám kell fordulnod – és nagy, barna szemeit kimereszti és úgy magyaráz, mintha hároméves lennék. Ezt teszi, mikor elmondja, hogy épp egy amolyan online guruval beszélt, aki elmondta, miért is kell google analitics-et használnunk, és közben olyan lelkesen magyarázza, hogy előadja, hogy ha például az én tányérom a vegyi kampányos honlap és az asztal túloldaláról ő rákeres valamire a neten és közben a villájával a különböző tányérok közt ugrál…és ekkor én azt mondom, hogy…
  • Ó! Köszönöm! Valójában tudom, hogy mi az a google analytics, de te olyan jól magyarázol, hogy tiszta élvezet…
  • Jaj, bocsáss meg!
  • Semmi, nem gond – és vigyorgok. – tök jól magyaráztad el. Nagyon élvezetes volt, ahogy elmondtad. Igy bárki megértené…
  • Bocsáss meg, néha tök alapvető dolgokat is elmagyarázok, mert tudod itt, mindig csak meglepetések érnek.
  • Hát, ezt megértem.
  • Itt mindenki olyan csodálatos ember! De tényleg! Minden nap meglepetések, hogy hogyan tudnak az emberek ilyen dolgokat megtalálni, megtervezni és hogy mennyire remek, kiváló emberek vannak itt. És közben minden egyes nap meglepetés, hogy valami totál alapvető dologról még nem is hallottak. Valahogy amolyan ivek fel és le és hirtelen zuhanórepülések és közben nem történik semmi, meg minden egyszerre.

És beszélünk és beszélünk és „happy hour” van, azaz ha egy sört fizetsz, kettőt kapsz és én a Bali Hali Premiumot iszom, ami a legjobb bali-i sör. És szerencsére lebeszéltem Ethelt a borról és igy csak 383 ezer indonéz rúpiát fizetünk, ami fogalmam sincs, hogy mennyi forint lenne. De biztosan nem sok, mert itt ez a pénz szinte semmit nem ér. És ő meg mesél, hogy dolgozott az Amnesty-nek és a Human Rights Watchnak és hogy milyen kutatóként a két szervezet és hogy mit kellene javitani a Greenpeace-en. És nevetünk mindazon, amit mindketten ugyanolyannak látunk, hogy mennyire kedvesek itt az emberek, ezért sosem merik (vagy szokták) kritizálni a másikat és őszintén beszélni egymással (főnök a beoszttal sem) és hogy az udvariasság mennyire meggátolja őket, hogy elmondják hol a gond, ezért például én, akit épp arra vettek fel, hogy megoldjak problémákat, mennyire nehezen boldogulok, főleg a thaiokkal… és nevetünk és toljuk be a vega pizzát és isszuk a bali-i sört és csak álmodozunk Európáról és a borról és az ideális világról.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s