indok és batakok

0006426Ma együtt ebédeltem az indonéz csapattal az irodában egy Frandy által ajánlott indiai-jakartai borsos rizst sült csirkével. Volt ott némi máz is, meg saláta is, de mind nagyon csipős, szóval azokat kihagytam. Egy nagy papirba volt csomagolva az egész együtt, mint ami itt nagy divat, csak néhol még a pálmalevél divik, máshol meg már „menőbbek”, igy papirt használnak. Jobb is, mint a thai módi, ahol folyton neylonzacsiznak mindent. Kikkivel ettem, aki elmesélte, hogy annak ellenére, hogy ő keresztény, nem a Karácsonyt ünnepelték otthon, hanem a Szilvesztert.
– A nagypapám, a családfő ilyenkor összegyűjt mindenkit, megfogjuk egymás kezét és jön a nagy családi beszélgetés: mi volt jó az évben és mi nem.
– Olyan, mint amit én is szoktam csinálni veletek év végén – mondom vigyorogva. – év végi értékelés.
– Igen, de annál sokkal durvább. Mert mindenki megkapja a magáét, jót és rosszat és jön a sok-sok kritika is. – húzza el a száját Kikki – Sokan igyekeznek elsunnyogni, de nem lehet. Ott kell lenni. Mindig.
Aztán beszélgetünk arról, ki honnan való. Rájövök, hogy fél éve járok ide havonta egy hetet dolgozni, de alig tudok valamit az országról, az emberekről. Nyilván a munkatársaimat ismerem, tudom hogyan állnak a munkához, mi a véleményük a szakmai dolgokról. De a múltkor a repülőn olvasgatva a repcsiújságot jöttem rá, hogy itt,Indonéziában élnek még 1907111202_simatalu--kampung-nenek-moyang-orang.bennszülöttek! Elzárt közösségek!
– Igen, igen. Vannak itt, Jáván és északon is. Nincs még áramuk sem. De azért meg lehet látogatni őket, csak szigorú szabályok vannak, például nem lehet fotózni vagy filmezni őket. – teszi hozzá Cecilia, a HR igazgató. – Jó ötlet, menj el, látogasd meg őket! Tudod, ott laknak azok, akiknek olyan sok perec van a nyakukban. Jó lenne neked is – mondja és hirtelen nem tudom, hogy a sok nyakperec lenne-e jó nekem, vagy a látogatásuk. Kicsit azért megijedek, mert emlékeztem a képekre az újságból, ahogyan üvegpoharrakat esznek és átszúrják a karjukat, meg arra a sok zsiráfnyakra… bár tudom, hogy a legtöbb dolog már nem igazán divik, csak turista látványosság, de mégis megborzongtató.

Itt, az irodában szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Indonéziában vagyunk. Az emberek normálisan vannak öltözve, farmer, póló, a muszlim lányoknál fejkendő. De ez a legtöbb. Bár van az irodához egy kis szoba, ami az imaszoba, ahol szőnyeg van és be is lehet valami lepelszerűbe öltözni, – ahogyan titokban belestem, – de azért ez nem annyira extra. Ja, Abbotnak, az egyik srácnak az én osztályomról van egy kb 30 centis kis szobor az asztalán, egy fekete kőszobor, valami helyi cucc lehet, amely néhol fa darabokkal van kiegészitve, mint pl egy nagy darab fa van az égnek meredve a lábai között. De még mielőtt bármi rosszat gondolnátok a srácról, ő teljesen okés, nincs semmi perverz szexualitása, amit a munkahelyre akarna vinni, egyszerűen az ilyen szobrok itt teljesen elfogadottak. (Úgy tűnik, még a munkahelyen is.)

  • Te honnan való vagy, Kikki? Mert hallottam Mandától, hogy ő Sumatráról.
  • Igen, én is. De nem egy család vagyunk – mondja és mivel felhúzom a ikat_batak_tapanuliszemöldököm, magyarázni kezdi, hogy ez miért fontos. – Mindenkinek a vezetékneve alapján meg lehet állapitani, hogy honnan származik. Az én nevem Siahaan, szóval mindenki tudja, hogy menyik kis északi faluból jöttem.
  • És tényleg onnan jöttél? Eléggé mobilis a te generációd, ha ennyien vannak csak az irodában, akik nem jakartaiak.
  • Igen is, meg nem is. Mert már a szüleim sem éltek abban a bizonyos faluban. De azért mindenki számon tartja. Talán a leginkább mobilis a szüleim generációja volt, de egyébként az én népem, a batak nagyon szeret utazni, mindenhol Indonéziában találkozhatsz batakokkal.
  • Miért? Nem volt jó ott Sumatrán? Vagy ennyire szeretik felfedezni a világot?
  • Talán az oktatás miatt. Az nagyon fontos. Mindenki jó oktatást akar, ami meg itt van Jakartában, vagy Subarayan (na, ez az a szó, amit mindig összezagyválok: Surabaya, mondom és már nem hiszem, hogy sikerül megtanulnom, pedig irtóra igyekszem, de aztán már nem tudom, hogy Subaraya volt vagy Surabaya, jaj!)
  • Amikor találkozom egy másik batakkal, meg kell tudnom a nevét. Mert ha ugyanaz a neve, mint az enyém, akkor nővérnek, testvérnek, nagybácsinak kell hivnom. De ehhez tudnom kell azt is, hogy hányadik.
  • ? Hányadik?
  • Igen, én a tizenhetedik vagyok, ha jól emlékszem. Ez azt jelenti, hogy az első Siahaan 17. generációja. Szóval ha valaki a 16., akkor nagybácsim vagy nagynénim.
  • Ó! És kell valamit csinálni még? Mármint azon kivül, hogy igy hivod, van valami, szabály, hogyan kell viselkedni, satöbbi?
  • Nem, csak egy dolog a fontos, hogy ne menjek hozzá feleségül.
  • Mi? – röhögünk mindketten.
  • Nem mehetek feleségül valakihez, akinek ugyanaz a vezetékneve.
  • De ha nem is közvetlen a te családod tagja…
  • Nem, nem. Az egész Siahaan familia kitagadja az ilyen párt. De például az én öcsém elvehet egy olyan nőt, akinek ugyanaz a neve, mint az anyánké.
  • Mi van? Nem értem. Akkor ez mégsem a genetikai védelemről szól?penari-tari-tor-tor-suku-batak-di-Sumatera-Utara
  • Nem tudom, miről szól, de igy van ez. Olyan, mint a Bibliában. Nem mehetsz hozzá családtaghoz férfiágon, de a fiúk elrabolhatják az anyák családjába tartozó lányokat.
  • Elrabolni? – nézek nagy szemekkel.
  • Jaja, de nem úgy! – és ő is nevet. – Tudod, csak úgy kedvesen. Mert el akar venni feleségül. Elrabolni úgy…szerelemből – mondja és pirul.
  • Szóval amikor randira hiv valaki, akkor az első dolog, hogy megkérdezed a nevét, mert ha az apukád családjából való, akkor csak barátok lehettek, ha viszont te vagy az ő anyukája családjából, akkor meg azonnal futásnak kell eredned! – nevetek és ő is hahotázik és közben a vállát vonogatja, hogy igy van ez.
  • No de a trükk az egészben, hogy ha én megkérdezem a nevét, akkor csak azt tudom meg elsőre, hogy mi az apukája családi neve, nem az anyukájáét…
  • Ajaj! Akkor még menekülni sem tudsz! – nevetek és látom rajta, hogy igencsak nem szomorkodna, ha valaki megpróbálná elrabolni. No persze csak „úgy kedvesen, szerelemből”. KikiA képeken indonéz törzseket látni, aztán szumátrai batak gyerekeket és lányokat, majd magát Kikki, amint egy Greenpeace-es üzenetet tart. Ugye, hogy nem hasonlit? Vagy csak én nem látom a hasonlóságot?
Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s