szomszédos tájfun

MW-BP325_Philip_MG_20131116133545A hétvégén az irodában megtiltották a repkedést. Senki nem repülhet Manilára, amig Jun, a biztonsági főnök engedélyt nem ad rá. Persze kivétel Von, a régiónk Greenpeace igazgatója és Kumi, a Greenpeace International igazgatója, a nagy-nagy főnök. Kumi Limából jött át, ahol épp az ENSZ Klima csúcson vett részt. Átrepült a manilai irodánkba és megszervezte a segitségnyújtást és az élő közvetitést a világ fejeseinek Limába, hogy lássák ők is, mi az igazi ára a klimaváltozásnak. Alig egy éve volt a legutóbbi szupertájfun, ahol több százan meghaltak, házakat, városokat sodort el a vihar.
– A legnagyobb kiköltöztetés zajlik, amit valaha békeidőben megélt az ország. De békeidő van-e valójában? Vagy harcban állunk a természettel? – irják a neten.

Júliusban kezdtem dolgozni Bankokban, először még csak az indonéz irodával kellett foglalkoznom, igy Bangkok és Jakarta között ingáztam. De a délkelet ázsiai Greenpeace-es levelezőlistán rendszeresen olvastam a filippinó kollégák e-maileit: “ma otthonról dolgozunk, mert jön a vihar”, “tegnap megint meghalt valaki a tájfunban” és jöttek-mentek az e-mailek havonta, kéthavonta. Meghaltak önkéntesek, Greenpeace-es barátok, a munkatársak szülei. Földcsuszamlásban, viharban, elsodortatásban, ház alá temettetésben.

108385_176351Jasmine-ra gondolok, akinek annak az osztálynak a vezetője, ami januártól hozzám tartoznak. Reggel az ő e-mailje fogadott. “A tájfun miatt ma otthonról dolgozunk” és nézem a hireket, és Kumit, aki folyamatosan közvetit, ir Limának és az óriás cégeknek, a támogatóknak és a sajtónak. Nézem a honlapot, amit villámgyorsan összetettek a kampányosaink, hogy a világ nagy olajcégeiről nevezzük el ezentúl a tájfunokat, hogy érezzék a felelősséget a cégvezetők. Olvasom az üzeneteket a kampányosainktól, mindenütt ott vannak, az összedőlt házak közül mentik ki az embereket, a segélyszervezetekkel karöltve dolgoznak az önkénteseink.

Bangkokban vagyok, biztonságban, még ha januárra van is egy repülőjegyem Manilába. Noime-re gondolok, akivel alig egy hónapja beszélgettem arról hogyan lehet úgy élni, dolgozni, iskolába járni, vásárolni, karácsonyra készülni, utcán sétálni, hogy bármikor ledönthet a lábadról egy vihar?
Noime mosolyog.
– Tudod, voltam én Angliában, vidéken. Nem is értem, hogyan tudnak az emberek ott élni. Hiszen ott semmilyen kockázat nincs. Ott csak úgy vagy. Dolgozol, eszel, iszol. Ez az élet. Nem is értem igazán. Minek is? – és magyarázza tovább, hogy igen, minden tájfun után az élet megy tovább pontosan ugyanúgy, mint a vihar előtt. Újabb és újabb bevásárlóközpontok nyilnak, és éttermek, és az emberek elbújnak a tájfun elől és házak, városok, világok dőlnek romokba, de a cégek mégis jönnek és épitenek és az emberek vesznek és fogyasztanak és minden ugyanúgy megy tovább.
– Mi mondjuk, mondjuk, de mintha az emberek nem hinnék el, hogy ez tényleg miattunk történik. Amiatt, ahogyan élünk, te és én, és mindenki. A mi felelősségünk. Miattunk van a vihar. Azért jön, mert mi tönkretettük az egyensúlyt. Azért van, mert még mindig autókkal közlekedünk, mert benzit veszünk, mert megengedjük az olajcégeknek, hogy az Északi sarkon is fúrjanak, mert az energiaéhségünkben észre sem vesszük, hogy kiirtjuk az állatfajokat és csak nézünk nagy szemekkel a viharra. Még jó, hogy jön. Mi mást csinálna? aptopix-philippines-typhoon-infrastructure.jpeg-1280x9601– és nézem Noimé fekete szemeit. Az ő Természete más, mint az enyém. Az ő által ismert Élet más, mint az általam. A Természet erős, bosszúálló, gyilkos, letaroló, menekülő, támadó, védelmező, hatalmas, az ő Természete az Anyatermészet maga. Az Élet esetleges, véletlenek sorozata. És az ember? Milyen az ember? Kis mitugrálsz a világban, hangyák, akik folyton magasabbra törnek, épitenek, rombolnak, amig elég nem lesz. Semmiből sem tanulnak. Mert semmiből sem tanulunk.

  • De legalább Fülöp szigeteken már senki nem kérdőjelezi meg a klimaváltozást – teszi hozzá Amalie, aki a legbátrabb nők egyike, akit ismerek. Ő a filippinó Greenpeace igazgatója, ő vezeti a kampányokat, ő , az a csöpp kis nő, akiben akkora erő van, mint kevesekben.
  • Nem úgy, mint Texas-ban, ahol nemrég belevették a tankönyvekbe, hogy nincs is klimaváltozás – teszem hozzá és az életükre gondolok, a bizonytalanságra, a kiszolgáltatottságra és a viharra. Mit tennék, ha értem jönne a vihar?

Rájuk gondolok, akiket személyesen ismerek, Jasmine mosolyára, Noime tekintetére és Amalie-re.
Remélem biztonságban vagytok.
És remélem hamarosan vége lesz ennek az őrületnek.

Petició a tájfunt okozó cégekhez ITT
Az olajcégek sara ITT
Kumi a tájfunról ITT

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s